|
 2007.11.25.
A
művészet evangelizál
Pitti
Katalin operaénekesnő
Szentesen született. Tehetségére korán felfigyeltek,
gyermekkorában gyakran énekelt szülővárosában a Szent Anna
templom karzatán. Tíz éves korában a család Budapestre költözött.
Pitti Katalin zenei irányban tanult tovább, 1972-77-ig a
Zeneakadémia növendéke volt, ezután rögtön az Operaház magánénekese
lett. Varázslatos lírai szopránja, muzikalitása, zenei és színészi
kifejezésmódja és szépsége rendszeresen lebilincseli hallgatóságát.
Művészi sikereit teltházas fellépések jelzik, és számos
hangfelvételt készített. Főbb operaszerepei: Pamina (Mozart: A
varázsfuvola), Violetta (Verdi: Traviata), Kiss Anna (Farkas
Ferenc: Vidróczki), Francia királylány (Kacsóh: János vitéz),
Liu (Puccini: Turandot), Cso-cso-szán (Puccini: Pillangókisasszony),
Desdemona (Verdi: Otello), címszerep (Puccini: Manon Lescout),
Mimi (Puccini: Bohémélet), címszerep (Puccini: Tosca), Giselda
(Verdi: A lombardok), Leonóra (Verdi: A trubadúr), Amelia
(Verdi: Simon Boccanegra), Georgette (Puccini: A köpeny), Tatjána
(Csajkovszkij: Anyegin), Margit (Gounod: Faust), Margit (Boito:
Mefisztofele), címszerep (Donizetti: Anna Bolena), Melinda
(Erkel: Bánk Bán), Csáki Laura (Erkel: Dózsa György), Nedda
(Leoncavallo: Bajazzók), Antonia (Offenbach: Hoffmann meséi),
Diana (Offenbach: Orfeusz az alvilágban), Marie (Berg: Wozzeck),
Ellen Orford (Britten: Peter Grimes). Operaszerepei mellett oratóriumokban
is énekel és rendszeresen ad hangversenyeket is: a Korona Pódiumon
több mint százszor adta elő Callas-estjét. Több alkalommal
„kirándult” az operett műfajában, így elénekelte a Sybill,
a Víg özvegy, a Cigánybáró, a Marica grófnő és a Mosoly
országa primadonna szerepét. Kitüntetései: Liszt-díj
1985-ben, Oláh Gusztáv Emlékplakett 1986-ban; 1995-ben Déryné-díjat,
MSZOSZ-díjat és Artisjus-díjat kapott. Munkásságával jelentősen
hozzájárult zenei életünk fejlődéséhez, ezért ítélték
oda számára a Bartók-Pásztory-díjat. Szülővárosa kimagasló
művészi munkájáért, a város hírnevének öregbítéséért,
karitatív tevékenységéért „Pro Urbe” emlékéremmel
jutalmazta. A péceli Egymást Segítő Egyesület Szociális
Otthon igazgatósága pedig a Teréz anya-díjat ítélte a művésznőnek.
-Amikor először
olvastam nevét a plakátokon, a firenzei Pitti-palota jutott
eszembe. Olasz eredetű családban született?
-Igen, bár erről
viszonylag későn szereztem tudomást. Sárospatakon tudtam meg
egy asszonytól, hogy a Pittiek Toscanából valók, s a XVII. század
derekán jöttek Magyarországra. Addigra már angol vér is került
a nemzettségbe. Jelenleg Szentesen, Dunántúlon és Sárospatakon
is élnek Pittiek. Édesanyámék pedig tősgyökeres szentesiek.
Kanász Nagy volt a nevük, földműveléssel és állattartással
foglalkoztak.
-Az olaszokról
az a hír járja, hogy rendkívül muzikálisak. Elképzelhető,
hogy génjeiben hordja a művészet, a zene szeretetét?
