vissza a főoldalra

 2007.11.25. 

Magasfeszültség

Még mindig nem dőlt el, mennyit kell jövőre fizetnünk az áramért. Bár új villamosenergia-törvényünk (VET) már van, a piac résztvevői is csak találgatnak, mit hoz a jövő az úgynevezett egyetemes fogyasztók számára. Miközben az egyik legfontosabb stratégiai ágazat újraszabályozása folyik, az átlagembernek fogalma sincs arról, hogy a piac szabaddá tétele számára milyen következményekkel jár. Mivel a témakorán sem egyszerű, ezért igazán csak azok érdeklődnek iránta, akiknek a húsába vág: a nagy fogyasztók, illetve a piac szereplői. A különböző híradásokból tudjuk: villamos energia piacát január 1-jétől szabaddá teszi a kormány a legrosszabb pillanatban. Ugyanis nincs elég erőmű-kapacitás – és ez felhajtja az árakat. A sztori előzménye: a verseny jótékony hatásainak érvényesítése érdekében az EU az energiapiac – hő- és villamos energia – szabaddá tevését ajánlja a tagoknak, amit mi, az áram esetében, ez év júliusára ígértünk. Annyiban teljesítettük is, hogy elfogadtuk az új törvényt, amely 2008. január elsejétől lépteti érvénybe a változásokat. A liberálisok szerint a liberalizáció azért jó, mert az egymással versengő kereskedők ajánlataiból választhatjuk ki, hogy kitől és mennyiért szeretnénk áramot vételezni. Ez úgy lehetséges, hogy bár a házunkba befutó vezeték az egyik cégé, az abban érkező energia tartozhat másik céghez. Ez nem azt jelenti, hogy akkor mi máshonnan kapjuk az áramot, hanem csak annyit, hogy az energiát előállító erőműnek a „másik” cég fog fizetni, mi pedig nekik. A „másik” cég ebből ad az „egyiknek” is, akinek a vezetékét arra használja, hogy az áramot eljuttassa hozzánk. A lakosság tehát 2008. januárjától válthat szolgáltatót, dönthet arról, hogy egy szabadpiaci kereskedőtől vagy egyetemes szolgáltatótól vásárol. Ha ezt nem teszi meg, 2009 végéig az a szolgáltató köt vele – az új törvényi előírásoknak megfelelő – szerződést, amelytől addig is vásárolta az áramot. Abban az esetben, ha a szabadpiacra kilépett lakossági fogyasztó vissza szeretne térni az egyetemes szolgáltatói körbe, azt ezen időpont után is megteheti majd. Ugyanez a lehetőség azonban az ipari fogyasztók számára már megszűnik. A hazai liberalizációs menetrend egyik érdekessége, hogy a 3x25 A-t meghaladó, de 3x50 A-nál nem nagyobb csatlakozási teljesítményű felhasználók (kisvállalkozások) részére egy átmeneti időszakban (2008. január 1-jétől 2008. december 31-ig) biztosítja az egyetemes szolgáltatáshoz való kapcsolódás lehetőségét. A 3x50 A-nál nagyobb csatlakozási teljesítményű felhasználók számára ez a lehetőség nem áll fenn.

Természetesen az olvasók többségét nem az ilyen technikai dolgok érdeklik, hanem az: lesz-e áremelkedést. Balogh Lászlónak, a Magyar Megújuló Energia Szövetség szekértőjének a véleménye szerint fizikai értelemben véve semmi sem, csak a jogi háttér változik; marad az erőmű, a vezeték. „Ennek ellenére lesz áremelkedés, ami érdekes, hiszen Európában a piac felszabadítása mindenhol árcsökkenéssel járt.”- mondta a szekértő. A probléma, hogy nálunk nem lesz igazi piacnyitás. Csak a kereskedők versenyeznek a nagy fogyasztókért, de az erőművek között nem lesz verseny, így nem lesz olcsóbb energia sem. A kereskedő azzal tud versenyezni, hogy a konkurenciánál olcsóbban vásárol; itt mindenki ugyanattól vesz energiát, ugyannyiért. Innentől kezdve a szolgáltató annyit tehet a profitért, hogy drágán ad el, próbálja a szolgáltatást hatékonyabbá tenni, esetleg a minőségén spórolni.

Elviekben a liberalizált piac működésének alapfeltétele a kínálat, a szabad választási lehetőség. A beruházásokkal létrehozható kínálat – itt témánknál az erőműépítésre gondolhatunk - kialakításában azonban csak a szabadpiactól idegen hosszú távú áramvásárlási szerződések vagy egyéb kizárólagos jogok alapján hajlandó a tőke részt venni. Ez a liberális árampiac alapvető önellentmondása. Így aztán a liberalizált árampiac a klasszikus szabadpiaci modell szerint addig működik, amíg szabad kapacitás, felesleg van; ezek kimerülése után működésképtelen. A liberalizált piac másik alapfeltétele az átviteli hálózatokhoz való szabad hozzáférés, miközben a hálózatok fejlesztéséről nem történik kellő gondoskodás. A hálózatot mindenki használhatja, de senki sem felelős a fejlesztéséért. Ezek az okai a villamosenergia-rendszerek időszakos összeomlásának, válságának. Lehetnek természetesen technikai jellegű átmeneti zavarok is, ezek azonban könnyen kezelhetők, míg a válságtünetek csak hosszabb idő alatt, fejlesztések, beruházások árán. Amint várható volt, a liberalizáció következményei Európában is jelentkeztek. A 2003. szeptemberi országos méretű olaszországi áramszünet egyik oka az volt, hogy Olaszország nagy mennyiségben importál áramot, elsősorban Franciaországból. A másik ok a rendszer-megbízhatóság kérdéseiben keresendő. A zavar itt is üzemviteli problémából -egy fa rádőlése a távvezetékre- indult ki, majd egy későbbi svájci távvezeték kikapcsolódását követően Olaszország és Európa többi része között valamennyi távvezeték kikapcsolódott. Már ekkor látszott, hogy a piacok liberalizálásából következő növekvő teljesítményáramlások és azok növekvő kiszámíthatatlansága következtében – az ezekre nem méretezett hálózatokban – a jövőben Európa más részeiben sem zárható ki hasonló zavarok bekövetkezése.

Liberalizált Spanyolország is, ahol elviekben az ipari fogyasztók mellett már a háztartások is választhatnak a szolgáltatók között, az árakat azonban még nem szabadították fel teljesen, ugyanis a kormány fenntartotta a szabályozott tarifák rendszerét. Ennek oka, hogy egy korábbi árampiaci nyitásnál emelkedtek az árak, így több nagyfogyasztó végül is visszalépett a korábbi rendszerbe. A madridi kormány fokozatosan emeli a hatósági árakat, és tervei szerint éveken belül megszűnhet a hatósági árszabás. Németországban – úgy, mint nálunk – januárra nyílik meg teljesen az energiapiac. A 44 millió háztartás mintegy harmada már választott is az alternatív szolgáltatók közül. A fogyasztók érdekvédelmi szervezete szerint az áramár átlagosan nyolc százalékkal emelkedik majd a piacnyitás hatására – legalább 126 szolgáltató drágít, vannak körzetek, ahol nem kevesebb, mint 34 százalékkal. Amíg nem lesz nemzeti érdekű energiapolitika hazánkban, addig semmi sem garantálja azt, hogy elkerüljük az ilyen mérvű drágulásokat.

 Medveczky Attila