vissza a főoldalra

 2007.10.05. 

Berácsozott demokrácia

Séta a Parlament körül

Amióta az eszemet tudom, a Parlament és a közhatalom más fontos intézményei mindig is megközelíthetőek voltak a budapesti belvárosban sétáló emberek számára. Bár az Országház épületébe az átlagpolgár korábban is csak szervezett látogatás keretében léphetett be, alig több mint tíz éve még semmi akadálya nem volt annak, hogy egy belvárosi séta során megérintsük a Parlament falát.

Napjainkra azonban alapvetően megváltozott a helyzet. Bár igazán komoly terrorveszéllyel hazánkban nem kell számolni – annak ellenére, hogy a balliberálisnak nevezett pártok előszeretettel riogatnak ilyesmivel -, jól érzékelhető a bűnszövetkezetként működő politikai hatalom képviselőinek rettegése az eltávolításukat, felelősségre vonásukat célzó és valódi változásokat követelő utcai megmozdulásoktól. Már egy rövid lipótvárosi séta is elegendő annak megtapasztalásához, hogy a Parlamenttől, illetve néhány fontosabb épülettől, valamint a sokakat irritáló emlékművektől rácsokkal, kordonokkal tartják távol a járókelőket, akiket éberen figyelnek az egyenruhás vagy civilnek álcázott rendőrök.

Az Arany János utcai metróállomás felől a Szabadság térre érve a Magyar Televízió székháza az első épület, amelyet rácsok öveznek. Ugyanakkor a tévénél még nem tapasztalható komolyabb rendőri jelenélt, pedig Gyurcsány hazugságainak lelepleződését követően itt történtek a legerőszakosabb, a legpusztítóbb cselekmények. Az, hogy a hatalom nem fél a tévészékház újabb ostromától, egyértelműen jelzi a tavalyi randalírozás megtervezettségét és provokatív jellegét.

Ugyancsak rácsokkal tartják távol a járókelőket a Szabadság tér végében éktelenkedő szovjet hősi emlékműtől. A gyilkolva, rabolva, erőszakoskodva előrenyomuló vörös horda dicsőségére felállított emlékmű a magyar főváros szégyene. A nemzeti fájdalmunkat megtestesítő Trianon emlékmű lerombolását követően állították fel Rákosiék az emberi történelem legtömeggyilkosabb politikai rendszerének felmagasztalására. Jelenléte mindenképpen anakronizmus és sérti a magyarság nemzeti önérzetét. Előbb-utóbb még akkor is el kell távolítani a főváros centrumából, ha – a kommunizmus bűneit ma már ugyancsak elítélő – Oroszország nagyhatalmi gőgtől vezérelve makacsul ragaszkodik helyben maradásához.

A szovjet hősi emlékműnél már tapasztalható a rendőri jelenlét is. Legalább két egyenruhás sétálgat folyamatosan a rácsok körül, hatósági erővel védelmezve az emlékhelyet a felszabadított nép hálájától.

Külön színfoltja a térnek az amerikai nagykövetség, amely vitathatatlanul a legerősebben őrzött épület. Amennyiben a terroristák tervbe veszik megtámadását, felrobbantását, nem lesz könnyű dolguk, mert az épületet nem csak rácsok őrzik. Egy nemkívánatos gépjármű számára a nagykövetséget szinte megközelíthetetlenné teszik azok az acéltuskók, amelyeket a Szabadság téren található parkban helyeztek el.

Néhány lépéssel távolabb, a Vértanúk terén található Nagy Imre emlékműve, amelyet nem övez rács, nem őriz rendőr. A mártír miniszterelnök tiszteletére emelt alkotást senki nem akarja meggyalázni, Nagy Imre személyét, példamutatását még azok is igyekeznek kisajátítani, akik az 1990-es fordulat előtt ellenforradalomként gyalázták ’56-ot. Ezért tegezte le példátlan pimaszsággal a KISZ-titkárból lett rablókapitalista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is, a forradalom kormányfőjét.

A senki által nem őrzött Nagy Imre emlékműtől már jól látható az Országgyűlés épületét övező kordon. Ennek felállítását sem igazán lehet megmagyarázni racionális érvekkel, hiszen nyilvánvaló, hogy az úgynevezett Kossuth téri tüntetők senkire nem jelentenek veszélyt. A Gyurcsány-féle hazugságbeszéd évfordulóján a kormánybuktatás szándékával meghirdetett Y-terv azonnali bukása is egyértelműen jelezte, hogy túlnyomó részük jószándékú dilettáns a politika világában. Kisebbségük pedig – akik erőszakos cselekedetekre buzdítják a tüntetőket – a hatalom által felbérelt provokátor.

Mindezek ellenére a Parlamentet övező Kossuth téren – kordonon belül és kívül – folyamatos és tömeges a rendőri jelenlét. A több nagygyűlésnek – köztük a MIÉP sok tízezres rendezvényeinek – is helyt adó téren Gyurcsányék igyekeznek a minimálisra korlátozni a népi akaratnyilvánítás, a lakossági  tiltakozás lehetőségeit. Bizonyára ez a szándék áll az olyan eszement tervek mögött is, amelyek szerint medencéket építenének a téren, a 2-es villamos pályáját pedig befüvesítenék.

A Parlament szomszédságában található a Trianon előtti összeomlásért, a történelmi Magyarország túlnyomó részének akadálytalan idegen megszállásáért felelős politikus, Károlyi Mihály emlékműve is. A bronzba öntve is meglehetősen visszataszító külsejű országvesztő arisztokrata szobra körül ugyan nincsenek már rácsok, ám két rendőr figyeli az oda érkezőket. Megóvva Károlyi emlékművét a tettekben – főként a festékkel való leöntésben – megnyilvánuló megvetéstől, amit a magyar főnemesség legrosszabb hagyományait követő gróf méltán kiérdemelt cselekedeteivel.

Károlyi szobrától csupán néhány méter a Képviselői Irodaház, az országgyűlési frakciók előkészítő és adminisztratív munkájához helyet biztosító épület. Bár az országgyűlési képviselők tevékenységük nagy részét ebben a házban végzik, itt már nyoma sincs a Parlamentnél tapasztalható rendőri készültségnek. Pedig néhány napja a Népszava című kis példányszámú szélsőbalos napilap azzal a szenzációsnak tűnő, ám a kormányzati hisztériakeltés folyamatába jól illeszkedő álhírrel állt elő, hogy egy jelentéktelen politikai mozgalom gárdistái a fehér háznak is nevezett irodaépület ostromát és elfoglalását tervezik. A Képviselői Irodaházat persze senki nem akarja elfoglalni, és ezzel a hatalom is tisztában van, így az épületet nem övezi kordon, és mellette elhaladva komolyabb rendőri jelenlét sem érzékelhető.

Valószínű, hogy a Parlament körüli rácsok és az ott tapasztalható fokozott rendőri készültség elsősorban is a megfélemlítést szolgálják. A gyalázatosan rossz teljesítményt nyújtó, az emberek normális életét ellehetetlenítő intézkedések sokaságát meghozó Gyurcsán-kormány retteg az elégedetlenség közterületi megnyilvánulásaitól, a távozását követelő tömegrendezvényektől. Nem létező veszélyekkel riogatva, és a tényleges rendőri brutalitást felmutatva igyekeznek távol tartani az utcai rendezvényektől az alvilági módszereikkel elégedetlen emberek egyre nagyobb tömegét.

Varga Imre