-A családban
senkinek sem volt művészi vénája. Több generáción keresztül
erősen lappangott a zene iránti szeretet, majd bennem tört a
felszínre, ami aztán sok nehézséget okozott úgy a családnak,
mint nekem is. Édesapám azt szerette volna, ha valamilyen
„tisztességes” értelmiségi pályát választok. Abban a
hitben élt, hogy a művészek züllött emberek. Így eltiltott
az énekesi pályától. A szülői akarat ellenére vállaltam
hivatásomat; egyedül tanultam. Küzdöttem, ahogy édesapám belém
nevelte.
-Mind édesanyja, mind édesapja családja Szentesen élt,
s nagy gazdaságot vezetett. Gondolom 1948 után mindent elvettek
tőlük…
-Így van. A kommunizmus, a megszállás éveit – hasonlóan
sok magyar családhoz – a mi famíliánk is megszenvedte. Édesanyám
szüleit tömegsírba lőtték az oroszok. Drága mamikám még ma
is olyan mély fájdalmat hordoz, hogy alig hajlandó beszélni a
történtekről. Ez nálunk tabutéma. Szentesen ellehetetlenítették
édesapám életét a kommunisták, ezért úgy döntött, hogy
felköltözteti a családot Budapestre. A Pálma Gumigyárban
fizikai munkát vállalt rögtön három műszakban, hogy meg
tudjunk élni. Később édesanyám is talált magának munkát.
Gyors és gépírást tanult, majd a Pénzügyminisztériumban
dolgozott. Húgocskámmal együtt pedig a Köztársaság térre jártunk
általános iskolába. Nem is sejtettük, hogy naponta a pártház
előtt visz el az utunk.
-Nem csak a pártház,
hanem az Erkel Színház előtt is…
-A művészbejáróval szemben van az iskola kapuja. Akkor még
nem is álmodtam arról, hogy egyszer a szemközti épület lesz a
„munkahelyem”.
-Elképzelhető,
hogy ha vidéken marad, nem kezd el énekelni?
-Ki tudja…A legtragikusabb dolgok is csak értünk történnek.
Ez volt a Jó Isten akarata.
-Ha már az Erkel
Színház került szóba: számtalan estén lépett fel ebben a teátrumban
Pamínaként, Mimiként, Cso-cso-szánként, Margitként,
Violettaként, s még sorolhatnám. Hogyan fogadta a színház bezárásának
a hírét?
-Egy kiváló játszóhelyet vettek el tőlünk. Jobb az
akusztikája, mint az Operaháznak. Valószínűleg bizonyos körök
lobbijának lett az áldozata az „Erkel”. Sajnos a felelős
posztok birtokosai nem a lényeggel, hanem a zsebük tömésével
foglalkoznak. Ezt nem is kell tovább ragozni. Egy hasonlattal élve:
az ördög a végtáncait járja. Nem csak Magyarországon, hanem
az egész világon. Végtáncról van szó, mert ez így tovább
nem maradhat.
-Művésznő
gyakran emlegeti, hogy édesapjára hasonlít. Gondolom nem külső
hasonlatosságról van szó…
-Arról is. Édesapám
karcsú, inas ember volt. Hatalmas akaraterő jellemezte, nem
ismerte a lehetetlent. Sokszor mondta: „Nincs lehetetlen, csak
tehetetlen ember.” Maximalista volt, s engem is azzá nevelt.
Egy nagyon fontos útravalót kaptam tőle: „Fiam, az a tied,
ami benned van. Mindig abból építkezhetsz. Máról holnapra
mindent elvehetnek tőled, de azt nem, ami a fejedben van” Ez
volt életük tanúsága.
-Tudom, mély
sebeket szakíthatok fel annak felemlegetésével, hogy el kellett
hagynia a szülői házat az énekesi pálya miatt. Sikerült megbékélnie
édesapjával?
