|
 2007.10.19.
75
éve halott Klebelsberg Kunó
Klebelsberg
Kunó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. Családjának
felmenő ága a XVI. század óta katonákból állt, egyikük
Buda visszafoglalásakor szerzett grófi címet. Édesapja tiroli
hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja.
Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében
a család Székesfehérvárra költözött. Klebelsberg Kunó Székesfehérváron,
a ciszterci rend iskolájában tanult és érettségizett.
Katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége egész életét
meghatározta. Igen szorgalmas tanuló volt, már fiatal korában
rengeteget olvasott, hatalmas könyvtára volt, vagyis lételeme
volt a kultúra. Középiskola után pedig végigjárta Nyugat-Európa
legjobb egyetemeit: tanult Bécsben, Berlinben, Münchenben és a
Sorbonne-on. Minden bizonnyal ez is jelentősen hozzájárult
ahhoz a felismeréshez, amely egész küldetésének lényege: a műveltség,
a tudás egy nemzet jövőjének alapja. Maga így fogalmaz
Szegeden, mint búcsúzó miniszter a professzori kar előtt: „Mert
miből fakadt mindaz, amit tettem? Egy politikai alapmeggyőződésből,
abból, hogy mostani helyzetünk javulását, sorsunk jobbrafordulását
csak attól várhatjuk, hogy művelődési téren fajsúlyosabbak
leszünk, s hogy ezt a világ irányadó nemzetei elismerjék.”
1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori
oklevelet szerzett. 1913-tól 1917-ig a Vallás és Közoktatásügyi
Minisztériumban adminisztratív államtitkárként dolgozott.
1915-től a Rokkantügyi Hivatal, és 1917 márciusától az Országos
Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke. Gróf Tisza István
miniszterelnöksége alatt szerzett sok tapasztalatot az oktatási
és művelődési intézmények megszervezésében, ugyanis Tisza
István rábízta a határon túli magyarok oktatásának
megszervezését, amit Klebelsberg kiválóan megoldott.
Klebelsberg példaképe leginkább Gróf Tisza István
miniszterelnök volt, s határozottan fellépett a Károlyi Mihály
vezette kormány tevékenysége ellen, a Tanácsköztársaság
idején a letartóztatástól tartva vidéken bujkált. 1920-tól
Kolozsvár, Sopron, majd Szeged országgyűlési képviselője.
1919-ben Bethlen Istvánnal megalakítja az Egységes Párt-ot.
1921 decembere és 1922 júniusa között belügyminiszter. 1922 júniusától
1931 augusztusáig vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.
Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos
Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai
függetlenségét. Képes volt egy háború sújtotta, szétvert,
kifosztott, harmadára zsugorodott országban annyit ki harcolni a
kultúrának, ami az egész világon párját ritkító. A
kultusztárca részesedése a költségvetésből 1928-29-ben 10
és fél százalék volt! Törvénnyel biztosította az Akadémia
támogatását, a kutatóállások számát többszörösére növelte.
A kutatások anyagi támogatására létrehozta az Országos Természettudományi
Alapot. A Széchenyi Tudományos Társaság az üzleti világ
befolyásos embereit hozta kapcsolatba tudósokkal a kutatások támogatására.
1922-ben létrehozta a Magyar Országos Gyűjteményegyetemet és
annak tanácsát, melynek hatókörébe tartozott a Magyar Királyi
Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchenyi
Könyvtár, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos
Magyar Iparművészeti Múzeum, Pázmány Péter Tudományegyetem
könyvtára.
Oktatási
reformokat hajtott végre. A népiskolai program keretében ötezer
épületből álló, főként tanyai iskolát létesített, és a
középiskolai oktatást is megreformálta azáltal, hogy
bevezette a reálgimnáziumot. Pécsett, Szegeden, Debrecenben
egyetemi építkezéseket indított, és megteremtette a felsőoktatás
korszerű keretlehetőségeit. Egyetemi építkezései mindhárom
vidéki egyetemen a klinikákkal kezdődtek, azon belül is hangsúlyt
kaptak a szülészeti és gyermekklinikák. Célja volt ezzel a
magas gyermekhalandóság csökkentése. Sem a klinikákat, sem az
egyetemek más területeit nem tudta elképzelni magas színvonalú
kutató munka nélkül. Külföldön Collegium Hungaricumokat (CH)
hozott létre a tudósutánpótlás biztosítására, éppúgy,
mint az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét. Az
1930–1931 tanévig a következő létszámmal működtek: Bécsi
CH: 35 fő, Berlini CH: 26 fő. A hallgatók között volt például
Náray-Szabó István (1926–28) kémikus, Vargha László
(1927–30), majd Szabó Zoltán Gábor (1936-38) és Szegedről
Bay Zoltán fizikus (1926–30). A római CH-ban tanult 35 fő,
Franciaországban 17 fő, Angliában 12 fő, Genfben négy, Páviában
és Münsterben egy-egy fő.
