vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.12. 

A sport és az emberi méltóság

Ha megfelelő szellemben élik meg, a sport segíti a személy fejlődését - húzta alá XVI. Benedek pápa beszédében, amelyet október 6-án délelőtt az osztrák alpesi sí-válogatott hatvanöt tagjához intézett vatikáni látogatásuk alkalmából. A Szentatya örömmel idézte fel apostoli utazását, amelyet nemrég tett Ausztriában, majd a testedzés értékéről elmélkedett. "A sport hozzásegít ahhoz, hogy az ember képességeit tehetségként érzékelje, életét pedig Isten ajándékaként. A sporttevékenységnek az ember teljes fejlődését kell szolgálnia, mindig tiszteletben tartva méltóságát. A magas szinten űzött sportban is meg kell őrizni a belső összhangot a test és a lélek között, hogy ez ne az eredmények elérésére korlátozódjék" - figyelmeztetett a Szentatya, majd a következő erényeket jelölte meg, amelyeknek jellemezniük kell a sportot: "kitartás, áldozatvállalás, belső és külső fegyelem, igazságérzet, önnön korlátaink tudatosítása, a másik tisztelete. Ezeket az erényeket kell edzenünk a hétköznapokban is" - tette hozzá a Pápa. A Szentatya ezután arról beszélt, hogy a sportolók példát adhatnak a fiatalok számára. Egy olyan időszakban, amelyet az értékválság és az irányvesztettség jellemez, a sportemberek erős ösztönzést adhatnak a jóért való küzdelemhez az élet különböző területén, a családban és a munkában egyaránt. Benedek pápa emlékeztetett, hogy Szent Pál a Korinthusiakhoz írt első levelében a sportoló példáját használja arra, hogy aláhúzza az Isten felé feszülő ember magasrendű hivatását. "Nem tudjátok, hogy a pályán a versenyzők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!" (1Kor 9,24-25)

 (forrás: Vatikáni Rádió)