vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.25. 

Kulturális híd Esztergom és Párkány között

Együtt tanácskozott az esztergomi és párkányi önkormányzat kulturális bizottsága a Balassa Múzeum könyvtárában. A találkozó alapvetően csupán egy gondolatébresztő fórum volt, amelyen egyeztették a jövő évi közös kulturális és sportrendezvényeket.

Kálmán Sándor, esztergomi bizottsági elnök és Farkas Attila, a párkányi kulturális bizottság elnöke vezetésével megtartott eszmecserén több közösen megvalósítható kulturális és sportprogramról esett szó. Az egyik legnagyobb közös rendezvény alapjaként felmerült a párkányi csata és Esztergom török megszállás alóli visszafoglalásának 320. évfordulója is. Az 1683. október 9-én Párkánynál lezajlott ütközetben Sobieski lengyel király seregei szabadították fel a törökök által elfoglalt esztergomi várat. Az évfordulóra tervezett közös rendezvények között szó esett egy iskolásoknak meghirdetett rajzpályázatról, történelmi konferenciáról és Cucor Roland, párkányi tanár-zeneszerző párkányi csatáról szóló rock-operájának várszínházi ősbemutatójáról, de megegyeztek abban is a vélemények, hogy a hagyományos Hídünnep is felvehető az évfordulós rendezvények közé. Mivel a rockopera hangszerelését csak mostanában kezdték el, Horányi László az idő rövidségére való tekintettel a mű zenei feldolgozása után egy oratórium jellegű bemutatót javasolt. A tavasztól őszig tartó közös rendezvények bővítéseként Himmler György, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás elnöke azt javasolta, hogy Esztergom is kapcsolódjon be a négy éve tartó párkányi Hídőr projektbe, amelynek keretében különböző országokból érkező képzőművészek készítenek alkotásokat, ezekből aztán a Mária Valéria híd párkányi hídőrházában kiállítást rendeznek. Esztergomban a tervek között szerepel a Babits–villa irodalmi alkotóházként való hasznosítása, amely az elképzelések szerint összekapcsolható lesz a párkányi Hídőr projekttel. Az Aquafon – Dunán való átbeszélés programba jövőre esztergomi és párkányi kórusok is szerepelnek majd, de ötletként felmerült a két város diákjai számára rendezett sportversenyek, valamint egy Esztergom-Párkány regatta gondolata is. A gyűlésen elhangzott, hogy a schengeni övezethez való csatlakozás lehetővé teszi, hogy a jövő évi hagyományos esztergomi lampionos csónak felvonuláson párkányi evezősök is részt vehessenek.

 (forrás: Hídlap)