vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.19. 

Horvát felháborodás, szerb öröm

Október elején befejeződött a hágai törvényszéken a „vukovári hármasként” ismert csoport pere. Mile Mrkšićet, Veselin Šljivančanint és Miroslav Radićot, az ún. Jugoszláv Néphadsereg egykori tisztjeit az ügyészség a Vukovár melletti Ovčara nevű farmon elkövetett gyilkosságokkal vádolta. Ismert, hogy a szerb félkatonai egységek több mint 250, elsősorban horvát nemzetiségű személyt mészároltak ott le, a szerencsétleneket a város kórházából hurcolták oda. Az ítélet szerint Mile Mrkšićet húszévi börtönre ítélték, Veselin Šljivančanin öt évig lesz a rácsok mögött, a harmadik vádlottat, Miroslav Radićot pedig felmentették. Az utóbbi újságíróknak elmondta, elégedett, amiért sikerült bizonyítania ártatlanságát, amiben kezdettől fogva hitt, és arra buzdította a még szökésben lévő vádlottakat, hogy kövessék a példáját. Horvátországban egyöntetű felháborodást váltott ki az ítélet. Ivo Sanader kormányfő bejelentette, hogy hazája erélyesen fog tiltakozni az ENSZ Biztonsági Tanácsánál e szégyenteljes és elfogadhatatlan ítélet miatt. Szerinte a most meghozott ítélet a hágai törvényszék alapeszméjének a kudarcát jelenti. Sanader szavai szerint az egész világ szemtanúja volt Vukovár tragédiájának, illetve a lemészárolt polgári személyek tragédiájának, amiért e három személyt terheli a felelősség. A Horvát Jogpárt az enyhe ítéletek miatt aláírásgyűjtésbe kezdett, amelynek célja, hogy a polgárok referendumon dönthessenek, felfüggeszti-e ezen ítélet miatt Horvátország együttműködését a hágai törvényszékkel. Anto Đapić, a párt elnöke szerint, ha a kormány tisztességes lenne, a népszavazást megtartaná a parlamenti választásokkal egy időben. A párt 400 ezer aláírás összegyűjtését tűzte ki célul. A horvát kormány továbbra is együttműködik Hágával, mert ez alapot szolgáltat neki ahhoz, hogy bírálhassa a törvényszék munkáját - jelentette ki a kérdés kapcsán Sanader a szábor ülésén. (Képünkön : mécsesek az ovčarai áldozatok síremléke előtt.)

 (forrás: Új Magyar Képes Újság)