vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.12. 

Bírósági per: Szlovák Nemzeti Párt kontra Duray Miklós

A pozsonyi III. kerületi városi bíróságon lezajlott Duray Miklós ellen a Szlovák Nemzeti Párt által kezdeményezett bírósági per első tárgyalása. Duray Miklós személyesen is megjelent ügyvédje kíséretében, a Szlovák Nemzeti Párt jogi képviselőjét küldte el. Ez az első alkalom, hogy Duray Miklóst a rendszerváltozás óta bíróságra idézték. A korábbi számos büntetőperes kezdeményezés, amitől a sajtó gyakran volt hangos, bíróság elé nem került.

Összefoglaljuk az előzményeket és a tárgyalás lényegét:

Egy évvel ezelőtt, 2006. augusztusában a sajtóban nagy visszhangot kapott, hogy Ján Slota pártelnök polgárjogi pert indít Duray Miklós ellen a budapesti InfoRádióban elhangzott, a Szlovák Nemzeti Pártot érintő kijelentése miatt. Slota pártjában sértőnek tartották ugyanis a 2006. július 28-án elhangzott nyilatkozatot, miszerint a „szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részt Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt.” A Szlovák Nemzeti Párt által felkért ügyvéd, dr. Karol Gordík augusztus 23-án levélben követelte Duray Miklóstól, hogy vonja vissza kijelentését, kérjen bocsánatot a párttól, és fizessen a Szlovák Nemzeti Pártnak 10 millió korona nem anyagi jellegű kártérítést. Amennyiben nem következik be a bíróságon kívüli megegyezés, a Szlovák Nemzeti Párt jogi úton kér elégtételt, állt a levélben. A Szlovák Nemzeti Párt jogi képviselőjének felszólítására Duray Miklós 2006. szeptember 5-én azt válaszolta, hogy a bíróságon kívüli megegyezés érdekében a Szlovák Nemzeti Párt határolódjon el Ján Slotának a magyarokat és az MKP-t durván sértő, trágár kijelentéseitől, mert ezekkel a párt nem segíti a békés polgári együttélést, és társadalmi békétlenséget szít. Az InfoRádiónak adott idézett interjúban Duray újságírói kérdésre így indokolta véleményét: Hogyan másként lehet minősíteni azt a személyt, aki az idegenekkel szemben, kisebbségekkel szemben gyűlöletet gerjeszt, más nemzetet gyaláz és fegyveres akcióra buzdít más nemzet ellen? 2007. október 4 - én a pozsonyi III. kerületi városi bíróságon, az első tárgyaláson a felperes képviseletében Karol Gordík ügyvéd előterjesztette indítványát, amelyet az alperes jogi képviselője, dr. Peter Kubík a szólásszabadság védelmére, a demokrácia elveire hivatkozva visszautasított, és több olyan példát sorolt fel a strassbourgi emberjogi bíróság döntései közül, amelyek hasonló ügyekben, a szólásszabadság védelmét erősítették meg. Az InfoRádiónak adott interjú akkor készült, amikor a magyar külügyminiszter levelet intézett szlovák kollégájához, amelyben nyugtalanságának adott hangot a szlovák kormány összetétele miatt, a SZNP elnöke ugyanis többször sértően nyilatkozott a magyarokról, és ugyanebben az időben több magyarellenes atrocitásra került sor Szlovákiában.

Ezért Duray Miklós jogi képviselője a felperes előterjesztésével szembe azt állította, hogy megbízójának politikai véleménye közüggyel függött össze, expresszív értékítéletnek tekinthető és a fasiszta jelző közvetlenül összefüggött a SZNP magyarellenes, kisebbségellenes és idegengyűlöletet terjesztő megnyilvánulásaival. Duray Miklós jogi képviselője zárszavában annak a véleményének adott hangot, hogy az ilyen jellegű politikai kérdések nem tartoznak a bíróság elé, hanem a közvita tárgyát kell hogy alkossák. Amennyiben a felperes is erre az álláspontra jut, és visszavonja indítványát, akkor az alperes eltekint a perköltségek megtérítésétől. A felperes erre nem tudott választ adni. A tárgyalást december 3-ig a bíróság elnapolta.

 (Forrás: Felvidék Ma)