vissza a főoldalra

 2007.11.02. 

Elnökválasztási komédia - Pakisztánban

Leo Bollinger, a new yorki Columbia Egyetem hibbant elnöke nyilván az amerikai politikai osztály véleményét fejezte ki, amikor azt mondta Ahmedinejad iráni elnöknek: „Ön egy durva és jelentéktelen diktátor minden jegyét magán viseli.” Kíváncsi lennék, mit mondana Musharraf pakisztáni államfőnek? Ahmadinejad ugyanis választásokon jutott hatalomra, ráadásul a fegyveres erőknek nem ő a főparancsnoka – ezzel szemben Musharraf (képünkön) 1999-ben puccsal ragadta magához a hatalmat, és a pakisztáni hadsereg legfőbb irányítója is. Immár 8 éve tartó uralma alatt igen sokan kerültek börtönbe, számosan pedig az életükkel fizettek, mert ellenálltak a zsarnoknak. Ennek ellenére a pakisztáni elnök Amerika teljes támogatását bírja, pedig ha valakiről, róla tényleg el lehetne mondani, hogy egy „durva diktátor”. Ez azonban nem számít, mert az USA érdekeinek engedelmes kiszolgálója. Nem kellene végre abbahagyni a „demokrácia terjesztéséről” szóló üres fecsegést?

 Annál is inkább, mivel Musharraf a jelek szerint semmiképpen sem kíván lemondani a hatalomról. /No persze ezzel sokan mások is így vannak./ Pakisztán elnökét a hadsereg juttatta uralomra, de hát minden véget ér egyszer, így Musharraf elnöki ciklusa is. A marcona tábornoknak viszont esze ágában sincs távozni. Ezért ismét bejelentette indulását az „elnökválasztáson”. Amely a pakisztáni törvények értelmében úgy történik, hogy a nemzetgyűlés két házának képviselői, valamint a négy tartomány parlamentjének tagjai szavaznak az állam jövendő fejének személyére. A legutóbbi képviselőválasztáson Musharraf pártja többséget szerzett – az ellenzék, valamint független megfigyelők szerint súlyos csalások történtek -, így aligha lehetett kétséges, a tábornok megkapja a szavazatok többségét. A Pakisztáni Legfelsőbb Bírósághoz azonban tömegesen érkeztek a beadványok, amelyekben megkérdőjelezték a diktátor újbóli elnökségének jogszerűségét. Mégpedig azon az alapon, hogy nem fér össze a demokratikus pakisztáni alkotmány szellemével a hadsereg főparancsnoki tisztét betöltő személy jelölése az államfői posztra. És valóban, egy demokráciában, ugyebár, a hadsereget civil ellenőrzés alá helyezik, és katonaembereknek szolgálati idejük alatt „nem illik” politikai szerepet vállalniuk. A Legfelsőbb Bíróság szorult helyzetbe került: egyrészt vannak a demokratikus elvek, meg a nemzetközi közvélemény, továbbá az ellenzéki pártok és nagyszámú híveik; másrészt viszont ott van Musharraf, aki egyelőre még a teljhatalmat birtokolja a katonasággal a háta mögött. A Legfelsőbb Bíróság tagjának lenni pedig szépen jövedelmező foglalkozás Pakisztánban is, úgyhogy nagyon meg kell gondolni, mit lép az ember ilyen helyzetben. Ennek a gondolkodásnak az eredménye a következő lett: a testület zöld utat adott a választás lebonyolításának, Musharaffal együtt, ám kikötötte, hogy amíg az utolsó beadványt is el nem bírálják, vagyis október 17-ig, nem lehet a győztest hivatalosan is győztesnek tekinteni. Azon a mitikus napon a bíróság majd dönt. Vagyis a Legfelsőbb Bíróság zöld utat ad az „elnökválasztásnak”, amiről utólag, 11 nappal később eldönti, jogszerű volt-e vagy sem. Ez aztán a jogi alapokon nyugvó, „elvi” állásfoglalás! Hasonló ostoba határozatokat persze a mi Alkotmánybíróságunk is hozott. Egyszóval a szomszéd rétje sem zöldebb. Ami megnyugtató.