-Később, mikor énekesnő lettem, s édesapám eljött az
egyik Callas-estémre, belátta, hogy az éneklés milyen nehéz
és kemény munka. Sőt fizikai munka is! Ezt követően óvott, féltett,
s nem volt nála büszkébb apa. Visszatekintve: rengeteget köszönhetek
édesapámnak. Az ő szigorú döntése miatt komolyan fel kellett
tennem magamban a kérdést: valóban énekesnő szeretnék-e
lenni? Megtanított arra, hogy önállóan döntsek sorsom felett.
Ennek nagy hasznát vettem, mert valójában mindig egyedül
voltam pályabeli gondjaimmal. Olyan társam még nem volt, aki értem,
vagy velem együtt gondolkodott volna, mint egész életre szóló
hívattatás.
-Nagy szerencsével indult pályája. Az Otelló-filmre
gondolok…
-Szerencse, vagy különös
véletlen…Még főiskolás voltam akkor. Eredetileg Sass Sylvia
volt felkérve Desdemona szerepére. Ő akkor nem tudta elvállalni
a forgatást, mert máshol volt feladata. Így fiatal énekesnőket
kerestek a szerepre. Sylvia javasolta, hogy készítsenek velem is
próbafelvételt. Nagyon izgultam, ráadásul egy nappal a megbeszélt
időpont előtt hívtak el Ferencsikhez próbát énekelni.
Kapkodva, alig beskálázva rohantam a neves karmesterhez, aki az
első próba után azt mondta: „Rendben van, de megnézzük,
hogy szól zenekarral.” Jól szólt, , s így mellettem döntöttek.
Horváth Ádám egy gyönyörűen kidolgozott alkotást tett le az
asztalra. Olyan profi rendezővel azóta sem találkoztam, mint ő.
Nem percenként változtatta koncepcióját, hanem pontosan tudta,
hogy melyik zenei résznél mit akar látni a képrenyőn.
-Nem volt nehéz rátátogni a saját hangjára?
-Dehogynem. Rengeteget gyakoroltam otthon, magnó mellett,
hogy a playback jól sikerüljön. Akkoriban az egész életem
felborult. Este tízkor kezdődtek a zenei felvételek a Magyar Rádió
6-os stúdiójában, s hajnali kettőig tartottak. Napközben főiskolára
jártam, és kislányom Barbara sem nélkülözhette édesanyját.
-Apropó operafilm. Sokan szidják a régi rendszert, de úgy
látom, mégis készültek színvonalas alkotások…
-Hogyne. A Zenés
Tv Színház nagyon sok színvonalas filmet hozott létre. A
produkciósorozat főszerkesztője, Bánki László nagyszerű
szakember volt. Sajnos már ő sincs az élők sorában, úgymint
Ferencsik János karnagy úr és Simándy József. Utóbbiról is
elmondhatjuk, hogy mestere volt szakmájának. Nagy megjelenítő,
átélő és teremtő energiákkal rendelkező művész volt, akár
a híres énekesnő: Maria Callas. Callas hangfelvételeit azért
szeretem hallgatni, mert szinte a gondolatait is hallom. Ilyen
szintű művész ma már nagyon kevés van.
-Nem érzi, hogy olyan nagyságok nevét, mint Simándy, Házy
Erzsébet, Maleczky Oszkár, Orosz Júlia, Réti József, s még
sorolhatnám, lassan elfelejtik?
-Nem divat
nagyjaink emlékének ápolása. Ezt nagyon szomorúnak tartom, ezért,
ahol csak lehet, ki kell fejeznünk előttük a tiszteletünket.
Sokszor megemlítem, hogy Házy Erzsébettől is rengeteget
tanultam. Ő valóban csak az Operának élt. Egyszer ezt mondta
nekem: „Te egy művész vagy! Akár elmész ebből az országból,
akár itthon próbálsz meg boldogulni: maradj meg mindig királynőnek!”
-Kezdő énekesként
milyen példaképekre figyelt?
