vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.09. 

Családok nélkül nincs jövő!

Közép-európai találkozó Szombathelyen

 A történet a rendszerváltás idején kezdődött. A graz-seckaui egyházmegye katolikus férfimozgalmának szervezete megkereste a szomszédos szombathelyi és maribori egyházmegyéket azzal a javaslattal, hogy tegyenek közösen tanúságot hitükről, és együtt mutassák meg a keresztény értékeket. Miután mindkét egyházmegye csatlakozott a felkéréshez, kezdetben a Dreiländertreffen (három ország találkozója) nevet kapták a rendezvények, amelyekre minden év őszén más-más egyházmegyében került sor. Magyarországon eddig Szombathelyen, Szentgotthárdon és Kőszegen volt Dreiländertreffen. Folyamatosan csatlakoztak a programhoz a nemrég létrejött szomszédos egyházmegyék, a varasdi (Horvátország) és a muraszombati (Szlovénia) is. Így már indokolt volt, hogy új nevet kapjon a program: Közép-Európa Találkozó. Ennek sorában a 2007. október 21-én, Szombathelyen megtartott volt a tizenhetedik. Erre az alkalomra közel négyszázan jöttek el.

 A program a székesegyházban kezdődött, ahol felolvasták Egon Kappellari graz-seckui, valamint Veres András szombathelyi püspök üdvözlő sorait. Kapiller Sarolta köszöntötte a részvevőket Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke nevében, aki brüsszeli hivatalos útja miatt nem tudott itthon lenni. A két püspök kiemelte a téma (Családok nélkül nincs jövő) különös fontosságát. Az előadók teológiai, szociológiai, szociális és pszichológiai megközelítésben foglalkoztak a témával. A találkozó résztvevői hangsúlyozták, amit XVI. Benedek pápa a valenciai Családok Világtalálkozóján a kormányokhoz és parlamentekhez fordulva kért, hogy törvényeikkel erősítsék meg a családokat, és a társadalomban betöltött központi szerepüket elismerve hathatósan támogassák is őket.

A főelőadó Sissi Potzinger (képünkön) , a Steiermarki Katolikus Családszövetség elnök asszonya volt, aki a politikusokhoz címezve hangsúlyozta: "A szép szó kevés, igazságos családpolitikára és új eszményképekre van szükség." Elmondta, hogy Ausztriában a médiumok által felfuttatott és ideig-óráig tündöklő sztárok az eszményképek, ami rendkívül káros. Kifejtette, hogy a szülők alapvetően három területen fektetnek nagy energiát a munkájukba. Ahol a pénzt keresik, magában a családban, valamint az önként vállalt egyéb feladatok terén. Ausztriában a Vöröskereszt évente kimutatja, hogy mekkora értékben végeznek munkát önkéntesei. Arra vonatkozólag viszont nincs adat, hogy milyen mértékben végeznek a családok önkéntes közösségi munkát. Svájcban és Németországban viszont vannak már adatok arról, hogy a családon belül végzett munka eléri a nemzeti össztermék felét.

 A szentmise homíliájában Horváth József a bibliai családképből kiindulva erősítette meg, hogy a mai, családokat szétzüllesztő társadalomban egyedül az Istenben gyökerező családok tudnak megmaradni. Idézte XVI. Benedek pápát, aki Valenciában határozottan kijelentette, hogy a keresztény etika és házassági erkölcs a férfi és nő kölcsönös szeretetét nemhogy elnyomná, sokkal inkább szabaddá, erőssé és éretté teszi azt. A hallgatókat megdöbbentette az az információ, miszerint Brüsszelben, az Európai Unió központjában óvakodnak a család fogalmát tisztázni, mivel attól félnek, hogy ezzel megsértik a családról másképpen gondolkodókat.

 A szombathelyi találkozónak két helyszíne volt, a székesegyház és az Agora Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ. Ez utóbbiban a közel négyszáz résztvevő agapén és kötetlen beszélgetésen vett részt. Ugyanott bemutatkoztak szomszédos országokból jött tánccsoportok és művészeti együttesek is. A találkozóról a részvevők lelkileg feltöltődve utaztak haza. Mindenkiben megvolt a vágy, hogy tanulságot tegyenek a keresztény családról egy mindinkább családellenes társadalomban.

 (H.J.)  

(forrás: Új Ember)