vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.05. 

Demszky Gábor ,,sajnálja" Bőhm Andrást

Demszky Gábor ,,sajnálja és szánja" szabad demokrata párttársát, Bőhm Andrást október 1-jei nyilatkozatáért. Ezt maga a főpolgármester mondta kérdésre reagálva egy budapesti sajtótájékoztatón.

Mint az október 3-ai tájékoztatón mondta: pártfórumokon Bőhm András soha nem fogalmazta meg azokat a kritikát, amelyeket az interneten. Közölte, hogy a nyilatkozat, amelyet nem kíván kommentálni, Bőhm Andrást minősíti. Megjegyezte azt is, hogy ilyen nyilatkozattal lehet címlapra kerülni. Arra a kérdésre, hogy van-e alapja Bőhm András azon felvetésének, hogy a hibás fővárosi politizálás miatt csökken az SZDSZ szavazóbázisa, a főpolgármester közölte, hogy az SZDSZ mindig Budapesten volt a legerősebb, itt érte el a legjobb eredményeit. Hozzátette, hogy ez a főváros és az SZDSZ vezetésű kerületek teljesítményének köszönhető. Megjegyezte, hogy az SZDSZ 12-14 százalékos fővárosi támogatottságát reálisnak tartja, s ez még növelhető is. Demszky hangsúlyozta, azért nem reagál Bőhm András kritikáira, mivel nem tartalmaznak olyan elemeket, amelyekkel érdemes érdemben vitatkozni. Hozzátette, hogy arról viszont szívesen beszél Bőhm András nyilatkozata kapcsán, hogy a főváros színházi struktúráját miképpen alakítsák át, s kész megvitatni vele a távhődíjjal kapcsolatos álláspontját, csakúgy, mint a fővárosi programmal, a főváros jövőjével kapcsolatos kérdéseket. A főpolgármester rámutatott, ahogy a távhődíjjal kapcsolatban, úgy egyéb ügyekben is ezek a viták rendkívül demokratikus keretek között zajlanak. Hangsúlyozta: ezek azok az előrevezető ügyek, amelyek előreviszik a koalíciót és javítják a koalíción belül a szabad demokraták megítélését is. A főpolgármester szerint ez a módszer "17 éve működik, nem szabadna elrontani most, végiggondolatlan, (...) azt lehet mondani, hogy tényleg csak szánalmas nyilatkozatokkal". Bőhm András, az SZDSZ fővárosi és parlamenti képviselője október 1-jén az Index portálon megjelent nyilatkozatában bírálta Demszky Gábort a szerinte a liberalizmustól idegen vezetési stílusa, gyakorlata miatt. „Egy évvel ezelőtt éppen attól tartottam, ami bekövetkezett: a fővárosi liberális politika elveszítette korábbi hitelét. Felelőtlennek tartottam a kampányt jellemző ígérgetési dömpinget, hiszen akkor már tudtuk, hogy lesz konvergenciaprogram, tudtuk, hogy a koalíciós pártok vállalják az ezzel járó népszerűtlen intézkedéseket. Arra is figyelmeztettem, nem hiteles úgy a megújulásról beszélni, hogy a főpolgármester ugyanazt csinálja, mint 16 éve mindig, csak éppen behoz néhány új arcot a frakcióba. Mindez pusztán előrevetítette azt a működési modellt, amelyben a hatalmi vagy akár személyes szempontok felülírják mind a közpolitikai prioritásokat, mind a kiszámítható, értékvezérelt és demokratikusan elkötelezett politikát. Elkeserítő azt látnom, hogy az évtizedes liberális fellegvárból Budapest lassan a demokratikus deficit megtestesítőjévé válik. Az pedig tovább fokozza csalódottságomat, hogy a városvezetés még ezen az áron sem lett hatékonyabb. A bizottsági struktúra féléves késéssel állt fel, ráadásul a mai napig nem sikerült véglegesen lefektetni a koalíciós együttműködés kereteit.”-nyilatkozta az Indexnek – többek közt – Bőhm András.

 (Forrás: echotv.hu/index.hu)