| 
               2007.10.19. Dózsa
              György, hol vagy? Kezembe került a minap véletlenül a Mozgó Világ szeptemberi száma.
              Ez az a folyóirat, amelyiket az alternatív időkben oly annyira
              "megfegyelmezett" a hatalom, olyannyira rátelepedett,
              hogy az átmeneti főszerkesztőválság után végül mindmáig
              az a személy főszerkeszti, akit a JAK, a Fiatal Írók József
              Attila Köre valamelyik bökverse akkoriban így jellemzett:
              "Jöjjön el a szellem uralma/, Éljen P. Szűcs
              Julianna!" Akinek a számára természetesen az is
              mentegethető és mentegetendő volt, hogy Spíró György író(?)
              úr(?) magabiztos kultúrfölénye tudatában, úgy is, mint a
              tolerancia bajnoka, kijelenti: "jönnek a...mélymagyarok...a
              szarból". 
              
                              
              Hát a "Mozgó Valag" azóta sem tagadta meg önmagát.
              A társadalomtudományi blokk (nevezzük így, mindjárt az első),
              melyet olyan elfogulatlan "politológusok" neve fémjelez,
              mint Pető Iván ,Kéri László  vagy
              Gábor Györg , leginkább Orbán Viktor tusnádfürdői
              beszédének van szentelve. Pető Iván még írása címének is
              ezt választja: O. V. osztja az észt. De lehetne persze olyan címe
              is, hogy "Orbán vitéz megmondja a tutit" (hogy ne
              mondjuk: a frankót), minthogy ezek a politikai ellenfél megbélyegzésére
              szánt címkék vagy klisék is előkerülnek a politikai ellenfél
              "jellemzésére" az SZDSZ veterán vezérének szövegében.
              Amiből persze ugyanúgy nem tudunk meg semmit a politikai ellenfélről,
              azonkívül, amit eddig is tudtunk, hogy az ilyet elvtársaknak és
              posztelvtársaknak egyaránt kötelező gyűlölni ("ne csak
              őrizd, gyűlöld is!"), mint ahogy a klasszikus példa, a
              Magyar Narancs szerzőjének aranyköpete is csak a trágár lelkület
              önjellemzésére jó: "Orbán Viktor a politkai gecizmus oltárán
              a főalak".
              
                              
              Pedig akár lehetne erről higgadt hangon, valódi
              politikai elemzőhöz méltóan is elmélkedni, hogy mennyiben ítéli
              meg helyesen Orbán Viktor a '68-as nyugati diákmozgalmak
              szellemiségét, mennyiben előfutára ez a szellemiség és
              mennyiben nem a liberális individualizmusnak, az erkölcsi
              relativizmusnak, a "nincsen jó és rossz, csak 'attól függ'
              van" mentalitásnak. Alighanem hitelesebb lenne egy távolságtartóan
              és tárgyilagosan megírt kritika, mint az ilyen, még pártkatonához
              is méltatlan semmitmondó vagdalkozás. Ehelyett azonban Pető Iván
              csak saját magát "hitelesíti", (ez a Tátracsúcs, ez
              a hab a tortán!) egy olyan elszólással, amelyikről a
              bolsevista diktatúra által megnyomorított magyar olvasónak óhatatlanul
              az ávós tiszt apuka, a hasonszőrű anyuka, meg "az alma
              nem esik messze a fájától" mondás jut eszébe. (Annakidején
              letagadta felmenői "mesterségét", és nem is kapott
              kellő publicitást, hogy a hazugsága rábizonyult, mikor az általa
              beperelt Kéri Edit megnyerte a pert vele szemben.) Az ominózus
              kitétel így szól: "Orbán a marxista történelemkönyvek
              Dózsa Györgyéhez hasonló: korán jött bukása (eddig) szükségszerű
              volt. A korszellem új típusú pártokat igényel- mondja a tüzes
              trónt azért megúszó szónok."
              
                              
              Nem is az ebben igazán bicskanyitogató, bár ezt sem
              lehet megszokni, hogy "rendszertváltott" korunkban
              (ahogy Fekete Gyula mondta volt) a gyilkos kiált
              "gyilkos!"-t, a tolvaj "fogd meg!"-et, és
              tegyük hozzá: a bolsevista interperetációjú (-brossúra-)
              marxizmus emlőin nevelkedett hegemónia- és diktatúraműködtetők
              és -haszonélvezők meg az ő ivadékaik, akiknek egész családja
              előjogait ennek az önkényuralomnak köszönheti, emlegetik a
              marxizmust azokkal kapcsolatban, akik a marxizmusra épített totális
              diktatúra tombolása idején még nem is léteztek vagy zsenge
              korú gyermekek, ifjak voltak. Hanem az, ami lehetséges, hogy nem
              is elszólás, de fenyegetés! (Asszociáld: "a tüzes trónt
              és az apámat meg az ő derék ávós munkatársait megúszó szónok".)
              Nem az első persze és valószínűleg nem is az utolsó
              ijesztgetés, a teljes körű, korlátlan önkényuralmat visszakívánók
              részéről, Orbán Viktornak -vagy Csurka Istvánnak-- címezve.
              -Hej, azok voltak a szép idők! Mikor még "a párt ökle"
              olyan hatalommal és kínzóapparátussal bírt, amitől talán még
              Dózsa is megtört volna! (Lásd G. Orwell  1984-ének
              101-es celláját...)
              
                              
              Egyébként viszont Dózsa György emlegetése az adott összefüggésben
              abszolút öngól Pető Iván részéről. Mert ma már egyre többen
              tudják, hogy az ötvenes évek első felének judeobolsevista
              hatalomgyakorlói által Petőfihez hasonlóan kisajátított
              parasztvezér, ha abban az időben feltámadt volna, vagy ma feltámadna,
              ugyanúgy móresre tanítaná a komenista grófokat meg a vörös
              bárókat, illetve ezek jogutódait és szellemi örököseit,
              mint a maga korának arisztokrata "elnyomó osztályát".
              Amelynek tagjai egyébként a "piszok nacionalista"
              parasztot zsigerből gyűlölő, padláslesöprő judeobolsevistákhoz
              képest (örüljünk, és köszönjük meg, hogy nem az ukrajnai
              parasztság sorsát szánták nekünk?) még valódi népbarátoknak
              tekinthetők...
              
               
               Kiss István 
              
               |