vissza a főoldalra

 

 

 2007.11.25. 

HMDK- kampánynyitó

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) nagygyűlésére és kampánynyitójára november 6-án a kopácsi kultúrotthon rendkívül tágas nagytermében került sor, ahol ismertették a szervezet választási programját, ahol maga a jelölt is bemutatkozott. A HMDK alapszervezeteinek, kultúregyesületeinek, kisebbségi önkormányzatainak a képviselői, valamint sok aktivista és szimpatizáns nemcsak a Drávaszögből, hanem Szlavóniából is eljött a víz melletti faluba. A zsúfolásig megtelt kultúrotthon nagytermében - háromszázan lehettek - sok helybéli is részese volt a kampánynyitó rendezvénynek.

Először a házigazda Cickai Csaba, a kopácsi HMDK-alapszervezet elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Pasza Árpád, a HMDK elnöke az érdekvédelmi és értékközösség hőskoráról, az eddigi, kivétel nélkül sikeres parlamenti megmérettetésekről beszélt többek között. Jakab Sándor, a HMDK ügyvezető elnöke bemutatta Jankovics Róbertet (képen) , a szervezet parlamenti képviselőjelöltjét, majd maga a jelölt is bemutatkozott, ismertette választási programját, azt ígérve, hogy annak túlnyomó részét már mandátumának első évében teljesíteni fogja. A jelenlevőkhöz Andócsi János elnökségi tag is szólt. Horvátországban nem csak országgyűlési, hanem néhol önkormányzati választásokat is tartanak, így Eszéken is. Az időközi önkormányzati választások Eszék városában, amelyekre november 25-én, az országos parlamenti választásokkal egy időben kerül sor, 3-3,5 millió kúnába fognak kerülni - mondta Darko Krušlin, a városi választási bizottság elnöke. Ez kizárólag a városi választások megszervezésére és lebonyolítására vonatkozik, amit önkormányzati kasszából kell finanszírozni. Ennek az összegnek a nyilvánosságra hozatala tulajdonképpen cáfolja azt az állítást, mely szerint olcsóbb lesz a voksolás, amennyiben a parlamenti választással egy időben szervezik azt meg. Kizárólag a résztvevő pártok számára lesz olcsóbb ily módon a megmérettetés, mert azok egy költségen két kampányt tudnak lebonyolítani.

 (Forrás: Új Magyar Képes Újság)