Az
ifjúság sportoktatására is igen nagy hangsúlyt helyezett,
megszervezte a Testnevelési Főiskolát. Klebelsberg
sportpolitikai tevékenysége elsősorban három területen eredményezett
lényeges változást: az iskolai testnevelésben és testnevelőképzésben,
az iskolán kívüli testnevelésben (leventeprogram, tömegsport)
és a versenysportban (sportklubok, szövetségek, olimpiák). Az
iskolarendszerű testnevelés korszerűsítésében kétségkívül
a legfontosabb lépés a modern testnevelőképzés megoldása
volt. Korábban a tornatanárok a Nemzeti Torna Egylet 8-10 hónapos
tanfolyamainak elvégzésével nyertek képesítést, ami nem
felelhetett meg a növekvő igényeknek. 1925-ben Klebelsberg
megalapította a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát (1921.
évi LIII. tc. 4. §), amely ekkor még a Pedagógium épületében,
társbérletben működött, azonban a polgári iskolai tanárképzés
Szegedre helyezésével önálló épületet kapott. Ekkor került
a Testnevelési Főiskola birtokába a Győri úti ingatlan,
melyhez megvásárolta a szomszéd telket is. Így a hozzá tartozó
sportlétesítmények kiépítésével Európa egyik legjobban
felszerelt ilyen jellegű intézményévé vált. A Testnevelési
Főiskola – mely 1975-ben az ún. tudományegyetemek csoportjába
sorolt egyetemi rangú intézménnyé vált, majd 1989 óta Magyar
Testnevelési Egyetem elnevezéssel működött 1999. december 31-éig
– ekkor, a húszas, harmincas években alapozta meg máig tartó
nemzetközi hírnevét.
1926-ban
a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze,
amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági
tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a
közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok
fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők
a korszak reálértelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban
valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól
ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta,
min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító
fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó - és
hazatérni már nem szándékozó - Szent-Györgyi Albertet, akit
aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki. Amikor a szegedi
egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat
intézte a professzori karhoz: „Az állam és a város csak
épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos
szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk
bele. Ezt a tanári kar adja meg.” Megsokszorozta a hazai
kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai
koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia
támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel
biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi
Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi
Alapot. Abban az évben Az Országos Gyermekvédő Liga április
25 -ei közgyűlésén tartott beszédében –többek közt –
ezt mondta a gyermekvédelemről: „A nagy gyermekáldás
nemcsak fizológiai, hanem erkölcsi probléma. Egy angol állambölcselő
azt tanította, hogy a nemzeteknek kultúrájára abból lehet következtetni,
hogy mennyi szappant fogyaszt az a nemzet. A tisztaság szempontjára
helyezi a súlyt. Azt hiszem, ez a meghatározás csak külsőleges,
mert én a nemzetek kultúrfokának a megállapításánál fő
kritériumként azt keresem, mekkora annál a nemzetnél a
gyermekhalandóság. Vad és önző népek megölik és
elhanyagolják a gyermekeket s általában a dolgozó korban levő
népesség nem akarja viselni a terhét az öregek ápolásának
és a gyermekek gondozásának. Mentül műveltebb, civilizáltabb
és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a
nemzetnél a gyermeknek. Ez a nemzetek kultúrfokának az én
meggyőződésem szerint az első fokmérője.”
A
Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával
az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal,
tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából.
Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a
szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én
történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele
is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen
voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó,
József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött
csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket
Klebelsberg "Magyar tudás, magyar hatalom" mondat kíséretében
tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos
problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az
öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg
és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az
orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi
laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője
volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással
párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga
diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások
kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932. október
12-én váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése
során - melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi
ember - a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök
nyugodalmat.
Medveczky Attila
|
