vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.25. 

Száz éves a Református Szemle

 

A száz éves Református Szemle Szerkesztőségének jubileumi nyílt ülésére került sor november 9-én délelőtt az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki székházában. A zsúfolásig megtelt tanácsteremben a Szemle volt és jelenlegi szerkesztőin kívül több hazai és külföldi szerző, munkatárs vagy éppen olvasó volt jelen.

 Pap Géza erdélyi püspök rövid áhítatát követően Adorjáni Zoltán főszerkesztő köszöntötte a jelen levőket. Bevezetőjében méltatta a száz éve folyamatosan megjelenő folyóirat jelentőségét, megemlékezve a már elhunyt egykori főszerkesztők érdemeiről. Adorjáni szerint a lap szerkesztése egy időben áldás és teher, öröm és gond, büszkeség és felelősség. A főszerkesztő megítélése szerint a Református Szemle minden egyházi igénynek megfelelő folyóirat lett, amely az elmúlt száz esztendő alatt folytonos munkával átfogta az időket, túlélt mindent, és rögzített mindazt, amire a református egyház képes volt az elmúlt évszázad alatt. Beszédében id. Dávid Gyula néhai főszerkesztő szavait idézte arra kérve a szerzőket, hogy becsüljék meg az olvasókat, az olvasókat arra, hogy becsüljék meg a szerzőket, együttesen pedig becsülje mindenki a Református Szemlét.

 A folyóirat indulásáról, az azt megelőző néhány évről Buzogány Dezső felelős szerkesztő beszélt, megemlítve a Protestáns Közlöny és a Protestáns Lap szerepét a Református Szemle megjelenésében.

 Az ünnepi ülés alkalmával Marjovszky Tibor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem - DRHE) a lap ószövetségi, Győri István (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) az újszövetségi anyagát méltatta. Ifj. Fekete Károly és Bodó Sára (DRHE) a gyakorlati teológiai anyagot elemezte, Fazakas Sándor (DRHE) a rendszeres teológiai cikkekről beszélt. Dienes Dénes (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) a Szemle egyháztörténeti vonatkozásairól értekezett.

 Előadások után a Szemle szerkesztősége okleveleket nyújt át a folyóirat volt főszerkesztőinek: Tőkés István és Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai professzoroknak. Ezt követően pedig Tőkés István volt főszerkesztő tartott nagy lélegzetvételű, személyes élményekkel teli beszámolót a Református Szemléről külön kiemelve azt az időszakot, amikor a cenzúra szinte ellehetetlenítette az írást, lapszerkesztést.

 (forrás: reformatus. ro)