-Callason kívül
Mirella Freni felvételeit kedveltem nagyon. Így Freni a Puccini
alakításokban volt igen nagy segítségemre. De nem lehet lemásolni
„egy az egyben” minden hangot…Jó dolog először
meghallgatni a felvételt, de utána egyedül kell az énekesnek
„kiszülni” magából az egész szerepet. Mindenkinek a saját
adottságait, hangját kell használnia, s felkészülnie arra,
hogy mindenféle szakmai megoldásnak meg tudjon felelni a
karmester zenei óhaját szolgálva.
-Komolyzenészi körökben divat lenézni az operettet.
Katalin mégis több operettben fellépett. A tv-nézők többsége
anno Sybillként kedvelte meg.
-Főiskolás
koromban még azt vallottam: egy operaénekes ne énekeljen
operettet. Egyszer be kellett ugranom egy operett-estbe Horváth
Eszter kolleganőm helyett. Amikor kézhez kaptam a kottákat, láthattam:
komoly énekesi feladatokról van szó. Az operett műfaja komoly
énektudást és kiváló színészi rátermettséget kíván. A
legtöbb operett– véleményem szerint – vokálisan nagyon
rosszul van megírva, mert szinte az összes szerző „hegedűben”
gondolkodott. Ez a hangszer volt náluk az alap. Egy operett számot
úgy elénekelni, hogy az egész könnyednek, kecsesnek tűnjön,
s ne vegyék észre az említett zeneszerzői hibát, igen nehéz
feladat. Lehár Ferenc művei viszont vokálisan, dallamvezetésben
és a hangszerelés tekintetében kis operáknak tekinthetők –
Puccini is elismerte művészetét.
-Egy ideig Németországban
élt. Nem gondolt arra, hogy kint marad? Kevesebb stressz, jobb
fizetés…
-Nekem itt a hazám.
Magyarországon születtem, itt kell dolgoznom! Ha elmentem külföldre
énekelni, az lebegett szemem előtt, hogy hazámat a legmagasabb
szinten képviseljem. A legjobbat, a legigazabbat kell nyújtanom.
Minden külföldi utamból alig várom, hogy hazajöhessek.
-Külföldön hol volt a legemlékezetesebb fellépése?
-Egyszer Drezdában
vendégszerepelt az Operaház Verdi: Lombardok c. zenedrámájával.
A produkcióban, a női főszerepet, Giseldát énekeltem. Akkora
sikerem volt, hogy tizenhét alkalommal hívtak a függöny elé.
A másik emlékezetes fellépésem egy japán turné közben történt.
A bécsi Volksoper vendégművészeként énekeltem Lehár A víg
özvegy c. nagyoperettjében Glavari Hanna szerepét. Tokióban,
miután elénekeltem a Vilja-dalt, tomboló tapsvihar tört ki.
Nem tudtuk folytatni az előadást. Nem vagyok híve az ismétlésnek,
de a karmester ragaszkodott hozzá. Újból elénekeltem, s a közönség
még jobban tapsolt. Akkor elhatároztam: most hazám nyelvén
fogok énekelni! Egy magyar lány vagyok, a világ másik végén…A
közönség megérezhetett valamit a szándékomból, mert
hatalmas ováció volt a „magyar” ária jutalma. Megkértek
arra, hogy a legközelebbi előadásra tanuljam meg a Vilja-dalt
japánul is. Megtanultam, fonetikusan. Ezután szinte a
„tenyeremből ettek”; az előadások után legalább százan
ostromoltak autogrammért. Ezt sosem tudom elfelejteni, különösen
annak a tudatában, hogy a japánok nagyon őszinték, igen magas
a szépségkultúrájuk, s zeneileg alapfokon képzettek. Náluk a
Kodály-módszert magas szinten művelik, s ennek következtében
érzékenyebb, produktívabb állampolgárokat nevelnek országuknak,
s a világnak.
-2001 után a Magyar Állami Operaház vezetősége nem
tartott igényt Pitti Katalinra. Mivel indokolták döntésüket?
- A 2000-2001-es
évadban szakadt meg kapcsolatom a színházzal. 2000 decemberében
még Tosca premierem volt, s mindig nagyon sokat dolgoztam a
Magyar Állami Operaházban csakúgy, mint az Erkel Színház színpadán.
