vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.09. 

Tanuljuk Európát!

Október 26-27-én érdekes, tudományos és szakmai ismeretekben bővelkedő konferenciákra, előadásokra került sor neves magyarországi és kárpátaljai szakemberek részvételével a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A Tanuljuk Európát címet viselő kétnapos konferencia központi témáját az Európai Unió képezte, többek között olyan bennünket, kárpátaljai magyarokat is érdeklő-érintő kérdésekkel, mint a szervezet intézményrendszere, a turizmus vagy az EU regionális politikája. Gyakorlati tudnivalókra is szert tehettek a résztvevők: többek között elsajátíthatták a sikeres pályázatkészítés fortélyait.

 A szépszámú hallgatóságot Váradi Natália, a főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a rendezvény főszervezője köszöntötte, majd dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora megnyitotta a rendezvényt, aki többek között elmondta: "Bár Ukrajna - és benne Kárpátalja - EU-csatlakozása a jövő lehetősége, azonban mi addig is tehetünk annyit, hogy figyelemmel kísérjük az EU-ban zajló eseményeket és tanulunk belőlük."

 A konferencián jeles anyaországi és hazai szakemberek, politikusok tartottak előadást. A Nyíregyházi Főiskola munkatársai, Magyar Zoltán és Rozgonyi Ibolya az EU-s pályázatkészítés és projektmenedzsment rejtelmeibe, valamint az EU intézményrendszerébe és működési mechanizmusába avatták be a megjelenteket. Kirilják Klára, az Állami Közjegyzői Hivatal vezetője Napjaink aktuális problémái. Föld és földprivatizációval kapcsolatos kérdések címmel tartott előadást. A konferencia illusztris vendége volt Jeszenszky Géza egykori magyar külügyminiszter, aki az anyaországi külpolitika és a kárpátaljai magyarság kapcsolatának jövőbeli lehetőségeit taglalta, majd megtekintette a főiskolán zajló építkezési munkálatokat.

 A rendezvény keretében tudományos diákköri konferenciára is sor került, melynek bevezető előadását dr. Weiszburg Tamás, az ELTE Ásványtani Tanszékének Tudományos Főmunkatársa tartotta. A konferencián többek között előadást tartott még Nyelvi kompetenciák és kortárs pedagógia címmel dr. Poór Zoltán, a veszprémi Pannon Egyetem docense és Interaktív foglalkozások a természettudományos órákon és tanórán kívüli iskolai programokon címmel dr. Schróth Ágnes, az ELTE előadója.

 -halász-  

(forrás: Kárpátalja)