|
 2007.10.12.
50
éve halott a Tücsökzene költője
Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született Miskolcon
Szabó Lőrinc vasúti fékező és Panyiczky Ilona gyermekeként.
A költő ősei apai ágon kálvinista papok és tanítók voltak.
A protestantizmust és a magyarságot a harmincéves háború idején
védelmező Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől a család nemességet
is kapott, gáborjáni előnévvel. Anyai ágon pedig Lengyelországból
politikai okokból elmenekült, elszegényedett nemesi családból
származott: nagyapja „ezermester volt, gépész; ősei /
Lengyelországból jöttek, valahogy / a trónhoz is közük volt,
s ő maga / még tudott lengyelül […] egykor / szakajtóban állt
nála az ezüstpénz, / de elment mind, ahogy a föld is elment, /
mert apánk bizony szeretett mulatni. […] ispán volt […] és
keze alatt / béresek voltak és dohányosok, / s aztán megégtünk,
a gép is, a cséplő, az is ott veszett, s mi Miskolcra mentünk
/ és nagyapád a vasúthoz került,” – ekképpen gyűjti össze
az Anyám mesélte című vers 1943-as változatában a költő
anyai családja történetét. Szülőházát később a költő
sem tudta azonosítani, hiszen hároméves, mikor elköltöznek,
de az bizonyos, hogy lebontották, helyén a Vörösmarty lakótelep
panelházai épültek. A szülőváros képe csak homályosan
dereng fel a Tücsökzene néhány versében. A költő művészet
iránti érzékenységét édesanyjától örökölte. Már
gyermekkorában kitűnő tanuló volt, nagy akarással igyekezett
visszakerülni az elveszített értelmiségi környezetbe. A család
Balassagyarmatra majd Debrecenbe költözött, itt érettségizett
a költő. Budapesten egyetemi tanulmányokba kezdett, tanítványa
és barátja lett Babits Mihálynak. 1920–21-ben Babits lakásában
talált otthonra. 1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát
vette feleségül; e réven lett Az Est munkatársa. A harmincas
években közel került a népi írók mozgalmához. A konzervatív
irodalmi életet összefogó Kisfaludy Társaság a Kosztolányi
Dezső halálával megürült helyre 1937-ben őt választja tagjává.
Budapest Székesfőváros Arany János Érmét 1940-ben, felnevelő
városában, Debrecenben pedig 1943. december 8-án veszi át a
Debreceni Irodalmi Társaságok és a Nyári Egyetem Csokonai- díját,
majd közvetlenül az ország német megszállása előtt az
Irodalompártoló Társaság díját is elnyeri. Sőt várományosa
lett a magyar művelődés körül érdemeket szerzett írók, művészek
és tudósok kitüntetésére Horthy Miklós kormányzó által
1930- ban alapított Corvin-láncnak, kora legrangosabb állami
elismerésének. Ezt már a német megszállás meghiúsítja.
Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati
fogságba vetették; „feddéssel” igazolták, publikációs
tilalmak sújtották. 1947-ben többek tiltakozása ellenére fölvették
az írószövetségbe. Az üldöztetés és a megkülönböztetés
ellen (többek között Illyés Gyula támogatásával) szívósan
küzdött, s főleg a munkába menekült. 1956-ban tagja lett a
Petőfi Pártnak, 1957. március 15-én Kossuth-díjat kapott.
Publikációs és anyagi helyzete rendeződött, de tervezett külföldi
útja elmaradt; még abban az évben, október 3-án, visszaadta
lelkét Teremtőjének. Halálát szívroham okozta.
Versei
egy részét gyerekversként ismerjük, ezeket saját gyerekeihez
(Lóci és Klári) írta vagy gyermekkora emlékeit idézi fel
bennük (Tücsökzene). A költő műveiben a századot szólaltatja
meg, amelyben minden következetes törekvés éppen önmaga
ellentétére váltott át; ahol a kimondott szó a megfogalmazásba
fogás pillanatától máris mást fedez; a tett pedig oly sokszor
élt ellenkezésben az erkölccsel; és az ember végső menedéke,
a magány is újabb kiszolgáltatottság terepévé lényegül át:
„Magányod barlangját kard kutatja át” – írja 1931-ben
Politika című versében. Minden látványosan önmaga ellentéteként
is létezik. Egyidejűleg is, de utólag szemlélve még inkább.
Költőként is, és magánemberként is keresztúton áll, mint
évszázadának emberisége. Műfordítói életműve gazdag, a
világirodalom időben és földrajzilag egymástól távol eső
remekeit ültette át anyanyelvére nagy igényességgel és
tehetséggel.
emma
|
