vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.05. 

Rezesbanda

Gondolom olvasóink közül többen ismerik Archibald Cronin Réztábla a kapu alatt c. regényét. A főhős egy hivatástudattól fűtött, tehetséges fiatal orvos, bizonyos doktor Manson, aki dél-walesi vidéken kezdi pályáját, majd divatos orvos lesz London egyik előkelő negyedében, s így réztábla kerül a kapuja alá, mely nevét és foglalkozását hirdeti. Ha dr. Manson a mai Magyarországon élne, bizony meggondolná cselekedetét. Nem csak azt, hogy az Eörsi Mátyás szerint tündéri nőnek nevezett H. Ágnes regnálása alatt jól döntött-e, mikor a SOTE-ét választotta, hanem azt is: réztábla helyett nem lenne –e jobb, ha egyszerű iskolai vignettára írná ki nevét és titulusát. Ugyanis a réz olyan anyag, aminek könnyen lába kelhet.

Ha dr. Manson nálunk élne, bizonyára ismerné a következő viccet: A színesfémgyűjtő vezetni tanul, és mivel elnéz egy stoptáblát, az oktató dühösen rászól: – Ember, nem látta azt a táblát az út szélén? Mire a tanuló: – Nyugi, majd este visszajövünk érte. A viccet sajnos az élet szülte, hiszen a fémüzérek sokmilliárdos kárt okoztak már a gazdaságnak. Az már egy más kérdés, hogy maga a szó: színesfémgyűjtő, igen szép és óvatos titulus. Vannak bélyeggyűjtők, szalvétagyűjtők, alátétgyűjtők, sőt ismerek egy kisgyereket, aki játék-zebrákat gyűjtöget…Nehéz elképzelni, hogy valaki színesfémet gyűjtöget hobbi vagy megszállottság szinten. Egy biztos: Magyarországon mindent visznek: a harangtól a vasúti sínig. A színesfém-lopásokat tekintve a 2001-es év volt a legrosszabb, majd egy ideig úgy tűnt, visszaszorulóban van ez a remekül jövedelmező „üzletág”, de 2005-től újra gyakoribbak lettek az ilyen jellegű bűncselekmények, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a réz ára számottevően emelkedett a nemzetközi piacon. És mindaddig, amíg ez a biznisz ennyire jól fizet, bőven lesznek majd olyanok, akik belevágnak. A jelenlegi árfolyam a vörösréz esetében 600–700, a sárgaréz esetében 350–400 forint kilónként, az alumínium 250–350, míg a vas 35 forintot kóstál. Természetesen a „beszállítók” az átvevőtelepek többségén ennek a pénznek a negyedét sem kapják meg, de akadt olyan eset is, hogy 30 kiló vörösrézért valami ócska pálinkával fizetett az átvevő. A színesfémhulladék mennyisége évről évre csökken, a gyűjtési lehetőség kevesebb. A tolvajok ezt használják ki. Legtöbbször műtárgyakat, hőtávvezetékeket, vasúti berendezések, trafóházak, elektromos elosztó szekrények színesfém burkolatait, alkatrészeit lopják. A sínek, KRESZ-táblák mellett a legnagyobb felháborodás a szobrok és síremlékek ellopását kíséri. Idén a Gellért-hegyről Wagner Nándor Filozófusok kertje című szoboregyütteséből loptak el három életnagyságú bronzfigurát. Májusban a XV. kerületből Antall József mellszobra tűnt el – azóta akar az ügyben törvénymódosítást az MDF - , augusztusban pedig Teleki Pál Gödöllőn felállított negyvenkilós szobrának veszett nyoma. Júniusban több mint másfél millió forint értékben loptak el színesfémet egy nyíregyházi cégtől ismeretlenek. A vállalkozás telephelyéről rézkábeleket tulajdonítottak el 1,6 millió forint értékben. Azt nem mondhatjuk, hogy teljesen tétlen a rendőrség, mert nyáron Mátészalkán tetten értek egy fémtolvaj párt, a 17 éves fiatalember és 30 éves barátnője egy ellopott vaskaput toltak kézikocsin a felvásárló telephelyre, amikor elfogták őket. A Vas megyei Pinkamindszent közelében egy használaton kívüli vasúti hidat próbáltak meg elbontani, majd darabonként ellopni. A nagyszabású akciót a rendőrség hiúsította meg. A Komárom-Esztergom megyei Oroszlányból ellopták a település Szent József-kápolnájának 60 kilós, a helyi plébános által 700 ezer forintra becsült –eszmei értéke felbecsülhetetlen harangját. Egy hónappal később egy tatabányai színesfém-kereskedésben találták meg a harangot - feldarabolva. A három tolvaj a harangot 17 ezer forintért értékesítette. Szegeden egy háborús emlékműről vitték el a bronzdíszeket, Debrecenben egy galériából loptak el bronzszobrokat. Pécsett a Zsolnay Múzeum nemrég felújított homlokzatáról ismeretlenek háromméteres szakaszon lefeszítették a vörösréz ereszcsatornát, harmincezer forintos kárt okozva. Baranya megyében a nyáron a siklósi kapitányság 51 eljárást indított színesfémlopás miatt. A bűncselekménytípus legnagyobb kárvallottja a MÁV: az országban tavaly történt nyolcszáz színesfémlopásból 734 a vasúti társaság tulajdonát károsította. Hiába költ a MÁV több százmillió forintot évente a létesítményei őrzésére, hétezer kilométer vasúti sín és több tízezer kilométer rézkábel mellé nem állíthat fegyveres őrt. A fémtolvajok az összes bűncselekmény által okozott kár legfeljebb másfél százalékáért felelnek, de ez is milliárdos tétel. A kibelezett vasúti biztosítóberendezések, leszerelt sorompók vagy tövestül kitépett közlekedési táblák emellett súlyos balesetet is okozhatnak. Hasonlóan életveszélyes, ha csatornafedlapokat, távközlési kábeleket, feszültség alatt levő felsővezetéket visznek el. Még az is előfordult, hogy egyetlen településen órák alatt 130 csatornafedélnek kelt lába. Kész szerencse, hogy a fedetlen csatornanyílásba csak egy asszony esett bele, ám ő kisebb sérülésekkel megúszta.

