|
 2007.11.09.
Élni,
vagy túlélni? – Ez itt a kérdés!
November 22-én,
szombaton mutatja be az óbudai Térszínház Sławomir Mrożek:
Vatzlav c. abszurdját. A
mű mondanivalójáról, aktualitásáról Bucz Hunorral, a teátrum
igazgatójával, a darab rendezőjével és Józsa Péterrel, a
Vatzlav fordítójával beszélgettünk.
-Ez az első Mrozek-darab a Térszínház repertoárján?
Bucz Hunor: Igen.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztunk volna cselekvő
elemzéseken, rendhagyó irodalom órákon Mrozek műveivel. A
’80-as évek elején rendezőtanfolyamot indítottunk. Osztályfőnökként
a közép-európai viszonyokra helyeztem a hangsúlyt. Többek közt
Mrozek: Emigránsok című darabját elemeztük alaposan,
modelleztük, rögtönöztük cselekményét, a színreáállítás
részleteibe is belemerülve. A Vatzlav sok vonatkozásában rímel
az Emigránsokkal, talán nem véletlen, hogy épp ezt választottam,
mikor is Péter elküldte nekem három Mrozek fordítását.
-Az internetes lexikonokban Mrozek műveinek felsorolásánál
a Vatzlav kimarad. Mi lehet ennek az oka?
Józsa Péter: Ez
főleg a kelet-európai weblapokra jellemző. Pedig a Tangó után,
a Vatzlav a legtöbbet játszott Mrozek darab. 1968-ban született
a mű, öt évvel a szerző emigrációba vonulása után. Ősbemutatója
Svájcban volt, a zürichi Theater am Neumarkban, 1970-ben. A
lengyelországi ősbemutatóra a kommunista cenzúra miatt még jócskán
várni kellett, az csak 1982-ben történik meg, a varsói Teatr
Polskiban. Lengyelországban éltem a hadiállapot bevezetése
idején. A bolsevik „normalizálás” a ZOMO kegyetlenkedései
közepette különösen megrázó volt megismerni a darabot.
-Az egyik pesti színház
már bemutatta ezt az abszurdot. Most viszont egy ősfordításról
van szó. Miben különbözik a kettő?
B.H.: A
Tivoliban bemutatott Vatzlav is Józsa Péter fordítása. Péter
azért keresetett meg bennünket, hogy velünk „műhelyként”
dolgozhasson. Elégedetlen volt ugyanis a Tivolibeli előadással.
J.P.: Műhelymunka
kell magához a fordításhoz is, mert a mozaikos cselekményhez
az író alig ad szerzői utasítást – szemben pl. az Emigránsok
vagy a Tangó darabjaival. Az értelmezés nélkülözhetetlen
feltétele a próbák során és a rögtönzésekben felfedezett
szituáció, beszédhelyzet, ami meghatározza a dialógusok stílusát
és nyelvi alakját.
B.H.: Péter új
fordítása, azaz a végleges szöveg a Térszínház próbáin született.
J.P.: Az
eredeti fordításom nem is jelent meg Magyarországon, csak Erdélyben
a Látó c. irodalmi folyóiratban több mint tíz éve. Ez volt a
műhelymunka alapja.
- Ha jól értem különösen nehéz feladat a Mrozek művek
fordítása. Mégis három darabját fordította le. Mi fogta meg
a szerző műveiben?
J.P: Nehéz
erre pontos választ adni. Mi magyarok Európa minden kínját és
szörnyűségét megszenvedjük, akár csak a lengyelek. Mrozek Közép-Európáról
ír. Hiába játsszák mindenütt a világon – joggal, hisz örök
emberi és transzcendentális értékeket jelenít meg - , de mégis
abszurdjai Közép-Európáról szólnak, az itt élő emberekről.
-Mrozeket, mint az abszurd egyik mesterét tartjuk számon.
Ez tehát az oka, hogy
az abszurd főleg Közép-Európában hódított?
J.P.: Igen. Az
itteni életnél nincs abszurdabb…
B.H.:
Ez a kérdés messze vezet. Nem csupán drámatörténeti, hanem történelmi,
szociológiai, vallástörténeti, sőt gazdasági –és település
földrajzi okai is vannak. A mi égtájunk alatt érzékenyebben
reagálunk az erkölcsi válságra, amibe a modern civilizáció
sodorta az embert, mint nyugaton. Ott elégséges rablott vagyon
áll a hatalom rendelkezésére, hogy ezt a válságot talmival,
hamis csillogással, álértékekkel eltakarja. Nálunk a civilizációs
válság napi kérdés. -Az utcán hever!- Nálunk az élni
helyett, túlélni hajt a félsz, pedig az életet nem lehet túlélni!
Nem csoda hát a meghasonlás. Talán az akasztófahumor, sőt a
fekete humor lehet egyetlen mentségünk.
-Mrozek
egyik 1969-ben írt darabja, a Rendőrség, egy ragyogóan hatékony
rendőrségről szól, amely elnyom minden fajta engedetlenséget
a kormánnyal szemben. Azonban kénytelenek látszólagos
politikai eltévelyedőket kreálni, hogy fenntarthassák a
rendszer működését. Jogosan érezzük azt, hogy ennek ma is
aktualitása van?
B.H.: Abszolúte
jogosan. A Vaztlavot is azért választottuk, mert mostanra
kimutatta foga fehérét, a mi kis demokráciánk , a mi kis
rendszerváltásunk.
J.P.: Az
volt igazán az abszurd, amikor kihirdették a hadiállapotot
Lengyelországban ,hogy letörje a Szolidaritást a ZOMO,
a híres kommunista rohamrendőrség. Internálták a
Szolidalítás vezetőit. Az utcán dübörögtek a tankok, s közben
a tv-ben Jaruzelsky a létező demokráciáról, a helyzet
konszolidációjáról beszélt.
-Kicsoda Vatzlav?
B.H.: Bárki
lehet, akinek egyetlen célja van csak a túlélés. Mindenfajta
szélhámosságra és lelki manőverre képes, megtagadva az együttélés
elemi feltételeit is, ha ez a túlélést és az új életet
jelenti számára. A mi térségünkben, ahol időről időre átszabják
a határokat, testvér a testvért adja el, szemforgató diktátorok
demokráciának hazudják a rendőrterrort, szabadságnak a
kiszolgáltatottságot, itt Közép-Európában a félelem
mozgatja már csecsemő korától kezdve az embert. A félelem és
ennek következtében a menekülés lesz életútja. Ady már a múlt
század elején megfogalmazza A föl-földobott kő című versében
a „ Mindig elvágyik, s nem menekülhet” emberi léthelyzetet.
Egy évszázad multán már tudjuk, menekülhet az ember, de az ára
az önmegtagadás, az önazonosság elvesztése, az együttérzés
és a szeretet kiirtása. Az intő közmondásra „Aki hazát
cserél, szívet cserél” egy szomorú mosoly, egy vállrándítás
vagy éppen a cinikus „Na és” a válasz. Ez a mi kis modernizációnk
Közép-Európában.
-Ebben a spirálban Vatzlav is egyre mélyebbre jut? Ítél
felette Mrozek?
J.P.: Az ítélet
nem megfelelő kifejezés. Mérnöki szerkesztés, geometrikus
sorsszerűség és moliere-i távolságtartás jellemzi a művet.
B.H.: A záró
monológ , a magyar irodalomból oly jól ismert, „és mégis”
fordulatot hoz. A hazugság, a vérszívás, a brutalitás közepette,
a pokol legmélyebb bugyrában is fölrémlik a „túlsó
part”, a megváltás reménye…
Medveczky
Attila
|
