vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.19. 

Csurka kilábalása

Nehéz volt elérni, elnök úr, mintha zsúfolt lenne az élete, ugyanakkor meglehetősen keveset szerepel a médiában.

 A MIÉP ki van rekesztve a magyar médiából, igyekeznek teljesen elszigetelni. Most, hogy a lakiteleki 20. évforduló volt, mivel én is az alapítók közé tartozom, ez egy kicsit oldódott, mert hát így velem és rajtam keresztül a pártommal is foglalkoztak. Egyébként akár mit teszünk, akármilyen gyűlést tartunk, semmit sem közölnek. Van úgy, hogy a sajtótájékoztatónkra a Magyar Távirati Iroda sem jön el, amelyiknek pedig kötelező volna. Ez globális körök által el van rendelve, így akarnak bennünket megsemmisíteni, aztán gyorsan kimondják, hogy a MIÉP már nem is létezik. Azért az emberek még emlékeznek rá.

 Hol szokott közszereplést vállalni? Hová hívják mégis?

 A MIÉP belső hálózatában természetesen tartok gyűléseket, járom az országot. Most, hogy a lakiteleki megemlékezés volt, programalkotás is történt, legalábbis részemről mindenképpen. Kiadtam egy dolgozatot, amit sok helyre szétküldtem, ez A kilábalás programja, amelyben felvázoltam, hogy mi következik a gyurcsányi rezsim bukása után, minek kellene következnie.

 Lát esélyt arra, hogy a Gyurcsány-kormány idő előtt távozzon?

 Úgy látom, hogy nem. Kétféleképpen bukhat meg. Megbuktathatják belső erők, MSZP, SZDSZ; jelenleg ez folyik. De a közakarat is megbuktathatná egy általános sztrájkkal, egy engedetlenségi mozgalommal, egy tüntetéssorozattal, sok módja van ennek. Végül is alkalmas lehet erre a népszavazás is, ami nem sokára el fog kezdődni, legalábbis az érte való kampányolás.

 Mit szól a Jobbik megerősödéséhez?

 Erről még nem hallottam.

 A közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy mostanra mérhetővé vált a Jobbik támogatottsága.

 Hát, jó. Örülök neki. Mit csináljak?

 Megosztja ez a radikális jobboldalt?

 A Jobbik eddig is létezett, legalábbis a sajtóban. Most, hogy ez a Magyar Gárda-cirkusz kialakult, ez biztosan lendített rajtuk valamit. Én megnéztem, kik az alapítók, és amikor ott találtam Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, mondtam, hogy köszönöm, ez nem a Magyar Gárda. Mások nyilván másképpen vélekednek róla, én azért nem szeretem ezt a dolgot, mert kevésnek találom. Mi már 1994-ben is javasoltunk egy valódi nemzetőrséget, nem csak játékkatonákat vagy parlagfűirtókat, hanem olyanokat, akik beleszólnak az életbe. Arra nagy szükség volna. Ilyen egyszer masírozó gárdára talán nincs szükség. Persze, lehet még belőle jó is, meg is tisztulhat.

 Jelenleg van kapcsolat a MIÉP és a Jobbik között?

 Hát, hogyne. A Harmadik Út a MIÉP-ből és Jobbikból tevődött össze. Sajnos a Jobbik azóta átváltozott, sokan kiléptek belőle, sokan másképpen gondolják, de azért van köztünk kapcsolat. Ha meg akarják osztani a nemzeti oldalt, márpedig ez a fő törekvése a Gyurcsány-rezsimnek, akkor az ellen védekezni kell, és sok mindent le kell nyelni egymásnak.

 A Jobbik vont el fiatalokat az önök pártjától?

 Nehéz tőlünk fiatalokat elvonni. Nem hiszem, hogy olyan sokat elvont volna. Az élet vont el tőlünk sokakat, az elhallgatás, a magány és az idő; sok tagunk bizony eltávozott az élők sorából.

 Nyilván pótolni kívánják az eltávozottakat. Én még emlékszem a MIÉP százezres gyűléseire. Idén mivel készülnek október 23-ára?

 Szeretnénk újra százezres gyűlést tartani, nem biztos, hogy sikerülni fog, de ott leszünk a Hősök terén.

 Milyen alternatívát kínálnak a jelenlegi kormánnyal, illetve az ellenzékkel szemben?

 A Fidesznek segíteni fogunk a népszavazáshoz szükséges aláírások összegyűjtésében és a referendum sikerében. Együtt próbálkozunk, a megosztásnak nincs értelme. Fontos, hogy ne csak kormányváltás történjen, vagy csak a pártok cserélődjenek, nem elég csak az, hogy a Fidesz leváltsa az MSZP-t, hanem új rendszert, új világot kell teremtenünk. Új magyar világot, amelyben nem is annyira a pártok, hanem a programok versengenek.

 Melyek a sarkalatos pontok az önök által kínált programban?

 Az a lényege, hogy programokra kell szavazni, minden programnak egyenlő esélyt kell biztosítani, a mostani pazarlást meg kell szüntetni, új alkotmány kell, ennek alapján kell a magyar harmadik utas rendszert megteremteni.

 A MIÉP képviselői hogyan szerepelnek az önkormányzatokban?

 Kevesen vannak, de akik bent vannak, azok végzik keményen a dolgukat. Helyi szinten mindenhol az ésszerűséggel kötünk koalíciót. Az önkormányzatokban csak a helyi érdek és a tisztán nemzetvédő politika vezérel bennünket. Sose hittem az „Egy a tábor, egy a zászló” jelmondatban, ám amennyiben az árpádsávos zászlóra gondol, akkor valamennyire igaza van. A radikális jobboldal megosztása a bolsevikok alapvető törekvése mindig és mindenkor.

 Mit szól az önt érő antiszemita vádakhoz?

 Ez nagyon régi ügy. Amikor 1992-ben megírtam az ismert tanulmányomat, azóta állandóan ezt szajkózzák. A maguk nemében nem igazak a vádak, mert én senkit a születése miatt nem bántok, és eszembe sem jut megkülönböztetni. Arra viszont nem vagyok hajlandó, hogy valakinek a gazságait, akár szervezett módon elkövetett gazságait pusztán azért, mert egy bizonyos körbe tartozik vagy olyan a származása, elnézzem; erre nem vagyok hajlandó. Én egyenlő mércével mérek, és mindenek előtt a magyarság érdekeit tartom szem előtt.

 Ha adott esetben valaki zsidó származását vállalva jelentkezne a MIÉP-be tagnak, mivel egyetért a céljaikkal, akkor önök tárt karokkal fogadnák?

 Nincs erre vonatkozó kérdésünk a felvételkor. Egyébként vannak zsidó tagjaink, képzelje el. Nagyon megbecsült tagjaink.

 (forrás: hirextra.hu)