De azért más területeken viszont mégis csak zöldebb. Mert el lehet azt képzelni nálunk, ami Pakisztánban megesett, hogy jogászok, bírók és ügyvédek az alkotmányosság sérelme miatt az utcára vonuljanak? A rendőrség még könnygázgránátot is bevetett a tüntetők ellen. Természetesen tiltakoztak az ellenzéki pártok hívei is. A rendőrség roppant erőszakosan lépett fel, nem csupán tüntetőket, de újságírókat is letartóztattak. 86, az iszlamista ellenzéki pártok színeiben politizáló parlamenti képviselő pedig lemondott mandátumáról, ily módon fejezve ki elégedetlenségüket a szerintük jogellenes elnökválasztás ellen. /Kár, hogy hasonló bátor lépésre a mi megélhetési politikusaink nem voltak képesek az őszödi beszéd elhangzása után./ A Londonban élő Benazir Bhutto nyugatbarát, világi irányzatú Néppártjának honatyái pedig távol maradtak a szavazástól. /Na, ez ismerős./ Mindez azonban nem sokat jelentett, mert a parlamenti erőviszonyok eleve meghatározták a végeredményt. A nemzetgyűlésben 257 képviselő voksolt, és 252-en szavaztak Musharraf elnökké választására /ketten a Néppárt jelöltjét választották, három szavazat pedig érvénytelen volt./. Hasonló arányban álltak ki a tábornok mellett a tartományi parlamentek képviselői is, mivel az ellenzéki honatyák távol maradtak ettől a szánalmas színjátéktól.  Úgyhogy Musharaff most már hátra dőlhet karosszékében, és várhatja október 17-ét, amikor is a Legfelsőbb Bíróság valószínűleg jóváhagyja majd megválasztását. És akkor – miképp a tábornok ígérte – leteszi az egyenruhát. De csak miután megválasztották! Ha ugyanis a választások előtt vált volna meg a katonaságtól, még a végén munka nélkül maradt volna szegény. Belegondolni is szörnyű. 

Aztán persze csoda lett volna, ha Washington nem üti bele az orrát Pakisztán belső ügyeibe is. Hiszen ez egy kulcsfontosságú ország, részben földrajzi helyzete miatt, no és persze azért is, mert Iszlamabad atomfegyverekkel is rendelkezik. Ami ellen Amerikának nincsen semmi kifogása. /Mert hát vannak egyenlők, és még egyenlőbbek, a nemzetközi életben is, nohát./ Az afgán-pakisztáni határvidék pedig a „terrorellenes háború” talán legfontosabb frontvonala: ezen a senki földjén bolyonghat valahol Bin Laden is, továbbá az afgán tálibok és a velük szövetséges Al-Qaida, továbbá egyéb más militáns iszlám fegyveres csoportok harcolnak itt a pakisztáni hadsereggel szemben. Amelyik Amerika és Izrael helyett háborúzik velük. Nem csoda, ha Bin Laden legutóbbi videó üzenetében az iszlamabadi rendszer megdöntésére hívott fel. Az országban egyébként is egyre erősödik az iszlám fundamentalizmus híveinek a száma. Fiatalok tömegei tanulnak azokban a vallásos iskolákban, amelyek a radikális iszlamisták befolyása alatt állnak. Az amerikai-cionista világuralmi törekvések számára végzetes csapás lenne, ha kitörne egy iszlám forradalom, vagy a választásokon a muszlim pártok aratnának diadalt. Ebben az esetben ugyanis az atomfegyver is iszlám kezekbe kerülne, és Afganisztánban is biztos vereség várna a megszállókra. /Ami egyébként még így is valószínű./ Amerika most azon ügyködik, hogy a Londonban élő, és az USA hű emberének számító Benazir Bhutto és Musharaff elnök között összehozzanak valamiféle kiegyezést. A két, egymással régóta élesen szemben álló politikus állítólag titokban találkozott is a nyáron Dubaiban, ám a tárgyalások nehézkesen haladtak előre. Végül azonban mégis csak körvonalazódott valamilyen megegyezés. Október elején ugyanis Musharraf egy olyan rendeletet hozott, amelynek értelmében az 1988 és 1999 közötti időszak politikusai elleni korrupciós eljárások megszűnnek – így Benazir Bhutto is mentesül az ellene felhozott vádak alól. Már be is jelentette: rövidesen hazatér. /Várhatóan október 18-án./ Cserében pedig a jelek szerint a Néppárt elfogadja Muharraf elnökségét, amennyiben a tábornok kilép a hadsereg kötelékéből. Ami alighanem meg is fog történni. Bhuttó – és a mögötte álló amerikaiak – szándéka világos: ő akar az ország miniszterelnöke lenni. Ehhez azonban meg kell nyerni a januári parlamenti választásokat. Erre Bhuttónak van is esélye, főleg, ha amerikai támogatói elhalmozzák pénzzel /és kommunikációs tanácsadókkal./ Musharraf ugyanis egyre népszerűtlenebb, elsősorban a fokozódó gazdasági nehézségek miatt. De sok választó az ő számlájára írja az iszlám militáns csoportok térnyerését az ország nyugati tartományaiban. Nem állt a helyzet magaslatán akkor sem, amikor is júliusban hosszas habozás után végül elrendelte a Vörös Mecset elleni szörnyű ostromot. Sokat ártott népszerűségének a Legfelsőbb Bíróság vezető bírája, Iftikhar Chaudhry elleni hajsza. Ez a gerinces és bátor ember ugyanis szembe mert szállni az országot uraló tábornokok önkényével. Tömegek mozdultak meg a főbíró védelmében ez év tavaszán, úgyhogy végül Musharraf meghátrált. 

