|
 2007.11.16.
Egy
végzetes lépés: a Balfour-deklaráció
A
magát civilizáltnak, humanistának és demokratikusnak gondoló
Nyugat ostobaságát, fennhéjázását és agresszív világuralmi
törekvéseit pontosan megmutatja az úgynevezett Balfour-deklaráció.
Éppen 90 esztendeje, 1917. november 2-án írta meg nevezetes
levelét Arthur Balfour brit külügyminiszter (képünkön) Lord
Rotschild számára, aki akkoriban a Brit Zsidó Közösség vezetője
volt. Rotschild azután a levelet megküldte a Cionista Világszövetségnek,
amely az abban leírtakat, mint a brit kormány hivatalos álláspontját
lobogtatta a továbbiakban. És az is volt valóban. Olyannyira,
hogy a deklarációban foglaltakat beépítették a Törökországgal
megkötött /a trianonihoz hasonlóan végtelenül elfogult és
ostoba/ sevres-i béke pontjai közé. A továbbiakban pedig a
brit kormány közel-keleti politikája a levélben kifejtett álláspontnak
megfelelően alakult. És ma is annak megfelelően alakul. Miként
immár az amerikai politika is követi a balfour-i
„alapelveket”, sőt az összes nyugati és számos arab kormány
sem tehet mást, mint amit Balfour kifejtett.
De
mit is fejtett ki pontosan? Nos a levél rövid, lényege a következő:
a brit kormány elkötelezi magát egy „zsidó otthon” létrehozása
mellett Palesztinában. Ezzel a Nagy Britannia lényegében kiállt
a cionisták törekvései mellett. /És azóta, különösen pedig
a második világháború óta egyre többen és többen követik
a brit példát./ Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a
Balfour-deklaráció fordulatot jelentett a brit kormány politikájában.
Korábban ugyanis az angolok nemzeti érdekeikre nézve hátrányosnak
gondolták a zsidók palesztinai bevándorlását. Miután azonban
az antant győzelem a háborúban elérhető közelségbe került,
a britek gondolkodóba estek. Rájöttek, hogy egy közös
angol-francia hegemónia a felosztott Török Birodalom romjain,
nem kedvező a számukra. Különösen káros lehet a franciákkal
közösködni Palesztinában, amely oly közel van a féltve őrzött
Szuezi-csatornához - gondolták. Ekkoriban 300 ezer brit katona
tartózkodott a csatorna környékén, ráadásul az egyelőre még
mindig a Török Birodalom fennhatósága alatt álló Szíria
ellen nagyszabású hadművelet előkészületei is folytak. Lloyd
George miniszterelnök ezért úgy döntött: ha törik, ha
szakad, Palesztina angol befolyás alatt marad. Éspedig a cionisták
segítségével, akik megfelelő szövetségesnek tűntek.
Londonban azt remélték, Palesztinába beáramló zsidóság a
brit gyarmati érdekek feltétlen védelmezője lesz a térségben.
A
brit kormány álláspontjának változása mögött azonban meghúzódik
egy másik megfontolás is. 1917-ben még teljes erővel tombolt a
háború, és az angolok az Amerikában már akkor is roppant
befolyásos zsidó közösség révén szerették volna a háborúba
belerángatni az USA-t. Sőt, egyes feltételezések szerint az is
megfordult a fejükben, hogy a „zsidó nemzeti otthon”
felcsillantásával az Oroszországban egyre nagyobb hatalomnak számító
bolsevikok zsidó vezetőit is sikerül rábírni a háború
folytatására. /Hiszen mint tudjuk, a bolsevikok azt hirdették,
ha uralomra jutnak, kiléptetik az antant oldalán álló
Oroszországot a háborúból./ Mi több, ismerve a németek és a
bolsevikok közötti meglehetősen szoros kapcsolatokat, Londonban
szerették volna elkerülni, hogy esetleg a németek ígérjék
meg a cionistáknak a palesztinai zsidó állam létrehozását.
Ezért sürgősen lépniük kellett. Arthur Balfour tehát megírta
nevezetes /a palesztinok számára végzetes/ levelét. Vagyis,
mint látjuk, a nagyhatalmak versengtek a zsidóság kegyeiért.
Anglia lépett először. Egyébként úgy Lloyd George
miniszterelnök, mint Balfour külügyminiszter hívő kereszténynek
vallotta magát – illetve keresztény cionistáknak nevezhetők,
akik komoly vallási jelentőséget tulajdonítottak a zsidó állam
helyreállításának. /Egyes bibliai jövendölések szerint
ugyanis Jézus Krisztus második eljövetelét meg kell előznie a
zsidók visszatérésének őseik földjére. Legalábbis ezt
hirdetik a keresztény cionisták./
A
tárgyalások már 1917 nyarán megindultak a cionisták és az
brit Külügyminisztérium között. Balfour november 2-i levele lényegében
a világ tudtára adta a megállapodás tényét. Igaz, a deklarációban
szerepel a következő mondat is: „Semmi olyasmi nem fog történni,
ami sértené a Palesztinában élő nem zsidó népek vallási és
polgári jogait.” Ezt a kijelentést azonban sem a britek, sem a
cionisták nem vették komolyan. Szép lassan megkezdődött a
palesztin lakosság kiszorítása szülőföldjéről. Amikor
pedig Izrael állam megalakult, majd 800 ezer palesztint űztek el
hazájából. Ők illetve leszármazottai pedig a mai napig nem térhettek
haza. Izrael újabb és újabb területeket foglalt el, amelyek jó
részét ma is megszállás alatt tartja. A Balfour-deklaráció
persze nem tett említést a határokról. Kettős célja volt:
egyrészt maguk mellé kívánták állítani a világ zsidóságát
a központi hatalmak elleni háborúban, másrészt a győzelem után
biztosítani kívánták a Brit Birodalom érdekeit a Közel-Keleten.
Nos, kétségtelen, a világ zsidósága szívvel-lélekkel az
antant mellé állt: sikerült az Egyesült Államokat beléptetni
a háborúba /ami kevéssé volt amerikai érdek/, hatalmas pénzeket
mozgósítottak az antant háború erőfeszítései érdekében, a
Németországban és a Monarchiában élő zsidóság pedig sztrájkokkal,
bojkottal, pacifista és kommunista szervezetek létrehozásával
és hatalmas sajtókampánnyal igyekezett szétzilálni a központi
hatalmak belső rendjét. Sikerült is a közvéleményt úgy a
Monarchiában, mint Németországban a háború ellen hangolniuk.
Mindkét államban forradalom tört ki. Ez volt hát az a bizonyos
„hátba döfés”, amiről oly sok szó esett a háború után.
A németországi és Monarchia zsidóságának ez a látványos pálfordulása
és átállása /árulása/ vezetett azután a zsidóellenes érzelmek
hihetetlen fölerősödéséhez. Ebben rejlik Hitler
nemzetiszocialista pártja sikerének is a legfőbb titka. Viszont
ami reménykeltő: a Brit Birodalom, amely /mint minden más
birodalom/ gyalázatos módon sakkozott népekkel uralma fenntartása
érdekében, mára már nincsen sehol.
Zábori László
|
