vissza a főoldalra

 2007.10.19. 

A verseny ára

Aki tud a sorok között olvasni, rájöhetett: az egészségügy reformjáról szóló vita mögött üzleti és gazdasági érdekkörök vitája húzódik. Számukra egy a döntő: ki és miképpen veheti kezelésbe az egészségbiztosítás, több mint 1000 milliárd forintnyi bevételét. A viták pedig arra engednek következtetni: a piaci alapon működő magánbiztosítóknak csak akkor áll érdekükben a betegségmegelőzésre költeni, ha hosszú távra tervezhetnek a biztosítottal. Itt viszont egy ellentmondásról van szó, hiszen a biztosítók közötti verseny lényege, hogy az emberek bármikor új biztosítót választhatnak. Nincs ez másképp a sokak által földi paradicsomként hitt USA-ban sem. Ray Fishman közgazdász a közelmúltban a következőket írta: „Felmérések szerint az amerikaiak jelentős része úgy vélekedik, hogy a piaci alapon működő több-biztosítós rendszer a felelős az amerikai egészségügy hibáiért. A magánbiztosítókat okolják többek között a megelőzés elmaradottságáért. A reform hívei szerint a biztosítók nem érdekeltek abban, hogy a betegségmegelőzésre költsenek. Pedig elvileg megérné a megelőzésre pénzt fordítani, hiszen a kiadások elősegíthetik, hogy később kevesebbet kelljen gyógyításra költeni.” Természetesen tudjuk, hogy az Egyesült Államok és hazánk közt – sok dolgot tekintve szerencsénkre – vannak még különbségek, de nem ártana vigyázó szemünket most Párizs helyett az USA-ra vetni. Érdekes, hogy ott nem az ún. baloldaliak és a liberálisok, hanem a másik oldal kardoskodik a több-biztosító rendszer mellett. „A konzervatívok alapelve szerint a magánkézben lévő egészségügy színvonalasabb szolgáltatást nyújt az államnál” – írja a New Republic. A liberálisok viszont mindig is az állami szerepvállalás növelésével kívántak javítani az egészségügy helyzetén. A kormány segítségével akarták elérni, hogy „az egészségügyi ellátás ne privilégium, hanem állampolgári jog legyen”. Fishman egy nemrég elkészült, a biztosítóváltás és a betegségmegelőzés összefüggését vizsgáló tanulmányra hivatkozik. A dolgozatot jegyző egészségügyi közgazdászok a cukorbetegség példáján szemléltetik a biztosítók közötti verseny káros voltát. A betegség korai felismerésével sokszor meg lehetne akadályozni a súlyos és nagyon költséges cukorbetegség, vagy legalábbis a szövődmények kialakulását. A megelőzéshez azonban gyakori vércukorszint-mérés szükséges, és ez is pénzbe kerül. A biztosítóknak csak akkor érné meg a megelőzést támogatni, ha hosszú távra terveznének. De itt van a bibi, s akkora, hogy erre nem elég egy Mickey egeres sebtapaszt ragasztani. A versengő biztosítótársaságok minduntalan új biztosítási konstrukciókkal állnak elő. A tanulmány szerzőinek becslése szerint a biztosítottak 30 százaléka évenként új biztosítótársasággal köt szerződést. Így viszont a biztosítóknak nem áll érdekükben az egészségmegóvást és a betegségmegelőzést támogatni: mire beérne a befektetés, a biztosított már könnyen lehet, hogy továbbállt egy másik társasághoz. Felteszik a kérdést: hogyan lehetne a megelőzésben érdekeltté tenni a biztosítókat? Jó lenne, ha a szövetségi állam is beszálljon a versenybe. Ha az állam egyszerű és olcsó biztosításokat ajánlana, akkor talán sikerülne a piacot, vagyis a magánbiztosítókat is rákényszeríteni, hogy könnyebben átlátható csomagokat kínáljanak. Így talán csökkenne az átlépések gyakorisága, és megérné pénzt fektetni a megelőzésbe. Úgy látszik, a betegségmegelőzés érdekében így vagy úgy, de mégiscsak az államnak kell kordában tartania a piac láthatatlan kezét.

                De térjünk vissza kicsiny hazánkra, ahol A szív világnapján kiderült: a több-biztosítós modell sem oldja meg a szívkatéterezésre váró több száz ember helyzetét. Az egészségügyi reform bevezetése óta több ezren várnak a műtétre - Szegeden van aki csak jövő májusra kapott időpontot. Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert hazánkban évente 20-25 ezren halnak meg szív és érrendszeri betegségekben. Az intézmények tehetetlenek - az egészségügyi tárca továbbra sem hajlandó eltörölni az ilyen műtétekre vonatkozó teljesítményvolumen-korlátot. A helyzet a kórházvezetők többsége szerint a több-biztosítós rendszer bevezetése után sem fog változni. Egyértelmű: ha a betegnek stabil az állapota, fél évet is tud várni a műtétre. Az orvosok azonban azt mondják: sokszor kiszámíthatatlan, hogy mikor rosszabbodik valakinek az állapota, a szívinfarktus pedig halálhoz is vezethet. A várólisták pedig folyamatosan nőnek, hiszen a sürgős eseteket azonnal el kell látniuk a kórházaknak. Sajnos az üzleti körök képviselőit nem zavarja a bizonyítékok tömkelege. Nyugati lapok ezrével számolnak be arról, hogy a profitérdekelt rendszer rontja a betegellátás minőségét, és megdrágítva azt, korlátozza a hozzáférést a gyógyuláshoz. Így alakul ki a szegény-és gazdag –betegellátás. Olyan egységes kockázatkezelésre van szükség, ahol egy kiegyenlítő alap nélkül, tehát a különböző fizetőképességű emberek kockázatkezelésének megkülönböztetése nélkül, a beteget élethosszig orvosi ellátásban lehet részesíteni.

 Medveczky Attila