vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.02. 

Hangverseny a budapesti szimfonikus zenekarokért és énekkarokért

A magyar zenei élet nagy múltú, vezető együttesei soha nem látott nehézségekkel küzdenek. Ezért 2007. november 8-án 19 órai kezdettel figyelemfelkeltő hangversenyt rendezünk a Szent István Bazilikában egyesített zenekarok és énekkarok közreműködésével.

 Talán már nem túlzás azt mondani, hogy ma Magyarországon az élet szinte valamennyi területe válsággal küzd. Az elmúlt 17 év a magyar kultúra és művelődés terén kifejezetten sanyarú képet mutat. Mára szinte valamennyi vezető szimfonikus zenekar, énekkar a működésképtelenség határára jutott. A helyzetet mindenütt művészek elbocsátásával, a koncertek számának minimalizálásával próbálják meg orvosolni. Mindazok a törekvések, melyek piacképessé akarják tenni a művészetet, szörnyű rombolást okoznak. Márpedig ezek az irányelvek egyre erősebben jelentkeznek.

 L. van Beethoven, akinek egy csodálatos művét választottuk a koncert műsorául, olyan korban élt, amikor a zeneművészet csak az arisztokrata családok társadalmában létezett. Elmondhatjuk, hogy ma jóval szélesebb körbe jut el a klasszikus zene, de még mindig arányaiban nagyon kevés ember tudja befogadni azt. Sőt, a rendszerváltás óta bekövetkezett rombolás a zeneoktatásban már érezteti hatását. A fiatalabb generációk közt alig akad zeneértő, zeneszerető. Az igazi művész misszionáriusként hirdeti művészetét, próbálja megértetni az emberekkel, mert hiszi, hogy aki befogadta, gazdagabb, boldogabb, harmonikusabb lesz tőle. Az ember kötelessége törekedni a SZÉPRE, JÓRA, IGAZRA. Hiszek benne, hogy az egyetemes zeneművészet ide sorolható, azaz kötelességünk megőrizni azt mindnyájunk lelki épülésére.

 A hangverseny műsorán L. van Beethoven C-dúr miséje op. 86. szerepelne. A MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és más rangos magyar szimfonikus zenekar és énekkarok tagjaiból álló egyesített zenekart és énekkart Medveczky Ádám Liszt-díjas karmester vezényeli. Az est szólistái: Kertesi Ingrid (Liszt-díjas, érdemes művész) – szoprán, Meláth Andrea – mezzoszoprán, Mukk József – tenor, Sólyom-Nagy Sándor (Kossuth-díjas, kiváló művész) – basszus

 Az itt felsorolt együttesek mindegyike vagy leépítések előtt áll, vagy már részben túl is van rajta, működésük teljesen bizonytalan. Már-már kérdésessé válik létjogosultságuk is.

Beethoven remekművén keresztül, melyet pontosan 200 éve mutattak be, szeretnénk közösen imádkozni ezeknek a zenekaroknak, énekkaroknak a fennmaradásáért és az egész magyar kultúráért.

 Ez egy spontán, alulról jövő kezdeményezés, melyhez már több vezető muzsikus csatlakozott. A koncert minden közreműködője ingyen teljesíti ezt a szolgálatot.

 Budapest, 2007. október 6.

 Major István

a MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezető csellistája

 (forrás: kepmas.hu)