vissza a főoldalra

 2007.10.12. 

Húsz év után – Lakitelek

 Szeptember 29-én a lakiteleki sátorverés huszadik évfordulóján egész napos tanácskozással emlékeztek a rendszerváltás nyitányaként számon tartott történelmi találkozóra. Az emlékkonferencia helyszíne a Lakiteleki Népfőiskola volt. Délelőtt 9 órakor a Szent István Kápolna előtt, a II. János Pál pápát megidéző mellszobor mellett Lezsák Sándor és Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. Lezsák szerint a lakiteleki találkozó szervezőinek gondolkodásában ott volt a 20. század vértanúinak, hitvallóinak küzdelme, s ott volt a nemzeti panteon mellszobrait idéző valamennyi életmű. Elmondta: „1987-ben sok-sok életmű összegződött abban a szent akaratban, amelyik egybefogta azt a hét embert, akik megszervezték ama lakiteleki találkozót.” Kiss-Rigó László megyéspüspök, a népfőiskola gazdája két tanácskozás - a II. Vatikáni Zsinat és a lakiteleki találkozó – között vont párhuzamot, mert mindkettőt a jövőbe vetett remény jellemezte a résztvevők részéről. A katolikus főpap szerint mindkettő esetében az eredményeket rosszul használták fel. „A pápa látva a hibákat, tudatos rongálását a zsinat szellemének, egyedül nem tudott úgymond csodát tenni, de saját élete példájával, egyéniségével, saját felelősségével szinte csodákat tudott tenni. Nekünk is az a feladatunk, hogy ne essünk kétségbe, ne veszítsük el örömünket, hanem adjunk példát erkölcsi tartással a mai társadalomban is, s akkor egyáltalán nem volt felesleges mindaz, ami húsz évvel ezelőtt történt”- mondta Kiss-Rigó László. Ezt követően az egyik alapító, Kiss Gy. Csaba emlékezett Kiss Ferenc irodalomtörténészre:„az én nemzedékem számára példa volt igényessége és következetessége. Az ő igyekezete nélkül nem lett volna Bethlen Gábor Alapítvány és Lakitelek sem. Kiss Ferenc többször elmondta nekünk, ha módja volna egyszer egy folyóiratot szerkeszteni, ennek az lenne a címe, hogy Kikötő. Úgy gondolom, a lakiteleki tanácskozás, annak a folytatásai, beleértve a mai napot is, egy olyan kikötőt jelentenek, ahol a magyarság képviselői találkozhatnak és kicserélhetik gondolataikat.” A köszöntők és az emlékezés után Dénes János mondott beszédet 1956, Lakitelek, 2006 címmel. A volt forradalmár úgy véli, hogy 1956-ban lelepleződött a felszabadulás hamis meséje. Dénes János szerint a lakiteleki sátor jelentősége: míg a szabadság apró köreiből – amit Soros György fogalmazott meg – kialakult a lombikellenzék, addig a sátorépítéssel túlléptünk a lombikellenzék keretén és bejelentettük igényünket a magyar jövőre. „1988. június 27-én színre lépett a Hősök terén, a nagy erdélyi tüntetésen őfelsége a magyar nép. Ekkor követtünk el végzetes hibát. – folytatta a szónok. Langyos óvatosságból a hatalommal közösen visszapofozgattuk a bizalom csigaszarvait és kirekesztettük őfelségét a magyar népet, ezzel megfosztottuk az ifjúságot a jövő jogos reményétől. Így jutunk el napjainkig, mikor is egy torzulmány jött létre.” Ezután megkoszorúzták, a 125 évvel ezelőtt született Ravasz László református püspök mellszobrát. A zsúfolásig telt Kölcsey Házban elsőként a 20 évvel korábbi találkozó hét szervezője mondott beszédet.

 Lech Walesa üzenete

 A lakiteleki találkozó szervezőinek előadásai előtt felolvasták a Solidarnosc (szolidaritás) szakszervezet volt vezetőjének üdvözletét.

 Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezúton szeretném eljuttatni önökhöz üdvözlő szavaimat politikai mozgalmuk születésének jubileuma kapcsán. Engedjék meg, hogy ez alkalomból néhány szót szóljak arról, amit mögöttünk hagytunk, de mindenek előtt – mivel ez mindig fontosabb és nehezebb is – inkább arról, ami előttünk áll. Az elmúlt húsz esztendő - hiszen ilyen távlatot jelöl számunkra ez az évforduló – kivételes időszaknak számít. Amikor az önök politikai és társadalmi mozgalma vitorlát bontott, még egy másik érában éltünk. Elképzelni is nehéz volt annak idején, hogy kontinensünk általunk lakta részén gyors, forradalmi változások következnek be, amelyek következtében a világon uralkodó erőviszonyok is megváltoznak. Senki sem számított arra, hogy nemsokára a nyugati világgal együtt egy teljesen új történelmi időszakba lépünk és új kihívásokkal kell szembenéznünk. A totalitárius kommunista rendszert sutba dobhattuk, és ha emlékezünk is rá, egyre inkább csak annak jegyében tesszük, hogy milyen árat fizettünk az átmenetért. A magyarok és a lengyelek nagyon jól tudják, hogy milyen terheket rótt és ró még továbbra is ránk a demokratikus és gazdasági transzformáció. A mai napig küzdeni kényszerülünk a diktatúra évei alatt felgyülemlett problémákkal. Vitathatatlan azonban a kommunizmus feletti győzelmünk történelmi jelentősége. Az, hogy a változásokat saját erőnkből és békés úton, a demokratikus világ szolidáris támogatásával érhettük el. Ez a győzelem, és az új történelmi korszakba való belépésünk lehetővé teszi, hogy belső gondjainkat szélesebb, kontinentális és globális távlatok figyelembevételével tudjuk szemlélni. Globalizálódó világban élünk, és egyre fokozottabban függünk egymástól. Mindeközben nem maradtunk le valami rossz kis állomáson a kommunizmus púpjával a hátunkon, és napjainkban sem maradunk magunkra gondjainkkal és a kihívásokkal, amelyekkel szembesülünk. Hiszek abban, hogy képesek vagyunk úgy építeni és formálni a világot, hogy az eljövendő nemzedékek a mi időnket a szeretet új korszakának nevezhessék. Azt kívánom, hogy az önök döntései és kezdeményezései elébe menjenek e kihívásoknak, és értékes gyümölcsöket hozzanak. Sok sikert kívánok önöknek a demokrácia magyarországi megerősítésében, hatékony munkálkodást hazájuk, valamint Európa és a világ javára!

