vissza a főoldalra

 

 

 2007.10.26. 

Beethoven-mise a leépítettekért

Legalább hat zenei együttest fenyeget létszámleépítés. Ez az elbocsátott tagok egzisztenciális ellehetetlenülése mellett óhatatlanul a szakmai-művészi színvonal esésével is jár – mondta Major István csellista, a november 8-i, Szent István-bazilikában tartandó figyelemfelkeltő ingyenes hangverseny ötletgazdája. Medveczky Ádámot kérték fel arra, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és a Magyar Rádió Énekkara, illetve az együttesek tagjaiból álló alkalmi együttese élén Beethoven C-dúr miséjét vezényelje november 8-án a Szent István-bazilikában.

"Figyelemfelkeltő hangverseny lesz – mondta Major István, a MÁV Szimfonikus Zenekar csellistája. – Azt szeretnénk elérni, hogy a zeneszerető közönség tudja meg, mi vár ránk és rájuk. Zenekaraink nemzeti értéket képviselnek, sem az országnak, sem a zene barátainak nem állhat érdekében ezen értékek elsorvasztása." Major István mint a koncert szervezője még arra is ügyelt, hogy ne valamelyik fellépő zenekar karnagya dirigáljon a bazilikában, így esett a választás a Liszt-díjas Medveczky Ádámra, akiről elég sokan tudják, hogy amikor a Postás-zenekart kellett volna leépíteni, önmaga állását is feláldozva tiltakozott a zenészeit ért bánásmód miatt. A felkért szólisták: Kertesi Ingrid, Meláth Andrea, Mukk József és Sólyom-Nagy Sándor is az első szóra vállalták a fellépést. Major István egyébként akkor érezte meg a fenyegetettséget, amikor augusztus elsején Lendvai György igazgató kiállt a zenekar elé és bejelentette, hogy a mostani létszám nem tartható. "Ilyenkor az ember egy folyamat kezdetét látja, s meg kell kérdeznie: hogyan tovább, hol a vég, s hogy mit lehet tenni. Mi a MÁV-tól mint főszponzortól kapunk ugyan támogatást, de az állami pénzmegvonás jelentősen csökkent, a támogatás négy év alatt száznyolcvanmillióról harminchatmillióra csökkent." Major István szerint hat jelentős zenekar működése került közvetlen veszélybe, s véleménye szerint csak az együttes fellépés, az összefogás teheti érzékelhetővé a kormányzatnak és a közönségnek a bajt.

A Beethoven-műre azért esett a választás, mert a C-dúr mise minden résztvevő számára ismert, kevés próbával is ki lehet vele állni a közönség elé. Mindenki első szóra, ingyen vállalta a fellépést, a zenésztársadalom egy emberként áll mellettük, azok a társulatok is, amelyeknek nem kell a létszámcsorbítások miatt saját létük miatt aggódniuk.

Ami gondot jelenthet: a bazilika befogadóképessége véges, a téri kihangosításhoz viszont bonyolult engedélyek és drága eszközök szükségesek. Major István kifejtette azt is, hogy ha csak két "elitzenekar" maradna fenn a megszorítások miatt, a közönség nem tudná megfizetni azokat a jegyárakat, melyeket – jelentőségükhöz mérten joggal – elkérnének, sokan lennének olyanok, akik számára az élő zene hallgatása megfizethetetlenné válna. A MÁV Szimfonikus Zenekar honlapjára lépve egyébként a főhelyen találhatjuk Kóka János nevét, a gazdasági és közlekedési miniszter mint fővédnök szerepel.

Pályakép :

Major István 1973-ban született Kaposváron. Gordonkaművészi diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészi Főiskolán, valamint a bécsi zeneakadémián szerezte, ahol Angelica May hallgatója volt. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, később a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola gordonka- és kamarazene-tanára volt. A gordonkairodalom számos versenyművét adta elő különböző zenekarokkal. Több kortárszenei mű ősbemutatója fűződik a nevéhez. Első önálló szólólemeze 2001-ben jelent meg. 2002 óta a MÁV Szimfonikus Zenekar csellistája. (Forrás: mavzenekar.hu) 

 Apáti Miklós  

(forrás: Magyar Hírlap)