vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.12. 

A MIÉP Elnökségének állásfoglalása

A Gyurcsány-rezsim bukása ténynek tekinthető, de az, hogy mi jön utána, még bizonytalan. Gyurcsány bukását egyelőre a saját pártján belüli erők, illetve nemzetközi nagytőkés, globalista csoportok szervezik. A rablóbanda eltávolításáról és az utána következő rendszerről a magyar nép széles tömegeinek eddig még kevés alkalma volt véleményt nyilvánítani. A hatalmat kezében tartó komprádorburzsuázia és az országban működő amerikai és izraeli erők most a válság látszólagos kiélezésével és ugyanakkor elhúzásával akarnak alkalmat teremteni, és szerepet adni egy másik liberális csoportnak, amely a Gyurcsány elleni fellépéseivel szerzi meg a jogosítványt egy következő rendszerben az új vezető szerepre. A magyarságra nézve semmi jó nem származik abból, ha Gyurcsányt Szanyi Tibor vagy Kiss Péter, vagy éppenséggel Szekeres Imre követi. Nem szabad megengednünk, hogy az MSZP-SZDSZ –koalíció részlegeit az őket eddig együtt tartó bankárelit, a nemzetközi nagytőke akármilyen formában átmentse a következő korszakba. A magyar jövőt a lehető legjózanabban, de a szükséges radikalizmussal nekünk, többségi magyaroknak és a magyar nép avatott képviselőinek, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, keresztényeknek és nagycsaládosoknak, kisgazdáknak és árpád-sávosoknak, az ország igazi és egyetlen gazdáinak kell megszervezniük és megalkotniuk. Magyarországon nemcsak kormányt, hanem rendszert kell végre váltani. Ez volt a lakiteleki találkozó huszadik évfordulóján tartott gyűlés fiatal és idősebb felszólalóinak együttes véleménye is. Ez az igény ma már a társadalom minden rétegét áthatja. Október 23-ának az évfordulója sem lehet pusztán jámbor kulturális emlékünnep, hanem csak ennek a radikális népi igénynek a kifejeződése. A MIÉP Elnöksége tiszteli Nagy Imrét, aki mártíromságával emelkedett a nemzet nagyjai közé, de elutasít minden összemosási kísérletet, és félrevezető szándékúnak tartja a csendes együttünneplés javaslatát, ami most csak és kizárólag a korrupt és rabló kormányzat bűneinek az elfedésére, és a szembenálló frontok összemosására szolgál. A MIÉP szerint a nemzeti egységet most a korrupt kormány és az országot kiárusító, idegen célú nagytőkés szociálliberalizmus ellenében kell megteremteni. Ha az Alkotmánybíróság kihirdeti addig a népszavazási kérdésekről szóló döntést, már október 23-át is a népszavazás jegyében, akár az aláírásgyűjtés elkezdésével kell megkezdeni. Ne szégyelljük: a népszavazással ezt a korrupt kormányt akarjuk megleckéztetni, elkergetését megkezdeni. A MIÉP nem szereti a tisztátalan beszédet és a kétértelműséget: mi, amikor a vizitdíj és a tandíj ellen szavazunk, akkor is azt mondjuk: „Gyurcsány, takarodj!” Ehhez jogunk van. Várunk mindenkit október 23-án szokásos helyszínünkön, a Hősök terén. „Liber-tovariscsi, konyec!”