|
 2007.11.16.
Cenzúra
törvény
A
büntető törvények most elfogadott szigorításai mind a cenzúra
általános, a megfoghatatlanságig való kiterjesztését és a
magyar keresztény állampolgárok jogainak és lehetőségeinek
megnyirbálását célozzák. Ezek az új módosítások nem csak
időben esnek egybe Simon Peresz izraeli államfő öntelt, de
alappal bíró kijelentésével, miszerint a zsidók felvásárolják
Magyarországot, hanem össze is függenek vele. A felvásárlás
tény, évtizedek gyakorlata. Gyakran megbízottak által történt,
más nemzetek lobogói alatt. A lehetőséget törvények és törvényhézagok
segítették elő. A föld, az ipar, az intézmények, a
kereskedelem, a bankok felvásárlása azonban nem eredményezi a
birtok nélkül maradt, földönfutóvá lett nép – a palesztin
őslakosság – belenyugvását. A lázadást nem zárja ki. Ezért
az őslakosság fellázadását meg kell előzni. Ez az új földesurak
érdeke. Ezért van az antiszemitizmus ellen folyó állandó küzdelem,
ezért a holocaustban való magyar bűnrészesség örökös
emlegetése, ezért hangsúlyozzák kitartóan, hogy a zsidók félnek
és ezért akarják elérni, hogy a magyarság ne tudjon megszólalni
a saját érdekei védelmében. Ezért kell ez a cenzúratörvény.
A jogalkalmazás indokolatlan átszervezései, működési
zavarainak kihasználása, a rendfenntartás, a nyomozás, a hatáskörök
és a függőségek állandó bizonytalanságban tartása párhuzamos
a cenzúra törvénnyel. Legyen zűrzavar és legyen egyszersmind
fenyegető tiltás, méghozzá homályos. Jobb, ha nem is beszélget
egymással a bennszülött társadalom.
Az európai normákhoz igazodás kikényszerítése, avagy
éppenséggel elvetése is mind ezt a célt szolgálja. Most aztán
jön Szabó Dezső szép tételének kifordítása - „minden
magyar felelős minden magyarért”,- amely elsősorban a kárpát-medencei
összetartozást fejezi ki: „minden zsidó perelhet minden zsidóért.”
A törvény lényege ugyanis az, hogy minden etnikai csoport,
kisebbség, intézmény, egyesület bármely tagja magára nézve
sértőnek, megalázónak, kirekesztőnek találhat bármely nem
személynek célzott kijelentést, írást, kiszólást, csapat
buzdítást és pert indíthat, ha a Gárdának „jobbra át!”-ot
vezényelnek a Dob utcában. No, persze ez eddig is így volt.
Nincs új a nap alatt, de most törvénybe foglalták és ez
fokozott fenyegetés. Mi vagyunk az urak ebben az országban és
ti jobb, ha befogjátok a szátokat. Jellegzetes az is, hogy Simon
Peresz nyilatkozatában két országot és egy városrészt jelöl
meg, mint az izraeli felvásárlás sikeres területét. Lengyel-
és Magyarország mellett Manhattant, New York központi résztét
jelöli meg. Manhattan azonban, New Yorkkal együtt már 1920-ban
az övék volt. A nagy kikötővárosban akkor körülbelül 4és
fél millió ember élt, s ebből másfél millió már vagy
frissen bevándorolt, vagy korábban érkezett zsidó volt. New
Yorkot ők akkor már a sajátjuknak tekintették és a New York-
i kehila, az Amerikai Zsidó Bizottsággal együtt a legnagyobb
hatalmat jelentette az Államokban. „Senki sem tudja, hogy hány
zsidó él az Egyesült Államokban – írja Henry Ford „A
nemzetközi zsidó”-ban 1920-ban – A számadatok a zsidó
hatóság kizárólagos tulajdonában vannak. Az Egyesült Államok
kormánya jóformán minden kérdésre meg tud felelni a lakosság
adatait tekintve, de mihelyst megkísérli, hogy megállapítsa a
folyamatosan bevándorló és az itt élő zsidók számát, a
washingtoni zsidó lobbi azonnal közbelép és megakadályozza.”