 Augiász istállója és a szocik

 Fekete Gyula író, aki húsz évvel korábban és most is az elnöke volt a tanácskozásnak, a magyarság esélyeiről beszélt, s úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt, s hihetetlenül és végtelenül elromlott minden esély a magyarság számára”. Mint mondta, a legméltóbb megemlékezés az lenne, ha megneveznénk, hogy mi rontotta el a magyarság esélyeit. 1987-re visszaemlékezve kihangsúlyozta, hogy egy országhódító mozgalom született Lakiteleken, s a hírre hetek alatt felfigyelt az ország. „Aki közírásban, szépírásban vállalja a kezdeményezést, a goethei minoritást…, azt meglehet magára hagyják, kiátkozzák, szavait kiforgatva elszigetelik, s jó esetben is csak törpe kisebbség támogatására számíthat. Politikusnak tehát alkalmatlan a demokráciában. A hiteles politikus is csak olyan ügyet vállalhat fel, amelynek a közvéleményben már erős a tábora és van esélye a többség támogatására. Ez bizony súlyos gyengéje a demokráciának.” Az író beszédében arra is kitért, hogy Lakiteleknek az Írószövetség adta a történelmi indítást, hiszen az alapító elnökség kilenc tagja közül hatan az említett szervezet tagjai voltak. Úgy vélte, a magyarság nem a harcokban volt naiv, hanem a megbékélésben, és a „minden fordulatot túlélő bolsevik párt vezényelte a rendszerváltást és vezényel ma is”. Kimondta: a bolsevik axiológia nem ismer hűséget, hazaszeretet, erkölcsi értéket, sőt élethez való jogot sem. A sajtó szerepét is górcső alá vette a szónok: „a liberál- bolsevikok, akiknek már a Kádár-rendszerben kezükre adta a sajtómonopóliumot Aczél György és érintetlenül a kezükön hagyta Antall József, bolsevik márkájú, gátlástalan ostrom alá fogták a kormányt, demagóg követelések felhangosításával, puccskísérletet megvalósító taxisblokáddal…” Az alapító szerint az MDF átadta a hatalmat a legyőzött ellenfélnek. Ez odáig vezetett, hogy azon a bizonyos népszavazáson 82 % tagadta meg határon túli testvéreinket. Ezzel a „magyar történelem söpredékévé” züllesztették a mai társadalmat. „Nemrégiben egy barátom levélben emlékeztetett rá, hogy valamikor a rendszerváltás hajnalán adtam én egy receptet egy aforizmában a politikának. Ma sem tanácsolhatnék jobbat annál. Augiász ökrei hírhedettek arról – így az aforizma -, hogy tömérdek szemetet, trágyabűzös mocskot halmoztak össze az istállóban. Nem látszik célszerűnek az istálló kitakarítását az ökrökre bízni!”- fejezte be beszédét Fekete Gyula.

 Bennszülöttként, a csillagos ég alatt

 Bíró Zoltán irodalomtörténész, Demokrácia vagy liberális diktatúra című előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben elkezdődött, majd folytatódott az ország vagyonának a kiárusítása, a gazdasági hatalom a régi nomenklatúra kezébe került. Németh Lászlót idézve elmondta: „annak, akinek a magyarság újkori történelmét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában. Állami létét e nemzetnek idegenek vezetik, s ha vannak is véréből való nagyjaik, azok csak maharadzsák. Gazdaságilag kizsákmányolják, idegen civilizációk ellen nincs védelme, erkölcsében és testében nyomorgóban van.” Bíró Zoltán szerint ez a látlelet és a benne foglalt kérdés mintha nem akarna elévülni. Az elmúlt 20 év a bennszülötté válás néhány évszázados folyamatában e folyamat kiteljesedése és befejezése felé mutat - véli az előadó. Kihangsúlyozta: az még nem fordult elő a magyarság történelmében, hogy egy időben közös vagyonának döntő hányadát kiárusítják, részben az egykori nomenklatúra egyszerűen ellopja, miközben az országot soha nem látott mértékben eladósítják. „Húsz évvel ezelőtt Lakiteleken egy eljövendő független magyar államról, demokratikus belső berendezkedésről , a trianoni szétszaggatott magyarság legalább a határok feletti újraegyesítéséről gondolkodva indultunk útnak és tettük meg az első lépéseket a rendszerváltás érdekében.” Az alapító rámutatott: a ’80-as évek végére megtörtént a nomenklatúra átmentése a gazdaságba, illetve a nemzeti vagyon idegen kézbe való juttatása. Ezzel létrejöttek az ország kiszolgáltatásának alapjai. Az új gazdasági oligarchia jelentős külföldi segítséggel a maga javára kialakíthatta a médiapiacot. A pénz és a sajtó eszközei elégségesek voltak ahhoz, hogy visszavegyék a közvetlen politikai hatalmat is. Leszögezte: „a Gyurcsány-Kóka féle bűnszövetkezet igyekezet szétzilálni a családokat, fellazítani az évszázadok során kialakult erkölcsi normákat, és azt a szellemi kereszténységet, amely hívő és nem hívő magyarok közös tulajdona volt, mint a társadalmi együttélés legfőbb erkölcsi szabályozója. Ugyancsak a tudatos rombolás áldozata volt a faluközösség, s maga a falu, mint a modernizáció akadályának legfőbb színtere.” Bíró Zoltán szerint a mostani kormány puszta léte maga az abszurditás, hiszen azt mutatja be, hogy jogállamiságra hivatkozva ebben az országban legalább négy éven keresztül akárki garázdálkodhat. „Ezt a rendszert nem lehet demokráciának tekinteni. Ez az a neoliberális terror, ami általában uralja a világot.” A szónok mai magyar társadalom legfontosabb érdekének a Gyurcsány-kormány „mielőbbi eltakarítását” nevezte, mert mint mondta, ha még egy-két évig „uralkodnak, akkor visszafordíthatatlanná válik az országot tönkre tevő folyamat”. „A liberális diktatúrából ki kell szabadítani az országot” - mondta Bíró Zoltán, aki szerint új rendszerváltásról van szó, nemcsak egy kormány leváltásáról. A komoly változtatáshoz első lépésben arra lenne szükség – véli Bíró-, hogy azon az oldalon, ahol a nemzet és a társadalmi igazságosság, a rend és demokrácia ügye politikai programmá és cselekvéssé formálódhatna, ott a civakodások és az elhatárolódások helyett az összetartás legyen jól látható. „A késlekedés ebben a helyzetben önpusztítás. Nincs az az alkotmány, nincs az a törvény, ami bennünket az önpusztítás jogával ruházhatna fel. Ne várjunk addig, amíg majd ülhetünk valahol a nagy magyar pusztában, bámulhatjuk a csillagos eget, s merenghetünk szabadon arról, hogyan is lettünk bennszülöttek saját országunkban, ami már nem is a mienk”- intette a hallgatóságot Bíró Zoltán.