Gyakorlatilag a 2000-es év utolsó opera előadása az enyém
volt. Ám az évad második felében jött az új igazgatóság,
Győriványi Ráth György vezetésével. Ő küldött nekem egy
levelet: nem tud nekem előadást adni, mert strukturálisan átépíti
a színházat. Teljesen megdöbbentem… Előzőleg, még Szinetár
idejében kértek, adjam oda a státuszomat, mert, Pitti Katalin
vagyok, s lehessen más is ’Pitti Katalin’. Mondták: a
minisztériumtól kaptak egy utasítást, hogy 50 embert el kell küldeniük,
s úgy gondolták, én olyan nagy sztár vagyok, hogy adjam oda a
státuszomat, ők majd visszahívnak vendégségbe, becsülve művészetemet.
A történtek miatt 2001 óta nem léptem át az Operaház küszöbét.
- Maradt a pódium, a dal és az oratórium…
-Sokat hívnak az
ország különböző településeire. Már 2001-re összeállítottam
néhány önálló estet. Nem szeretem a különböző
haknicsapatokat, ahol egy műsor alatt 15-20 perc jut egy-egy művésznek,
bár aláírom ez is kemény feladat. Estjeimen hol a magyar, hol
a nemzetközi zeneirodalom legszebb műveiből hallhatnak egy válogatást.
A legfelemelőbb élmény számomra viszont az, ha templomban énekelhetek.
Az egy egészen különleges lelki állapot. Van egy a cappella
programom is, melyben a dalokat egy-egy vers követi. Szeretem a jó
költeményeket; édesapám már kisgyermek koromban tanított
verset mondani. A legújabb produkcióm egy Kodály-est. Sokat
olvastam Kodálytól, Kodályról. Ennek apropója az volt, hogy
felkérést kaptam a Duna II. Autonómia csatornától egy zenei műsor
vezetésére. Össze is állítottam egy 12 témakörből álló
anyagot, csak éppen a pénz hiányzott a megvalósításhoz. Ebből
a munkából született a Kodály-estem, melynek címe: „Magyar
az, aki a magyar kultúra része.” A mester írta egyszer, s ezt
ajánlom mindenkinek a figyelmébe: „Pénzt, vagyont örökölhetsz,
de kultúrát nem. Annyira vagy kultúrált, amennyire
megszerzed…de magyarságot sem örökölhetsz, mert annyira vagy
magyar, amennyire megszerzed!” Nekünk tanulni kell, s tovább
adni a tanultaknak. Nálunk az európai kultúrán kívül, a
keleti és az amerikai annyira beáramlott az országba, hogy
lassan már a magunkét alig leljük fel. Egy óvodáskorú gyerek
előbb beszéljen szépen anyanyelvén, aztán járassák angolórára!
Tanítsanak népdalokat neki! Agykutatók mutatták ki, hogy minél
többet dalolsz, annál több az életenergiád. Az oktatási
rendszer vonzata, hogy a gyerekek – tisztelet a kivételnek –
nem tudnak egy magyar népdalt, de egy magyar verset sem. Világszínvonalú
líránk van, s közben iskolai ajánlott irodalom lett a Harry
Potter. Teljesen lidérces állapot! Mintha tudatosan pusztítani
akarnák a magyar szellemiséget, a nemzet kultúráját. Ezt csak
akkor lehet megállítani, ha egyenként mondunk nemet a divatos
irányzatoknak.
-Egyszer ezt
nyilatkozta: „Kislány korom óta hív a zene, és mára rendkívül
tudatos művészemberré váltam, aminek ára van.” Milyen árat
fizetett művésszé válásáért?