Ezt a módszert a zsidók Oroszországból hozták. A kahal, a
gettókban élő zsidóság saját vezetése kivívta a cári hatóságokkal
szemben a zsidók létszámának nyilvántartási jogát és az
adatokkal folyamatosan visszaélt. Nem fizetett adót mindenki után
és nem állított annyi katonát, amennyi szükséges és törvényes
lett volna. Amerikában ilyen módon a bevándorlást a felügyeletük
alá tudták vonni. Az első világháború után Németországból,
Lengyelországból, Oroszországból nem-zsidónak majdnem
lehetetlen volt az USA-ba bejutni, zsidók azonban ezrével érkeztek
ugyanezen országokból – írja Henry Ford. S felteszi a kérdést:
„Miért vannak kiváltságaik? …Nem menekültként érkeznek,
akik az éhség és az üldözés elől menekülnek, hanem úgy jönnek,
mintha övék volna az ország.”
Henry
Ford autógyár tulajdonos szavahihetőségét azonban megtépázta
a nemzetközi sajtó, állítván, hogy visszavonta tanait, megbánta
bűneit. Ez valószínűleg nem igaz, mert Hitler a legnagyobb kitüntetéssel
jutalmazta Fordot. Hitlert viszont a Time Magazin 1938-ban
az „Év emberének” választotta meg. Ma pedig az azóta megélt
tapasztalások következtében semmi okunk kételkedni Ford okfejtésének
megalapozottságában. Ilyenformán tehát Simon Peresz állítása
Manhattant illetően igaz, s csak időben van elcsúszatva és inkább
azt fejezi ki, hogy a manhattani pénzhatalom most már százszázalékos.
A korábbi, az angolszász-fehér-protestáns,
azaz az eredeti amerikai tőke hatalma már másodrendű. Simon
Peresz azonban valamiről megfeledkezik. Manhattanról
eldicsekszik, de Palesztináról mélyen hallgat. 1920-ban, amikor
a zsidó túlsúly Manhattanban már nyilvánvaló volt, Palesztinába
még csak éppen megindult a nagyarányú betelepedés és a
helyfoglalás. Palesztina még brit domínium volt, Londonban
kinevezett kormányzó irányította. Az az angol kormányzó,
akinek az uralkodása idején a legnagyobb foglalásaikat végrehajthatták
Sir David Samuel volt, természetesen angol zsidó. Eltűrte, hogy
a háborúban és kedvezőtlen időjárás miatt tönkrement arab
birtokosok földjeire jelzálog hitelt folyósító angliai zsidó
bank rátegye a kezét. S
amikor egy angol tisztviselő méltányosabb bankra akarta bízni
ezeket az ügyeket, azt hazaküldte. Palesztina átformálása az
angol demokrácia fennhatósága alatt történt, az őslakosság
földönfutó lett, az Oroszországból érkezők pedig birtokosok
és vezetők. Peresz
tehát okkal hallgat. A magyarországi felvásárlás és
hatalomra jutás erős hasonlóságot mutat a palesztiniaival. A
cenzúra törvényt azok ellen kell alkalmazni, akik ezt a hasonlóságot
látják, felfedik. Azok nyilvánvalóan antiszemiták. A zsidóknak
egyetlen iskolájuk sem volt a régi Palesztinában, a húszas évektől
kezdve rátették a kezüket majdnem mindre és ma minden az övék.
Ez kísértetiesen hasonlít arra, ami ma Magyarországon történik.
Megosztani, zűrzavart teremteni, az összetartozókban
egymás iránt bizalmatlanságot ébreszteni, ez a politikai módszer.
Bezárni az iskolát, tönkretenni az egészségügyi rendszert, a
népet szegénységben és napról napra élés, vegetálás kényszerében
tartani, az ifjúságot és az értelmiséget kiüldözni,
zavaros, napról napra változó törvényekkel elbizonytalanítani
és a sajtó megszállásával félrevezetni – a felvásárlás
sikerének a titka. Csak erről Simon Peresz nem beszél. Mi beszélünk.
A magyarság ilyen cenzúra törvényt nem fogadhat el. A kísérletet
el kell utasítani. Maga a törvény tákolmány, nyilvánvalóan
alkotmányellenes. Aligha fogja kibírni az Alkotmánybíróság
kritikáját. De nem fogják abbahagyni, ideiglenesen finomított
formában újra beterjesztik. Nem nyugszanak. Ennek a cenzúra törvénynek
a léte és a zsidó felvásárlás kérdése is a Gyurcsány kormány
létéhez, tágabban és pontosabban a rendszer fennmaradásához
van kötve. Tehát Gyurcsánynak és kormányának mennie kell és
utána a rendszert kell megtisztítani a magyarellenességtől. Új
magyar rendszer kell. Magyar felvásárlás, magyar ipar, a magyar
föld maradjon a magyaroké. Ez a válaszunk. És szívesen látjuk
Simon Peresz urat egy magyar tulajdonban maradt Magyarországon.
Legyen a vendégünk, de ne a Pilátusunk.
Csurka István
|
