2007.03.30. 

A kiengesztelődés, a béke hajléka

Ünnepi szentmisével emlékeztek meg a szécsényi ferences kolostor alapításának 675. évfordulójáról március 11-én a helyi ferences templomban. A hálaadó szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök mutatta be. A szertartást követően Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa megáldotta a kolostor és Szécsény város török kor utáni újraalapítója, Bárkány János ferences szerzetes tiszteletére állított emléktáblát. ( Képünkön P. Varga Kapisztrán, a rendház gvardiánja.)

Az avató ünnepség után a rendház kiállítótermében Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója megnyitotta a Hunyadi- és Kapisztrán-emlékhelyeket bemutató Amiért a harang szól című kiállítást. A látogató - miközben a magyar történelem e két jeles személyiségének életútjával ismerkedik - egy pillantást vet a teret övező falakra: és évszázadokkal korábbi időkre tekinthet vissza. E falak alapjai a korai Árpád-kor, maguk a falak pedig a XIV. századi középkor s későbbi évszázadok üzenetét, szellemiségét hordozzák. Az emberek "kisebb testvéreinek", a ferences barátoknak a lelkületét, akik az evangélium mindenkori hírnökeként a kiengesztelődést, az igazságosságot és a békét hirdették. Erre a Szent Ferenc-i szelídségre és szeretetre nemcsak a magyar történelem vérzivataros századaiban, hanem manapság is nagyon nagy szüksége van a magyarságnak, az emberiségnek. Amint a kolostor és a templom 675 éves története is bizonyítja, a barátok - vagyis a mindig segíteni kész embertársaink - valóban segítettek, ha lelki vigaszt kellett nyújtani a rászorulóknak, ha beteget kellett ápolni, sebesültet kötözni, vagy ha tüzet kellett oltani. Nemzedékek tapasztalata bizonyítja, hogy mindezen erényekre szükségük volt az évszázados falak között lakó szerzeteseknek. 1301-ben III. András király halálával - a krónikás szavaival élve - letört "az Árpád-ház utolsó aranyágacskája". Az évekig tartó trónviszályok után Károly Róbertnek fogadtak hűséget a magyar urak és nemesek. Az Anjou király uralkodása alatt stabilizálódott az ország helyzete, fejlődött a gazdaság, a kultúra, városok alakultak. Szécsényi Tamás erdélyi vajda városi kiváltságokat szerzett a felvidéki bányavárosok felé vezető út mentén fekvő Szécsény (Zychan) nevű településnek. Elhatározta, hogy a régi nemzetségi monostorok mintájára - mintegy a városiasodás jeleként - kolostort alapít egy kolduló rendnek. Tizenkét szerzetes számára kért engedélyt az avignoni rabságban tartózkodó XXII. János pápától, aki 1332. május 9-én írta alá az alapító oklevelet. Külföldi szerzetesek vezetésével a város délnyugati, legmagasabban fekvő részén két év alatt építették fel a szép és nagy épületegyüttest, amelyről a kolostor első építkezéséből fönnmaradt részei, főleg a gótikus sekrestye, a föléje épített gótikus (Rákóczi nevét viselő) terem és a templom szentélye tanúskodnak. A templomot 1334-ben, a Szent Szűz tiszteletére szentelték fel. A ferencesek amellett, hogy folyamatosan bővítették a kolostort, ellátták a hívek lelki gondozását és iskolát is nyitottak, ahol a korban szükséges ismereteket tanítottak. Kódexeket másoltak, s az akkori időkben igényelt iparral is foglalkoztak. A kolostor lakói átvették a patak partján álló kápolnát és szegényházat, kórházat emeltek mellé. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának idején élte virágkorát a szécsényi kolostor. Az 1451-es tűzvészt követő újjáépítés után Hunyadi János, majd később Mátyás király is járt Szécsényben. A huszita harcok után Ország Mihály nádor az obszervánsok képviselőit hozatta be, és a pápa engedélye alapján újjáépítette az elpusztított klastromot. (II. Pál pápa 1466-os bullája, melyben az obszerváns ferenceseknek adja a kolostort, megtekinthető a kiállításon.)

A török uralom idején kétszer is elnéptelenedett a kolostor. A historia domus szerint a törökök életmódjuknak megfelelően használták az épületegyüttest. A ferencesek közben a környéken sok nélkülözés és rettegés között teljesítették feladatukat, négyüket a török felkoncoltatta. A török uralom alól 1683-ban Sobieski János lengyel király seregei szabadították fel Szécsényt. A rend elöljárói II. Rákóczi Ferenc nevelőjét, Bárkányi Jánost helyezték Gyöngyösről Szécsénybe, hogy tegye lakhatóvá az üresen álló kolostort, amely az 1705-os országgyűlésre - amelyen vezérlő fejedelemmé kiáltották ki II. Rákóczi Ferencet - újjáépült, s benne a hagyomány szerint a fejedelem is megfordult. A XVIII. században többször is tűz emésztette fel a klastromot: amikor nem a természet, akkor az uralkodó II. József vagy a napóleoni háborúk pusztították. A noviciátusnak - amely az obszerváns időktől működött - mindannyiszor menekülnie kellett, de a vész elmúltával ismét és ismét újraindult a szerzetesjelöltek képzése. Nem volt ez másképp a XX. században sem. 1917-ben összetörték, "bevonultatták" a templom harangjait, a II. világháborúban a leszakadó toronykereszt áttörte a templomtetőt. A háború után ismét a politikai szellemi rombolás következett. A szerzetesrendeket 1950-ben feloszlatták, és az államosítás után a kolostorban mezőgazdasági technikum és kollégium működött. Erről az időszakról szólva Varga Kapisztrán magiszter - aki a kolostor viharos évszázadairól mesélt - mértéktartóan megjegyezte, hogy jó és rossz szándékra egyaránt akadt példa. Az egyház használatában csak a sekrestye és néhány szomszédos helyiség maradt meg. Az 1989-et megelőző években - még a ferences rend visszakapta a kolostort - az épület üresen állt. Az akkor megkezdett felújítási munkák még ma is folytatódnak. A Színében Elváltozott Üdvözítő kolostorában, amely az obszerváns lelkiség komoly hordozója volt történelme folyamán, jelenleg plébánia és a rendtartomány noviciátusa működik. Szécsényben ma a ferences család minden ága megtalálható: a szerzetesek, a klarissza nővérek, a szegénygondozó nővérek valamint a világi rend tagjai is. Az ország ötödik legrégebben alapított, ma is működő kolostora a folytonos újrakezdés, a megújhodás, az élni akarás szimbóluma. Lakói Assisi Szent Ferenc életeszményét hirdetik, hogy egyetlen Atyának vagyunk a gyermekei mindnyájan, egymásnak pedig testvérei Krisztusban. Ezért nevezte, tartotta őket barátnak a magyar nép, mert azonosulni tudtak nemcsak a hívők sokaságának lelkületével, hanem a nemzet sorsával is.

(forrás: Új Ember)