2007.03.30. 

„Lejárási tilalom”

A kriptát, ahol II. Rákóczi Ferenc mellett Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Eszterházy Antal, Sibrik Miklós, Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina alussza örök álmát, évente mintegy húszezren látogatják, a magyarországi turistacsoportoknak ez az első számú célpontjuk. Kassa internetes honlapján azonban nyoma sincs a fent említett korlátozásnak. A portál magyar nyelvű változata egyébként is teli van stilisztikai és helyesírási hibákkal, inkább taszítja, mint vonzza a turistákat. A tavalyi Rákóczi-emlékév alkalmából készült, sok hasznos információt tartalmazó oldal linkje például eltűnt róla, azaz a látnivalókról tájékozódni kívánók egyetlen utalást sem találnak a fejedelemre. A kripta teljes felújítása előreláthatóan év végéig tart. Az első három hónapban a restaurátorok teljes „lejárási tilalmat” rendeltek el, melyet a nyári vakáció idejére felfüggesztenek, azt követően pedig hetente egy-két alkalommal, előzetes egyeztetést követően teszik lehetővé a látogatást. Vladimír Visvader szobrászművész, a felújítást végző pozsonyi Villard cég vezetője elmondta, a zavartalan és minőségi munka érdekében elengedhetetlen ez a korlátozás, a nyilvánosságot azonban szerinte is illene tájékoztatni erről a tényről, hogy ne csak a székesegyházba érve szembesüljenek a helyzettel. „A bosszúság és csalódás sokáig megmarad a turistákban, és ez Kassa presztízsét is rombolhatja. Ráadásul a hoppon maradt látogatók ránk, restaurátorokra haragszanak, pedig mi tényleg nem tehetünk semmiről, csak a munkánkat végezzük” – tárta szét a karját a felújítás vezetője. Villard szakemberei jelenleg a kripta megoldatlan szellőzésén szeretnének javítani, a magas páratartalom miatt ugyanis nedvesednek a falak. Április közepére állványok kerülnek a benti térbe, sőt kívülről is felállványozzák a dóm északi falának egy részét, lehetőleg úgy, hogy ne sértsék meg a tavaly októberben lerakott díszburkolatot. A teljes felújításhoz szükséges 6,37 millió koronát pályázaton nyerte a Gótikus Út Gyöngyszemei nevű civil szervezet. A pénzből rendbe hozzák a kripta boltíveit és bordázatát, lecsiszolják a dóm északkeleti hajója fölötti falrészek köveit, és kicserélik a tömítéseket. A Rákóczi-emléktábla és a vitrázsok restaurálása szintén szerepel a tervek között.

 

(forrás:ujszo.com)