A színesfémlopás az anyagi károkon túl életveszélyt is okoz. Ezért a tolvaj nemcsak lopásért vagy rongálásért, hanem úgymond közérdekű üzem működésének megzavarásáért, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetéséért is felel. Egy nagykanizsai lakos rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, ugyanis az ipari parkban található műhelye külső faláról eltűnt a réz gázvezeték. Nem is az anyagi kár bosszantotta, sokkal inkább az a felelőtlen cselekedet, amely majdnem tragédiába torkollott. Amikor felfedezte a vezeték hiányát, látta, hogy a gázóra előtt nyitva volt a gázcsap, a szomszéd műhelyben pedig éppen hegesztéshez készülődtek. Nyílt láng használata esetén óriási pusztítás mehetett volna végbe. A színesfémtolvajlás olyan méreteket öltött, hogy nemrég az Országos Rendőr-főkapitányságon szakmai konferenciát rendeztek. Azon az országos főkapitány elmondta, hogy e brutális lopások többségét hajléktalanok követik el, akik azonban illegális színesfém-felvásárlók megrendelésére dolgoznak. A „szakma” már fel van szerelve profi daraboló eszközökkel és présekkel, amelyek segítségével rövid idő alatt azonosíthatatlan a levágott fémtárgy. És újra egy „jó” hír: az európai csúcs. Rendőrségi hírek szerint színesfémlopásban hazánk csúcstartónak számít Európában, ahol elvétve fordulnak elő olyan esetek, amilyenek nálunk százával. Azonban a színesfémlopás nemcsak Magyarországon divat, de az Egyesült Államokban is, ahol a tolvajok legutóbb egy baseballstadion alumínium ülőkéit lopták el. Az ok egyszerű: az USA-ban az elmúlt húsz év legmagasabb árfolyamát érte el az alumínium, így nincs mit csodálkozni azon, hogy megszaporodtak a színesfémlopások. A csúfos eset a washingtoni Fort Greble Field nevű stadionban történt, ahol a nemrég befejeződött rekonstrukció során a tribünöket új, kényelmes ülőhelyekkel szerelték fel. Az alumínium ülőkék nemcsak a szurkolók, de a tolvajok tetszését is elnyerhették, akik ezeket meglovasítva 14 ezer dolláros kárt okoztak. Arról nem szól a fáma, hogy ül-e már valaki az ülőkék miatt.  Korábban a színesfém-tolvajok az Ohio-állambeli Lorain parkját szabadították meg az alumínium ülőalkalmatosságoktól. Egy biztos: hazánkban addig hiába minden erőlködés, amíg a törvény nem a tulajdonosok oldalán áll. Vagyis a színesfém-kereskedők számára írjon elő szigorúbb nyilvántartás-vezetést. A rendőrség munkáját főleg az nehezíti, hogy míg az elfogott tolvajokat simán bezárhatják, az átvevőkkel tehetetlenek. A törvény ugyanis nem követeli meg, hogy csak eredetigazolással vehetnek át fémhulladékot, így erről nyilvántartás sincs. Másrészt az ügyészségnek adott esetben nemcsak a keletkezett kár kereskedelmi értékét kellene figyelembe vennie, hanem azt is, hogy emberéleteket veszélyeztettek. Ehhez azonban módosítani kellene a szabályozást!

 

Medveczky Attila