 Egy paktum háttere

 Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő az MDF megalakulásáról szólt, majd az első szabadon választott kormány nehézségeit idézte. Ő nem elvi, hanem történeti dolgokról beszélt. Elmondta: régebben szabad bejárása volt a párt székházába, Antall Józsefhez. Történt, hogy egy nap a titkárnő nem engedte meg neki, hogy belépjen a leendő miniszterelnök szobájába, mert az elnök úrnak nagyon fontos telefonja van. Tán 20 perc is eltelt, mire Antall kilépett a szobából. „Láttam rajta: testileg teljes mértékben megváltozott, lebiggyedt a szája, hamuszürke arccal, összetörten jött ki. Kérdeztem tőle: mi történt? Miután kissé erőszakosan harmadszor is megkérdeztem, azt felelte: aki telefonált, kijelentette, ha a MDF és az SZDSZ nem kötnek olyan egyességet, amely az ország nyugalmát megteremti, akkor ők néhányan kiviszik a pénzt az országból. Kétségbeestem. Kérdtem: te mit szóltál nekik? Nem kaptam rá választ. Gyorsan felhívtam onnan Németh Miklóst, aki még ügyvezető miniszterelnök volt.” Csoóri tanácsot kért tőle, mit kellett volna mondania ilyen esetben Antallnak…Németh Miklós szerint azt kellett volna felelni: sajnáljuk, hogy elviszik a pénzt, de kérünk mástól. Majd ki kéne állni ezzel – mármint a zsarolással - az ország nyilvánossága elé. „Mindenki tudja, különösen Csurka Pista, ha a drámában nem mondanak ki időben egy olyan mondatot, amelyik az egész cselekményt meghatározza, a dráma vacak. S ez a mondat nem hangzott el, mert ha elhangzott volna, nem az SZDSZ-el kellett volna paktumot kötni, hanem a magyar néppel”- mondta a költő. „Nagyon becsültem Antall Józsefet, de ettől a pillanattól kezdve feszültség volt közöttünk” – jelentette ki az előadó, aki a parlamenti felsőház létrehozásának szükségét is hangsúlyozta.

 Rablókkal nincs kompromisszum!

 „Az idő szorít bennünket, magyarokat! Van idő az emlékezésre, de kevés! Évtizedek beletörődése, hanyagsága és gyávasága következtében most ránk ég a cselekvés, a változtatás kényszere! Ha nem szabadulunk meg elnyomóinktól, ha nem teremtünk meg magunknak egy nekünk való rendet, új, szabad, magyar életet, idegen szívű és idegen megbízású gengsztereink elpusztítanak bennünket”- kezdte beszédét, Csurka István. A MIÉP elnöke szerint a magyarságnak ésszerű rendszerre van szüksége, s előadásában ennek alappilléreit vázolta fel. „Idén, augusztus 20-án ismét közreadtam egy tanulmányt, A kilábalás forgatókönyvét, amelyet több száz példányban szétküldtem, és sok kiváló ember tisztelt meg azzal, hogy válaszolt rá és értékelte. Most ennek a dolgozatnak a nyomvonalán kívánok haladni”- mondta a szónok. A Gyurcsány- kormány hatalomra jutásáról szólva a politikus kijelentette: „maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra okot és jogot ad. Hiszen a párton belüli maffiás hatalomátvételből országos hatalomátvétel lett kormány, kormányprogram és választói felhatalmazás nélkül. Gyurcsány Ferencre senki nem szavazott.” Csurka István rámutatott: a maffia-kormánynak 2005-től semmi más gondja nem volt, minthogy megbízóinak a befektetett tőkét busásan visszaadja és gátlástalan hazudozásaival és az államszervezet nem maffiás elemektől való megtisztításával, törvénytelen átszervezésekkel szavatolja magának a 2006-os választási győzelmet, azaz tegye lehetővé magának a további rablást. Így – folytatta a MIÉP elnöke – azt, ami az utóbbi 5-6 évben történt, nem lehet parlamenti demokrácia és normális politikai történet formáiban előadni, mert ez nem politikai, hanem maffiatörténet. A szónok kijelentette: a maffiaszervezet feje valójában nem is a kormányfő, hanem az, aki a pénzt adja. „Leisztinger és a leisztingerek adják a pénzt a tagtoborzáshoz, a fantomtagok számának alapján szavazóemberek kerülnek a választótestületekbe, s megválasztják a maffiafőnök jelöltjét miniszterelnöknek. S ő gondoskodik arról, hogy főnökei busásan visszakapják befektetett pénzüket.” A rendszer megváltoztatásának szerinte két módja van, az egyik a forradalom és ha kell fegyveres harc, de erre a mai magyar társadalom már nem alkalmas, ezért erre nem gondol. Miért? Mert szerinte az SZDSZ bizonyos vezetői elbújva a jogrend védelme mögé, még NATO segítséget sem szégyellnének igényelni, s nincs kizárva, hogy meg is kapnák egy forradalom leverése céljára. A másik mód a mai kereteken belüli választások útján történő hatalomátvétel. Ennek metódusa a pártelnök szerint a következő: a nemzeti erőknek szerződést kell kötniük, hogy az együttes, kétharmados választási győzelemért minden pártérdeket feláldoznak, s megteremtik az új magyar rendszert és új magyar nemzeti alkotmányt adnak a magyarságnak. Ezt a bejelentést hatalmas tapsorkán fogadta. „Ezt nem lehet elképzelni országos felvilágosító munka nélkül. Tudni kell, hogy nincs és nem is lehetséges számunkra elfogadható kompromisszum. Aki ma kompromisszumot hirdet, nem közénk tartozik! Rablókkal nem lehet egyezkedni!” – közölte a szónok, s mint mondta: a nemzeti erőknek kétharmados győzelmük után kétkamarás parlamentet kell létrehozniuk. Csurka István szerint az új rendszer alapját a társadalom tagoltságát kifejező többprogramúság kell, hogy alkossa. Tehát a választásokat a programok versenyévé kell tenni. „Kell egy valóban valódi baloldali program, mely elsősorban a munkából, a fizetésből, a saját munkaerő áruba bocsátásából élő rétegek tiszta programja. Kell egy jobboldali program, ami az összmagyarság programja kell, hogy legyen és középpontjában a magyar megmaradás álljon…A változtatás kell! Rendszerváltoztatás kell, és ehhez készen állok minden erőmmel!”- mondta befejezésül Csurka István.

