vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.02. 

Szlovák koalíció a magyar múzeum ellen

A Nyitra Megyei Önkormányzat megváltoztatta a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának nevét, s ismét csak Duna Mente Múzeumaként fog működni az intézmény. A megnyirbált hatáskörökkel rendelkező múzeum éléről Fehér Csaba igazgatót is leváltották. A nyitrai ülésen történtekről Forró László, a kerületi önkormányzat MKP frakciójának a vezetője a Pátria Rádiónak elmondta: hogy ez pontot tett a kirohanások végére, de folytatta azt a folyamatot, ami ma Szlovákiában zajlik.

Két érzékeny pontot tárgyalt a megyei közgyűlés, ami érintette a szlovákiai magyarságot. Az egyik pont a múzeum nevének a megváltoztatása, ami a névből a magyar szó kivételét jelenti. Ezzel viszont együtt jár a kompetenciák szűkítése is, ami elsősorban a kutatásokat célozta meg. A másik pedig a jelenlegi igazgató Fehér Csabának a visszahívására irányult. A Magyar Koalíció Pártja képviselői október 29-én keményen felléptek azok ellen a vádak ellen, amelyet a hivatal beterjesztett. Mintegy két és fél órás maratoni tárgyaláson és felszólaláson keresztül próbálták meg védeni az MKP-s képviselők úgy a múzeum nevét, mint az igazgatót. A szavazás viszont egyértelműen megmutatta, hogy a szlovák koalíció szándéka az, hogy mind a nevet, mind pedig az igazgatót visszahívják. Így a szlovák képviselők egyhangúan, sőt még a függetlenek is úgy szavaztak, hogy elképzelésük megvalósuljon. Az egyik szavazásnál pedig az egyetlen komáromi független képviselő tartózkodott. Forró még a megyei közgyűlés előtt összehívta a szlovák koalíció pártjainak frakcióvezetőit és próbálta meggyőzni őket arról, hogy – mivel a szlovák-magyar viszony egyébként is megromlott – vegyék le ezt a két tárgyalási pontot a programról és majd később, amikor már nem lesz olyan feszült a helyzet, térjenek hozzá vissza és vitassák meg a felmerült problémákat. Forró szerint mutatkozott erre bizonyos hajlandóság. Utóbb kiderült : a szlovákok mégis véghezvitték elképzelésüket.

 (forrás: felvidek.ma)