2007.03.30. 

Kriptafeltárás Dunaszerdahelyen

2007. március 20-án kezdődtek el a dunaszerdahelyi Szent György-templom alatt található kripta feltárási munkálatai. A feltárást a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeum két munkatársa végzi. Paterka Pál régész és Karaffa Attila művelődéstörténész fő feladata, hogy feltérképezzék a templom alatt található kriptát és dokumentálják az ott található koporsókat, kikutatva az oda eltemetettek neveit is. A munkálatok jelenlegi állása szerint annyi bizonyos, hogy a gótikus stílusban épült katolikus templom kriptájába utoljára a Kondé család tagjait temették el. 1700-as, 1800-as évekből származó feliratok olvashatók az épségben megmaradt koporsók oldalán. Több gyermekkoporsót is találtak. Jól olvasható Kondé Franciska és Apollónia neve. A holttestek mellett néhány tárgyat is találtak, amelyek kivizsgálására később kerül sor. A dunaszerdahelyiek emlékezetében még él az az elbeszélés, hogy valamikor alagút vezethetett ki a templomból, akár a Sárga Kastélyig, amelyet Kondé Miklós építtetett. A Kondé család Szerdahely város egyik mecénás családja volt. Kondé Miklós a család leghíresebb tagja: a Csallóközben több helyen is volt plébános, majd Nagyváradon püspöki tisztséget töltött be. A kutatók egyelőre nem bukkantak az alagút nyomára. A kriptafeltárás március végéig tart.

 

(forrás: Magyar Kurír)