 Kiszolgáltatva

 Für Lajos történész, a magyar honvédség ellehetetlenítéséről beszélt, véleménye szerint a hadsereg nem lenne képes megvédeni az országot. „Mi az, amihez nekünk ma igazítani lehetne a katonapolitika egy részét? Honnan kéne elindulni, ha van egyáltalán ma Magyarországon olyan politikai akarat, amelyik meg akarja teremteni ennek a nációnak a közösségi biztonságát, a hadsereget?”– tette fel a kérdést a volt hadügyminiszter. Emlékeztetette a hallgatóságot arra, hogy 1990 őszén Párizsban elfogadtak - hosszú leszerelési tárgyalás eredményeképpen - egy olyan megállapodást, amelyet öt év alatt kellett az európai országoknak végrehajtani. Ebben előírták minden ország számára a legmodernebb hagyományos fegyvereket illetően, a leginkább támadó jellegűnek is mondható, a legtűzerősebb fegyverfajtáról, hogy mennyit tarthatnak maximális fokon. „Harckocsiból Magyarország számára 840 darabot írtak elő. 100 mm feletti tüzérségi ütegekből ugyancsak 840 lehet. Harci helikopterekből 100, harci repülőkből 180 a megengedett. Az ún. páncélozott harcjárművekből pedig 1400. Előírták azt is minden európai ország számára: mekkora lehet a hadsereg személyi állománya. Nekünk akkor 100 ezer fős hadsereget engedélyeztek.” A történész elmondása alapján, akkoriban csak harci helikopterből és harci repülőgépből volt kevesebb a megengedettnél. A hadsereg létszáma 100 ezres volt, és annyi is maradt egészen 1994 júniusáig, amíg a kormány át nem adta a hatalmat. „Jelenlegi döntés szerint 12 harckocsink marad, és nem lesz harckocsizó fegyvernem. Ma egy darab 100 mm feletti tüzérségi lövegünk, sőt még tüzérségünk sincs. A harci helikopterek száma: 14, melyekből 12 felújított. Harci repülőről: 14 gripen áll hadrendben. A hadsereg létszáma 20-25 ezer fő között mozog.” Für Lajos szerint békeidőben minden magára valamit adó közösség hadseregében háromféle alakulat típusnak kell lenni: teljesen feltöltött alakulatoknak, ún. kiképző alakulatoknak és keret alakulatoknak. Az utóbbit adott helyzetben 24 óra leforgása alatt kéne feltölteni. „Megszüntették a kiképző alakulatokat, és nincs semmiféle keret alakulat”- jelezte a történész, aki kijelentette: teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Szólt arról is, hogy „törődni kellene az értékeink és az érdekeink védelmével, beleértve a határon túli magyarokat is”.

 Nyelvi manipulációk

 Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész a magyarországi politikai kommunikációról beszélt előadásában. Úgy gondolja: két nagyon izgalmas szellemi paradigma határvonalán élünk, az egyik a posztkommunista, a másik a posztmodern, s ebben a helyzetben a nyelvnek különösen fontos szerepe van; újra kellene gombolni, mint a mellényt. Kifejtette: továbbra is olyan politikai nyelv uralkodik rajtunk, mely elfedi a közelmúlt és a jelen pontos valóságtartalmait, így – bizonyos politikai érdekek miatt - nehezíti a tájékoztatást, tájékozdást. „Aki meg tudja határozni a szavak értelmét, képes meghatározni a közvélekedést, az politikai előnyre tehet szert” - mondta, és utalt a kommunista diktatúrák politikai kommunikációjára. Kijelentette: „a tömegtájékoztatásba az átmenet során megmaradt a folyamatosság”. Rámutatott, hogy a bipoláris ellentétek logikája a mélyebb nyelvi rétegekben tovább él, s a régi gondolkodásmód alapszerkezetei könnyen kimutathatók. „Nem történt meg nálunk a kommunista diktatúra nyelvi paneljeinek szétszerelése sem. A nyelvi manipuláció is hozzájárult ahhoz, hogy a diktatúra egy pártjából sarjadt politikai alakulat szocialista jelzővel a nemzetközi szociáldemokrata pártcsalád tagja lehetett. Ehhez persze jelentős érdekek fűződtek. Magától értetődő, hogy a többpártrendszeres parlamentarizmus kategóriái – jobb és baloldal – a totalitárius diktatúrában nem érvényesek. Félrevezethető tehát a kommunista pártokat baloldalinak nevezni. Ez az átcsúsztatás óriási hasznot hozott az utódpártnak”- mondta a szónok, aki arra is utalt, hogy a diktatúra még az ellenzékét is szerette nyelvileg meghatározni. Így alakította ki azt a képletet, hogy létezik a demokratikus és a nép-nemzeti ellenzék. Kiss Gy. Csaba szerint a rendszerváltás is egy csúsztatás, hiszen azt föltételezi, hogy lett volna egyik rendszer, másik rendszer, így kicsit egy szintre hozza a kettőt, pedig az egyik egyértelműen egy totális diktatúra, a másik pedig a demokrácia. „Hogy lehetne ezt a túlsúlyt, a médiapolitikában elvesztett küzdelmet egy kicsit visszafordítani? Nagy mulasztást követtünk el mindannyian, hiszen az elemzéshez tudományos műhelyekre van szükség. Szembe kell néznünk a Kádár-korszakkal is! Az elmúlt 10-15 évben nagyon komoly politikai, jelenkor-történeti munkákban folyik a kádári kommunista korszak fehérre mosása. Hiányzik az a felkészült gárda, amely hitelesen ezzel foglalkozna. Az SZDSZ –nek és az MSZP-nek a kordokumentumai, a visszaemlékezések régen megjelentek, azok szolgálnak kézikönyvnek. Elmaradt tehát a szembenézés. Szembe kell tehát nézni az MDF múltjával és mindent meg kell tenni azért, hogy a következő nemzedéknek hiteles képe legyen a kádári diktatúra korszakáról”. – mondta megoldásként Kiss Gy. Csaba.

 A nemzeti újjászületés alapja

 Lezsák Sándor író, A nemzeti reneszánsz esélye című előadásában hangsúlyozta, hogy derűlátó, mert az elmúlt 60 esztendőben soha nem volt akkora lehetősége, esélye a nemzeti újjászületésnek, mint most. „Hatvan esztendővel ezelőtt a szovjet megszállás és a nagyhatalmak tették tönkre, verték szét azokat a közösségeket, azokat a szándékokat, embereket, akik megteremtethették volna a nemzet újjászületését…1956-ban hiába izzott fel a lehetőség, a forradalmat leverték. A ’70-es évek elején kezdődött egy olyan időszak, amelyik feltérképezte a Kárpát-medencét, annak múltját és kis közösségekben, az író-olvasó találkozókban, szellemi műhelyekben kezdett szerveződni az az erő, amely most az elkövetkező napokban, hetekben, esztendőkben egybefogható”- mondta a találkozó házigazdája. Lezsák szerint bennünket saját hazánkban nem lehet illegalitásba helyezni, hiszen mi vagyunk itthon ebben az országban. Kijelentette: újjá kell szervezni ezt a nemzetet, országot. Elképzelése szerint az új nemzeti program új alkotmányt jelent, kisebb országgyűlést felsőházzal. „Nemzetgyűlésnek fogják hívni, ahol az elszakított nemzetrészek képviselői is ott fognak ülni” - tette hozzá. Lezsák Sándor szerint erősebb köztársasági elnökre lesz szükség, hogy ne fordulhasson elő, hogy „egy csalással hatalomra jutott kormányt ma nem lehet elmozdítani”. A nemzeti újjászületés alapjának az iskolát nevezte. Kiemelte, hogy a hatékony tanítást szolgáló kiscsoportos iskolarendszer a falu megmaradását szolgálja. Csurka Istvánhoz csatlakozva a „véres utat” elfogadhatatlannak tartotta, és reményét fejezte ki, hogy választások után a nemzeti erőknek elegendő többségük lesz a szükséges változások véghezvitelére. „Ha mi nem lakjuk be az országot, belakják mások!”- intette a jelenlevőket a Nemzeti Fórum elnöke.