Népszerűtlen? Sebaj, elnöknek jó lesz! Amerikának sok szolgálatot tett, gazdái megbíznak benne. 2001. szeptember 11. óta az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral honorálta szolgálatait. A pénz elsősorban a hadsereg és a biztonsági szolgálatok megerősítésére ment el, hiszen Iszlamabad együttműködése nélkülözhetetlen az afganisztáni tálibok és az Al-Qaida elleni háborúban. Ezzel együtt viszont Musharraf rezsimje is jelentősen megerősödött, olyannyira, hogy forradalommal megdönteni valószínűleg lehetetlen. Igaz, a tábornokok szolgalelkű, és kizárólag saját hatalmi érdekeiket szolgáló feltétlen Amerika- és Nyugatbarátsága felbőszítette az ország iszlám közvéleményét. Sőt, némi erjedés sorai mutatkoztak még a hadseregen belül is. /Hírek szerint a pakisztáni hadsereg számos tisztje harcol a tálibok, sőt az Al-Qaida soraiban./ Ugyanakkor időnként Washington is elégedetlennek tűnt a diktátorral szemben. Ugyanis határozottabb fellépést vártak volna el tőle az ország nyugati határvidékén tevékenykedő iszlám fegyveres csoportok elleni harcban. Csakhogy ez nem olyan egyszerű; és egyébként sem az országot uraló tábornokok és Musharraf elkötelezettségével van a baj, hiszen ha valami, akkor az iszlám radikális fegyveres csoportok valóban fenyegetik hatalmukat, sőt az életüket is. Az ő érdekeik tehát megegyeznek Amerikáéval. /De hogy a hadsereg alsóbb szintjein is mindenki ugyanilyen lelkesen harcol-e saját iszlám testvérei ellen, az viszont erősen kérdéses./ Bárhogy nézzük is, Musharraf Amerika kipróbált, megbízható szövetségese /lakája?/, akinek a helyén kell maradnia. A demokratikus elvek nem számítanak. Az amerikai világhatalom érdekei fontosabbak. De azért a látszatra mégis muszáj valamennyire ügyelni, ezért aztán itt is elő kell adni ezt a demokráciának csúfolt színjátékot.  Kell tehát egy olyan „ellenzéki” párt, amelyik kifogja a szelet a Musharaff elleni össznépi elégedetlenség vitorlájából. Ez lenne Bhutto Néppártja, amelyik ugyanakkor világi, Nyugat- és Amerikabarát mozgalom. Amerikai pénzen jó alaposan felhizlalva, néhány iszlamista jelszót is lobogtatva a januári választások nagy esélyese. /Iszlamista jelszavakat Musharraf is hangoztat, sőt az egyik párt, amelyik a tábornok rezsimjét támogatja, a Pakisztáni Muszlim Liga nevet viseli. Amelynek annyi köze van a muszlim valláshoz, mint a Magyar Szocialista Pártnak a szocializmushoz./ Az iszlamista mozgalmak pedig, ha megerősödnek is, nem fognak tudni hatalomra jutni. Így tehát ha minden a tervek szerint történik, akkor Benazir Bhutto és Musharaff tábornok, ez a furcsa páros, irányíthatja majd Pakisztánt az elkövetkező években. Az amerikaiak legnagyobb örömére.

Zábori László