|
 2007.10.19.
Gábor
Andor: Dollárpapa
(Karinthy
Színház)
Buda népszerű
színháza. Ez a szlogenje az egykori Haladás moziból átalakított
Karinthy Színháznak, ami most szeptemberben kezdte meg a 26. évadját.
Valóban igencsak otthonos ez a kis játszóhely, a közönség
kedveli, s ezt a tényt az is bizonyítja, hogy teltházak előtt
nagyszériás darabok mennek. Az idei első premierjük is az előbb
említett kategóriába fog majd tartozni: Gábor Andor Dollárpapa
című komédiáját október 4-én mutatták be. Karinthy Márton,
a Karinthy Színház művészeti vezetője amúgy is különös
figyelmet fordít a 20. század első felében írt vígjátékokra,
ezek közül is azokra, amiknek a mondanivalóját időszerűvé
lehet tenni. Amíg világ a világ, addig korrupció, megvesztegetés,
hivatali, netán rokoni összefonódás, alkalmatlan emberek magas
posztokra helyezése, uram-bátyámos, vagy haveri alapon nyugvó
pénzjuttatás mindig is volt és mindig is lesz. A Dollárpapa
ideális arra a szerepre, hogy napjaink aktuális – többnyire
politikai üzeneteivel, vagy morális hiányosságokat mutató –
sokakban visszatetszést kiváltót eseményeivel „felturbózzák”,
és Vajda Anikó meg Cseke Péter ügyesen ki is használja ezt a
párhuzamba állíthatóságot, amikor átdolgozták, azaz korszerűsítették
ezt a vígjátékot.
Gábor
Andor 1917-ben írta a Dollárpapát, aminek nincs bonyolult
cselekménye. Szentmártonban, ebben a poros városkában lakik a
Koltay család, ez a tipikus – fenn az ernyő, nincsen kas –
dzsentri família. Nyakig ülnek az adósságban, még az ennivalót
is fedezet nélküli számlákra veszik, a fűszerestől kezdve az
énektanárnőig mindenki készségesen szállít és előlegez
nekik. Hitelezőiket azzal nyugtatják meg, hogy összes tartozásukat
a nemsokára ölükbe pottyanó örökségből visszafizetik,
ugyanis Chicagóban él a dúsgazdag rokonuk, a dollárpapa, aki
hatalmas vagyonát rájuk fogja hagyni. Egy szép napon tényleg
megérkezik a nagybácsi, akiről Koltayék a dollárpapa fantomképét
mintázták meg, egy pillanat alatt kiderül, az idős öregúr
olyan szegény, mint a templom egere, és csak azért jött, hogy
öregségére valahol meghúzza magát. De Koltayékat nem lehet
kibillenteni a dollárpapa nyújtotta illúziókból, és lányuk
állástalan kérője, Szekeres doktor egyre csak színezi a dollárpapa
legendáját, mesterien felépíti az „imázsát”. Ez a mese túlnő
rajtuk, jókorára dagad, sőt egyre cifrább lesz. Dől a pénz a
városba, a multinacionális cégek egymás sarkát tapossák,
hogy tőkéjüket befektethessék, fellendül minden, az addig álmos
kisvárosban csak úgy pezseg az élet, gyárak, hidak, utak,
kacsalábon forgó kastélyok épülnek, külföldi befektetők
milliókra rúgó beruházásokat eszközölnek. Csakhogy egy idő
után kipukkan a léggömb, kiderül, nincs fedezet egyetlen váltó
mögött sem. Miután a város összes notabilitásának vaj van a
füle mögött, azaz mindenki vastagon benne van a „buliban”,
ezért eltusolják az ügyet, sőt továbbfényezik a dollárpapát,
mert az összes érdekelt félnek jobb így, és cseppet sem hánykolódó
lelkiismeretüket azzal nyugtatják meg, senkinek nem okoztak kárt,
ők csak a közösség javát keresték és nézték. A darab
egyik nyilvánvaló üzenete, hogy a magyarok erejükön felül költekeznek,
vesznek fel kölcsönöket, és mindig reménykednek valamiféle
dollárpapában, aki kihúzza őket az anyagi csávából. Az „átkosban”
is volt dollárpapánk, akkor úgy hívták: KGST, de az is inkább
vinni akart, mint hozni. Most, 2007-ben is van dollárpapája a népnek,
ami nem más mint az EU, onnan várja a pénzt. De sajnos Brüsszel
is olyan, mint a darabbéli dollárpapa, nem adni akar, hanem
kapni. A Dollárpapát Sztankay István alakítja. Valóságos
jutalomjáték ez számára, a Karinthy Színház ezzel a
szereppel tiszteleg előtte, a közönség sem csalódik benne. A
tutyimutyi, pohos Koltay tanár urat Konrád Antal, a nagyravágyó,
házsártos Koltaynét Sára Bernadett mesterien viszi fel a színre.
Két lányukat Kovács Kata és Sztankay Orsolya jeleníti meg.
Szekeres doktort Besenczi Árpád igazán kitűnően állítja a nézők
elé. Balázs Andrea a tenyeres-talpas cselédlányt formálja
meg. Kisebb szerepekben Lőte Attila, Körtvélyessy Zsolt, Kassai
Károly, Németh Gábor, Borbély Sándor látható. Cseke Péter
igazán jó, pergő és élvezetes előadást hozott létre,
telitalálat volt leporolni ezt a komédiát, mert a mához közelítés
egyáltalában nem ártott neki, és a nézők egy cseppet sem érzik
erőltetettnek az azonosságokat, harsányan nevetnek a régi
panamázásokon, amik ugyanúgy zajlanak le ma is, mint 90 évvel
ezelőtt, csak most EU-s pályázatokon nyerhető pénzeknek hívják.
Teljesen mindegy, milyen elnevezést kap, akár umbuldának,
szocialista összeköttetésnek, EU kohéziós alapból kapható
forintnak becézik, a lényegen, a „kéz kezet mos” irányelvre
fektetett osztogatáson-fosztogatáson ez semmit sem változtat.
Dr. Petővári Ágnes
|