 Az órányi hosszúságú ebédszünetet követően folytatódott a konferencia Európa és a magyarság esélyeiről. Erről Kovács Attila készítette az összefoglalót.

Nagy Alajos, a Nemzeti Fórum 56-os munkacsoportjának vezetője: Húsz esztendővel ezelőtt nem lehettem jelen a lakiteleki sátorban. Immáron itthon élve, szomorú tapasztalataim vannak. Mi volt Rákóczi híres jelmondata? Cum Deo pro Patria et Libertate, azaz Istennel a Hazáért és a Szabadságért. Mit láthatunk most? Istent lassan elfelejtik – nemcsak itthon, egész Európában is – és a haza, valamint a szabadság fogalmát is erőteljesen átértékeltük. Nemzeti hagyományainkat nem őrizzük, ami komoly bajokhoz vezethet. Megvan tehát a feladat: erősíteni kell a hitet és a nevelést. A családi nevelést és az iskolai nevelést egyaránt.

Fritz Tamás politológus: Meg kell állapítanunk, hogy Európa sereghajtói lettünk. A demokrácia válságba került Magyarországo., A szabad választások intézményét rombolta le az őszödi beszéd. Másutt ennél kisebb horderejű ügy kipattanása is forradalommal, majd új választások kiírásával járt volna együtt. Ez a kormány illegitim, és éppen azért, mert illegitim, ki kell kényszerítenünk az előrehozott választásokat. Ebből nem szabad engedni, főleg a Fidesz-szövetségnek nem! Magyarországon  kormányzat helyett csak kommunikáció van. A Zuschlag-ügynek fordulópontot kell jelentenie. Mert ha ez sem lesz kormánybuktató, akkor nagyon nagy baj van! A kormány részéről a nemzeti érdekvédelem teljes hiánya érzékelhető. Engedve a nemzetközi elvárásoknak, a határon túli magyarokkal sem törődik az ország jelenlegi vezetése. Az imént felsoroltak miatt joggal jelenthetjük ki, hogy Magyarországon most vis major helyzet van. Márpedig vis major helyzetre csak vis major választ lehet adni. Az ország polgárainak nyilvánvaló akaratát minden áron érvényesíteni kell. A konzervatív politika nem lehet passzív! Meggyőződésem, hogy minden egyes tétlenül eltelt nappal tovább súlyosbítjuk a helyzetet. Miután az ellenzéki képviselők ottlétükkel akaratukon kívül is legitimálják a jelenlegi parlamenti többséget és annak káros tevékenységét, szerintem annak lehetőségét is számba kell venni, érdemes-e ragaszkodni ilyen körülmények között a meglévő parlamenti mandátumhoz? Szerintem nem érdemes…

Székelyhidi Ágoston irodalomtörténész: A magyarság egységesülésének minden körülmények között végbe kell mennie. Minden eszközzel támogassuk a nyelv, a kultúra, az oktatás, a hagyományápolás terén kitűzött célokat. Kárpátalján az utolsó utáni órában járunk. Ott már a magyarság megmaradása, vagy eltűnése a közvetlen kérdés? Éppen ezért különösen nagy figyelmet kell fordítani a kárpátaljai magyarokra.

Pordány László volt nagykövet: A jelenlegi kormányzati diplomácia részéről azonban kapkodást, semmittevést, és a koncepció teljes hiányát láthatjuk. Hogy két konkrét példát említsek, Grönland illetve Skócia a függetlenségre való törekvéseit hangoztatja. Tud valaki itt a teremben arról, hogy a magyar diplomáciának mi az álláspontja minderről? De ne menjünk olyan messzire, maradjunk csak itt, a szomszédainknál. Montenegró a közelmúltban nyerte el önállóságát, Koszovó – az egykori Rigómező – státuszáról, jövőjéről pedig napjainkban is folyik a vita. Magyarország milyen véleményt fogalmazott meg ezekben az ügyekben? Semmilyet! Ennek a kormánynak nincs hatékony, magyar érdekeket képviselő és érvényesítő külpolitikája, ehelyett egyfajta félreértelmezett viselkedéskényszer jellemzi a gyurcsányi diplomáciát. Mindezt a Benes-dekrétumok ügyében kirobbant szlovák-magyar vita mindennél pontosabban jelzi.

Kelemen András országgyűlési képviselő: Meggyőződésem, hogy a nemzetpolitikát Zrínyi Miklóssal kell kezdeni, aki azt mondta: Ne bántsd a magyart! Azt sem szabad elfelejteni, hogy akkor is ott voltunk a szakadék legszélén, mégis lett magyar feltámadás, mégis itt vagyunk még mindig! Megismertük az ország szétverését, kifosztását, teljes kifacsarását. Hogy hová jutottunk, azt talán minden másnál jobban szemlélteti két esemény. 1988. június 27-én százezrek tüntettek az erdélyi falurombolás ellen. Az ország szinte egy emberként tiltakozott Ceausescu tervei ellen. Tizenhat évvel később, 2004. december 5-én viszont alig másfél millió ember volt, aki úgy szavazott, ahogyan mindenkinek kötelessége lett volna. Kinek kiáltom hát, hogy ne bántsd a magyart? Bízni ennek ellenére van miben! Bár tavaly ősszel sajnálatos módon nem jött létre az ország összefogása, mostanra megindult egyfajta egységesülés, összefogás. Együttesen kell fellépnünk a drámai méreteket öltő népességfogyás ellen, a középrétegek tudatos tönkretétele ellen, a szegények támogatásáért, a vidék felkarolásáért, és egy tudatos, magyar érdekeket szem előtt tartó bevándorlási stratégia kidolgozásáért. Zrínyivel kezdtem, vele is zárom gondolataimat: csak magunkra számíthatunk!

Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke: A kompromisszumok ideje lejárt. Az utcai politizálásnak igenis van helye. Néhány tucatnyi randalírozót mutattak, ezzel sikerült összemosni a békésen tüntető tízezreket a garázdálkodó törpe kisebbséggel. Másrészt pedig – mondjuk ki nyíltan – hogy a tv-ostrom idején a székházat védő rendőröket tudatosan áldozták be a randalírozóknak. Ezzel kívánták elérni, hogy a jóérzésű rendőrök is felháborodjanak és ellenérzéssel viseltessenek a jogosan tüntető tömeg ellen. Ez az ellenérzés aztán az október 23-i brutális rendőri fellépéssel csúcsosodott ki. Eljött az összefogás ideje. Nyilvánvaló, hogy hazánkat, Magyarországot túszul ejtette egy olyan csoport, mely a 2%-os törpepárt befolyása alatt áll. Ránk akarják kényszeríteni akaratukat, és ezt nem szabad hagynunk. Mi vagyunk itthon, ez a mi hazánk! Csak ez az egy hazánk van, meg kell mentenünk, ki kell szabadítanunk a túszejtők karmai közül!

Bakos István tudományos kutató: A nyugati magyar diaszpórába soroljuk a Nyugat-Európában, Ázsiában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában valamint az Ausztráliában élő magyarokat. Közülük a fele, mintegy egymilliónyi fő már nem ért, nem beszél magyarul. Ez nagyon nehézzé teszi azt, hogy bevonjuk őket a magyarság vérkeringésébe. Márpedig összességében ezt kellene célként kitűzni. A nyugati magyarság nagyon sok tekintetben szolgálhatná nemzetünk javát. Németh László negyven évvel ezelőtt már megírta, hogy nem elsősorban külső, hanem sokkal inkább belpolitikai okai vannak a magyarság problémáinak. Ez ma is érvényes. A gondok megoldásában pedig nyugati diaszpóránk is bizonyosan segítségünkre lehetne. Nincs országépítés nemzetépítés nélkül, ezt kell szem előtt tartanunk!

Zakar Péter történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke: Építkeznünk kell, méghozzá alulról, a civil társadalom rétegeiből. A társadalom érdekérvényesítésének egyfajta életformává kell válnia. Össze kell hoznunk a határon túli és az anyaországi embereket, ebben pedig a civil társadalomra is nagy szerep hárul majd a jövőben.

Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke: Tavaly a megyerendszer eltörlését tűzte ki célul a Gyurcsány-kabinet, mindezt a decentralizáció ürügyén. Ez egyelőre nem következett be, de a veszély még nem hárult el. Rendkívül lényegesnek tartom az ezeréves, államiságunkkal egyidős megyerendszer fenntartását! A megyék – és ezt talán kevesebben tudják – számtalan olyan funkciót látnak el, és felügyelnek, amelyek nélkül az élet a szó szoros értelmében megállna. Ide tartozik az oktatás, az egészségügyi ellátás és számos más terület is. Ami pedig ezek hatékonyságát illeti, például a megyei kórház működtetését – és ezt a rendelkezésre álló számadatok bizonyítják – olcsóbban látjuk el és hatékonyabban működtetjük, mint ahogy az a magántulajdonú intézményekben folyik, és mint folyna a régiósítás után. Ki kell azt is mondani, hogy a Regionális Fejlesztési Tanácsok egész egyszerűen a mutyizások színterévé süllyedtek le. Eközben sorvad a vidék, tovább szűkülnek a falvakban élők esélyei. Például Bácsbokodról az elmúlt években többen vándoroltak el, mint ahányan a világháborúkban meghaltak. Ha nem lépünk gyorsan és hatékonyan a vidék megmentése érdekében, tragédia előtt állhat országunk!

Beke Pál népművelő: Fontosnak érzem a társadalom közéleti érzékenységének növelését.

Pozsgay Imre egyetemi tanár: Húsz évvel ezelőtt is részt vettem a lakiteleki tanácskozáson, azonban akkor némileg más volt a helyzetem, mint most. Húsz éve minden szót meg kellett gondolnom, nagyon vigyáznom kellett arra, mit mondhatok ki, már csak azért is, hogy a többi részt vevő szabadon elmondhassa gondolatait, véleményét. Most, amikor már én is a szívemből beszélhetek, sajnos kissé ünneprontónak kell lennem. Véleményem szerint ugyanis Magyarország stratégiai vereséget szenvedett! Rettenetesen sajnálom és fájlalom az elvesztegetett lehetőséget, amely 1987-ben és az utána következő esztendőkben hazánk előtt állt. Én nagyon messziről jöttem és nagyon nagy utat kellett megtennem ahhoz, hogy ugyanúgy a nemzet egyenes szolgálatába állhassak, mint Illyés Gyula vagy Csoóri Sándor. Bizonyos értelemben már ebből a célból is hallgattam sok dologról húsz esztendeje Lakiteleken, mert azt szerettem volna, hogy terveimet – még a pozíciómban maradva – hatékonyan valósíthassam meg. Úgy érzem, nem is volt teljesen sikertelen ez a törekvésem. Most, húsz évvel a történelmi lakiteleki tanácskozás után új helyzet előtt állunk. A korábban felszólalt Csurka Istvánnal és Kiss Gy. Csabával értek egyet: fel kell tárni a múltat, mégpedig a lehető legalaposabban. Ez szükséges ahhoz, hogy tovább léphessünk. Ennyi esztendő távlatából már elmondható: 1989-ben tálcán kínáltam a sajtó feletti rendelkezés lehetőségét. Akkor talán senki nem érezte ennek a súlyát, pedig ma már látható, mekkora hatalom is a média. Annak idején két dolgot ajánlottam Antall Józsefnek: elsőként egy adósságleltárt, mely együtt járt volna azzal, hogy nem vállaljuk a felelőtlenül felvett hatalmas hitelek további fizetését. A másik pedig nemzeti megbékélésre vonatkozott, mégpedig úgy, hogy legalább egy kis mértékű közéleti tisztogatást el kellett volna végezni. Arra gondoltam, hogy az az 50-100 ember, akinek bizonyíthatóan vér tapad a kezéhez, soha többé semmilyen szerepet ne vállalhasson a közéletben. A két, Antallnak tett javaslatom közül sajnos nem valósult meg egyik sem. A Nyugat felé sem mertük kinyilvánítani elképzeléseinket, igazságainkat. Hódoltunk és behódoltunk már azelőtt, hogy meg akartak volna hódítani bennünket! Nyilvánvaló, hogy a mostani rendszerben komoly, súlyos hiányosságok vannak. Normális-e az a rendszer, ahol kibírhatatlanul nagy költségvetési hiány keletkezhet úgy, hogy annak senki nem felelőse? Számomra egyre nyilvánvalóbb, hogy a hiány is csak eszköz a hatalom jelenlegi birtokosainak ahhoz, hogy a nemzeti intézményrendszert szétverhessék! Le kell rakni egy új rendszer alapjait. Nagyon fontos azonban – és nagyon örültem, hogy erről Csurka István külön is említést tett – hogy a baloldal szerepét is megtaláljuk az új rendszerben. Vannak tisztességes baloldaliak is, akik nem Gyurcsányban és az ő nemzetellenes rendszerében hisznek, hanem a valódi, tiszta baloldali értékekben, melyek közül sok vállalható is van. Új rendszert kell tehát építeni, és ennek az új rendszernek a látóterében végre a magyarságnak kell állnia, mégpedig a világ egész magyarságának!