-Nagyon sok lemondással jár a művészélet. Nem járok el
szórakozni. Este, mikor a legtöbb ember kikapcsolódik, nekem
akkor kezdődik el a munka java. Memorizálni csak akkor tudok,
mikor már nem szólnak a telefonok, és mindenki alszik. A
csendes munkához tartozik a szótárazás is. A gyakorlás is nehéz,
de nem maga a munka, hanem a lehetőség megteremtése. Épp a
minap gondolkodtam el arról: soha nem volt egy olyan munkaszobám,
ahová félrevonulhattam volna gyakorolni, dolgozni, hogy ne
zavarjam családtagjaimat, s ők sem engem, mert én csak hangosan
tudok gyakorolni. Memorizálni már csendben is lehet.
-Egy idő óta közéleti
szereplő is. Részt vesz politikai rendezvényeken. Ez azt
jelenti, hogy egy művésznek a színpadon túl is van kötelessége?
- Egy előadóművésznek
ki kell állnia az emberek elé, s vállalnia kell saját magát.
Lehetek akármilyen rettenetes életperiódusban, akkor is fel
kell készítenem magam arra a szentségre, hogy én, Pitti
Katalin kiállhatok a publikum elé. Kiállni viszont csak igazul,
tisztán, szolgálatra készen, emelkedetten és mondanivalóval
telve szabad. Látván az ország problémáit, annyira összesűrűsödött
bennem a mondanivaló, hogy úgy éreztem: meg kell szólalnom. Először
olyan verseket választottam magamnak, amin keresztül üzenhetek.
Mindig elmondom a program elején: nem kell megijedni, az
elhangzottakért vállalom a felelősséget. Egyik célom: segíteni
a gondolkodásban is, mert sokan nem gondolkodnak, hanem
„alszanak”. Nem törik magukat semmiért, s nem tűznek ki
maguk elé különböző célokat.
-Én az egész
országé vagyok, s Egerszegi Krisztina is. Ki is akkor a
kirekesztő? Attól, hogy megmondom a véleményemet, művészetem
már nem ér semmit?
-Az említett műsorban
csak azt mondtam, ami a „lelkemből kiszól”. Semmilyen kampánynak
nem vagyok az eszköze, de azt nem tűrhetem, hogy általam nagyra
becsült politikusokat sértegessenek. Hagytam volna szó nélkül,
hogy Wittner Máriát futóbolondnak titulálják? Elmondtam: az
elmúlt századnak nagyon nagy bűne volt a holokauszt, de talán
még nagyobb a kommunizmus. Míg az előbbi bűnöseit bíróság
elé állították, addig a kommunizmus bűnöseit nem. Nem akasztófákat
szeretnék látni, de egy morális megtisztulásra mindenféleképpen
szükség lenne. Addig nem tudunk továbbmenni! Ha kiöregszenek
az áldozatok családtagjai akkor sem, mert a bűn itt él a fák
között, a házak falain és a levegőben.
-Szokott jótékonykodni
is? Olvastam: megkapta a Teréz anya-díjat…
-Igen. A péceli
Egymást Segítő Egyesület Szociális Otthonában idős,
magatehetetlen, családjuktól elszakadt emberek élnek. Pécelen
kiváló, remek szakemberek segítenek nekik abban, hogy az Otthon
valóban otthonuk legyen. Szinte minden esztendőben adtam jótékonysági
koncertet az intézmény javára. Egy ilyen koncert nem csak „pénzszerző
akció”, mert az által örömet okozhatok azoknak, akiknek erre
a legjobban szükségük lehet. Egy előadóművésznek a legfőbb
dolga, hogy örömhírt vigyen, evangelizáljon; élni segítsen!
-Benkő Péter nyilatkozta régebben, hogy saját tragédiái
döbbentették rá, mi a lényeges és fontos életünkben. Művésznő
is elmondhatja mindezt?
-Hogyne. Ha magam
nem hozom meg az áldozatot azért, hogy életemet visszatereljem
a „főútvonalra”, akkor az Isten teremt egy olyan helyzetet,
ami a földhöz sújt. Azzal a céllal: gondolkodj el azon, merre
van a helyes irány!
Medveczky Attila
|