Fehér László, a Nemzeti Fórum Egészségügyi munkacsoport vezetője: A rendelkezésünkre álló egészségügyi adatok alapján sajnos el kell mondani, hogy a népegészségügy helyzete Magyarországon drámai szintre süllyedt. A hagyományos „népbetegségek” vagyis a szív- és érrendszeri- és a daganatos megbetegedések társadalmon belüli aránya továbbra is nagyon magas. A folyamatos és nagy mértékű népességfogyás miatt társadalmunk fokozatosan elöregedik, amely súlyos gazdasági kérdéseket is felvet. Szintén fájlalható az a tény, hogy számottevően csökken a házasságkötések száma is. Mindezeket figyelembe véve sajnos kijelenthető, hogy a húsz esztendővel ezelőtti Lakiteleki Nyilatkozat ma is időszerű.

L. Simon László író, az Írószövetség titkára: Most megjelent új könyvének legfontosabb alappilléreit ismertette a jelenlévőkkel, a kultúra finanszírozásának fontosságáról szólt figyelemreméltóan.

Felföldi Zoltán közgazdász: Az erdélyi Mezőség magyar ajkú népességéről: Akik ilyen-olyan okokból, de otthon maradnak, azok helyzete talán még rosszabb, mint az elvándorlóké. Jövőkép egyre kevésbé van, az idősek, nyugdíjas korúak pedig – hiába dolgozták végig becsülettel egész életüket – rendkívül alacsony havi járandóságból kénytelenek tengődni egyik hónapról a másikra. Sajnos a fenti téziseket szinte egy az egyben párhuzamba állíthatjuk a mai anyaországi viszonyokkal. Közgazdászként azt vallom, hogy családbarát-, és születésszám-növelő politikára van szükség. Magyar érdekeket előtérbe helyező oktatás- és kultúrpolitikát kell mielőbb bevezetni. Az egészségügyet szintén a magyar érdekeknek megfelelően kell működtetni. Emellett pedig szintén a magyar érdekeket, a magyar megmaradást szolgáló gazdaságpolitikai irány megvalósítása vált égetően szükségessé. Itt jelentem be a jó hírt, hogy csángó- és szórványban élő magyar gyermekek részére épült kollégiumot avatunk rövidesen Beszterce-Naszód megyében.

Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő: Egyetértek a korábban felszólalt Pozsgay Imrével, és az ő gondolatait vinném tovább. Érdemes lenne feltárnunk, hogy hol van az a határvonal, amely kettéosztja társadalmunkat. Valóban jobb és baloldal „harcáról” van itt szó? Meggyőződésem szerint nem! Jelenleg a kétpártiság tényleg megtalálható, azonban itt a globális tőke és annak hű kiszolgálói alkotják az egyik oldalt, és velük szemben a helyi kis közösségektől egészen a nemzetig lényegében ott áll a komplett társadalom. Az igazi gond ott van, hogy a magyar állam, és annak vezetése „átállt” a rezidensek közé. Mit kínál a magyar vidéknek ez a társaság? Mihályi Pétert idézem: „a vidék ideje lejárt, hiszen semmi nem indokolja – például gazdaságilag – hogy ilyen sok ember éljen a falvakban. Bizonyított tény, hogy ha egy faluban megszűnik az iskola, akkor tíz éven belül maga a falu is megszűnik.” Úgy vélem, hogy az utolsó órában vagyunk, és ha nem sikerül létrehozni egy közösségek mentén szerveződő új többséget a regnáló hatalom ellenében, akkor vége a nemzetnek!

Ékes József országgyűlési képviselő: Sem termék-, sem pedig piacvédelem nincs a magyar termékek, a magyar termelők érdekében. Ezeknek megálljt kell parancsolni, méghozzá mielőbb!

Lóránt Károly közgazdász, az Európai Parlament szakértője: Közgazdászként ma ugyanazokkal vitatkozom, akikkel harminc évvel ezelőtt is vitatkoztam… Magyarán semmilyen változás nem történt sem a személyek tekintetében, sem a gazdaságpolitika terén. Szerintem a pajzs és kard együttes alkalmazásával kell fellépni. Vagyis védeni kell a hazai piacot és a honi vállalkozásokat, és nem szabad figyelmen kívül hagyni egy nagyon fontos dolgot: a haza fogalma nem örök időkre szóló dolog. Nem arról van szó, hogy egyszer, ezer évvel ezelőtt megszereztük magunknak ezt a hazát és akkor ez már mindenképpen, végelegesen a miénk. A hazánkat minden generációnak meg kell védenie! Csak így maradhat a miénk.

Pálinkás József akadémikus, országgyűlési képviselő: A tudomány embereinek komoly, nemzeti felelőssége is van. A nemzethez tartozás nem pusztán egy állapot, hanem feladat. A múltban elért kiemelkedő eredményeink azonban csak az alapot adhatják, abból megélni nem lehet. A jelent és a jövőt nekünk kell felépítenünk. Csak a valódi tudományokat lehessen és szabadjon tudományoknak nevezni, nem szabad engedni elértéktelenedni a tudomány fogalmát. A tudomány emberei számára az egyik legnagyobb feladat az lesz Magyarországon, hogy a tehetséges, dolgozni tudó- és akaró fiatalok részére képesek leszünk-e teret nyitni, hogy képességeiket hazánk javára kamatoztassák? Ezt nem lesz könnyű elérni, de mindenképpen meg kell valósítani! Határozott, radikális változtatás kell a szellemi életben is. Tisztességre, munkára és hazaszeretetre kell nevelnünk a jövő generációját. Ez a feladatunk.

Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke: Az elmúlt tizenhét esztendőben országunk stratégiai vereséget szenvedett. Ha megvizsgáljuk azt, hogy a megtermelt bruttó haza termékhez képest mennyi hitelt vettünk fel, akkor a számadatokból kitűni, hogy évről-évre nagyobb volt a felvett hitel, mint a GDP. A hitelállomány az elmúlt tizenhét évben óvatos becsléssel is 6%-al nőtt, míg a GDP jóindulattal is mindössze 4%-ot emelkedett. Elmondhatjuk tehát, hogy az elmúlt közel két évtized alatt nem volt gazdasági növekedés Magyarországon. Nyilvánvaló hogy ez így nem mehet tovább. Ami azonban ennél is nagyobb probléma, hogy jelenleg nincs gazdaságpolitika Magyarországon! A mostani, „reformoknak” nevezett intézkedéscsomag minden eleme a rombolást szolgálja. Ezekből következik, hogy egyre gyorsabb sebességgel rohanunk lefelé. Talán  egy válságkezelés segíthet majd. Mi lehet a jövő? Először is a vállalkozóknak kedvező környezetet kell teremteni. Nem értek egyet azzal, hogy a vállalkozóinkat külföldre kell engedni. Létfontosságú, hogy a magyar vállalkozók itthon boldoguljanak, és ehhez meg kell teremteni a szükséges hátteret. A falut, a magyar vidéket fel kell fejleszteni. Mindennemű vidékfejlesztési stratégiának a falut kell a középpontjába helyeznünk. Nem kell valami eget rengető dolgokra gondolni, ha stratégiát akarunk alkotni. Spanyolország egyetlen mondattal megalapozta a jövőjét. Kitalálták maguknak, hogy ők Európa üdülője. Ennyi elég volt, és meg lehet nézni, hogy ma milyen mennyiségű turistaforgalma van a spanyoloknak. Nekünk itt van a gyógyvíz. A miénk, és messze nekünk van belőle a legtöbb a kontinensen. Legyünk mi a gyógyulni szándékozók Mekkája, váljunk a gyógyvizek országává! Ésszerű, egyszerű programmal teremtsünk magyar jövőt magunknak.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke: Lakitelek történelmi helyszín, mondjuk ki büszkén. „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja, nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.” Ezek a gondolatok a hajdani Lakiteleki Nyilatkozatból származnak ugyan, ám ma is szóról szóra aktuálisak, és sokakban felveti azt a kérdést, hogy nem volt-e hiábavaló a rendszerváltás és a rákövetkező 17 esztendő. A rendszerváltók sok tekintetben naivak voltak, de nem amiatt, hogy józan megoldásokat kerestek, hanem azzal, hogy azt hitték: a negyven év alatt felépített diktatúrát néhány év alatt le lehet bontani. Nem vettük észre, hogy nem egy nagy fába vágtuk a fejszénket, hanem egy hatalmas erdőbe. Ma is velünk van az alapvető kérdés, hogy Magyarország a Kelethez vagy a Nyugathoz tartozik-e. Mi nem a nyugatiak, hanem magunk miatt akarunk a Nyugathoz tartozni, mert függetlenek és erősek akarunk lenni. Egész Európa rájött arra, hogy a szélsőséges liberalizmussal nem lehet célba érni, és a pénz nem mér mindent jól, s így az egészséget, a kultúrát és az oktatást nem lehet piaci elvre helyezni. Oroszország újabb megerősödése és soha nem látott gazdasági ereje miatt is változás történik Európában, és az Unióban ma már másképp tekintenek a szovjet időkből itt maradt elvtársakra, azok hálózataira. Európában, bizony, elszaporodtak Putyin pincsijei. Néhány évvel ezelőtt arról igyekeztek meggyőzni Magyarországot, hogy egy fontos generációváltás kezdődött meg a baloldalon, egy fiatalabb, korszerűbb, nyitottabb és európaibb a réginél. Mostanra kiderült, hogy az új baloldal valójában nem más, mint egy újfajta milliárdos klikk, amely bevezette Magyarországon a maffiapolitikát, amely pillanatnyilag teljesen eluralta a közéletet. Ez az új baloldal lényege és semmi több. Társadalmi csoportok végzetesen lecsúsznak, összeforraszthatatlanul kettészakad a társadalom, a törvény elgyengül, a feketegazdaság elhatalmasodik, elfogy a közbiztonság és megszűnik a közellátás. Mindezek következtében pedig a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy tömeges elvándorlás indulhat meg Magyarországról, a legjobb erőink hagynak itt bennünket, és azok, akiknek a munkája tartaná felszínen ezt az országot. Szeretném Önöket, itt, Lakiteleken meggyőzni arról, hogy méltóan a húsz évvel ezelőtti történések szelleméhez, nyugati megoldást válasszanak Magyarország számára. Ne engedjék, hogy a magyar nemzeti oldalt belelökjék, vagy belecsalják egy olyan helyzetbe, amellyel kiírjuk magunkat a számunkra éppen kedvezően most megújult európai fősodrásból. Ezért én egy olyan megoldást javaslok a helyzet megoldására, ami nyugati. Ez a népszavazás. Ahogy mi nevezzük: a szociális népszavazás. Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor, de Szent Mihály napján, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol. Meglehet, hogy az elszámolás a mi ízlésünk szerint kicsit halasztódik, de abban mindannyian hihetünk, hogy el fog következni. Magyarországon a dolgok nem mehetnek így tovább. Alig három évvel az 1987-es Lakiteleki Találkozó után elmentek az oroszok Magyarországról, nem volt többé kommunista diktatúra, és szabad parlamenti választások voltak. 1994-ben, amikor a rendszerváltó erők egyike átállt az előző rend híveinek és utódainak táborába úgy tűnt, hogy az egész polgári oldal jövőjének befellegzett 20-30 évre. De már 1996-ban létrejött a Polgári Szövetség, és 1998-ban megnyerte a választásokat. Higgyenek abban, hogy 2008 tavaszán ismét be fog következni egy változás, amely alapvetően változtatja meg a hangulatunkat, és egy új kezdetet indít el Magyarországon. A polgári oldalnak nem azt a kérdést kell feltenni, hogy tudnának-e valamit kezdeni a helyzettel, hanem a helyes kérdés úgy hangzik, hogy újra meg tudnák-e tenni? Hiszen a polgári oldal a Bokros-csomag után egyszer már kivezette az országot a fenyegető szociális válságból, miután visszaadta az alanyi jogon járó családi pótlékot és a GYED-et, és eltörölte a tandíjat. A helyes kérdés tehát az, hogy megtudnánk-e ezt újra tenni? És erre a válasz az, hogy meg tudjuk tenni abban az esetben, ha Önök éppúgy hisznek abban a gondolatban, amiben én. Hogy nem lehet ezt az országot sohasem úgy tönkretenni, hogy ha a polgári, nemzeti erők összefognak, akkor közös erővel ne tudnák azt újra felemelni!

Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke ünnepélyes áldásával zárult az „Európa és a magyarság esélyei” című konferencia a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában.

 Medveczky Attila-Kovács Attila