|
 2007.10.26.
Az
elsodort "böszme"
Emlékezetes
politikai vihar sodorta a sajtónyelvbe a "böszme" melléknevet.
Hogy honnan? A tájszók közül, a nyelvjárások világából.
Ott ilyen jelentésben járatos: faragatlan, együgyű, félkegyelmű
(személy).
Az Új magyar tájszótár példamondata: "Böszme ël
lëgíny, nem lëhet avv¯a röndössem beszínyi." (Böszme
egy legény, nem lehet avval rendesen beszélni.) S hogy közelebbről
miféle szerzet a böszme? Elárulja a Magyar szókincstár. Ott,
a faragatlan címszó alatt a következő köznyelvi és szlenges
rokonságot találjuk: bárdolatlan, csiszolatlan, neveletlen,
modortalan, műveletlen, kulturálatlan, civilizálatlan, barbár,
nyers, darabos, közönséges, pallérozatlan, útszéli, alpári,
parlagi, póri, pórias, udvariatlan, otromba, primitív, érdes,
pimasz, durva, paraszt, prosztó (szleng), mucsai, bumburnyák,
surmó, sutyerák, tahó, tapló, bugris, bunkó, tuskó, böszme
(táj), alafáré (táj).
A hirtelen feltűnt tájszó furcsa hangzásával és inkább
csak sejtett, mint pontosan ismert jelentésével érdeklődést
keltett a sajtó berkeiben. Akadt, aki hangulatkeltés és jellemzés
végett iktatta be a hasonszőrű szavak sorába.
"Nem lesz abban néhány lárifárin, teszetoszán, böszmén
és mutyizáson kívül semmi." Olvashattunk hatásvadász
"böszme nagy pofon"-ról és "sötét böszmeségek"-ről.
Egy újságírót korszerű szókapcsolat megformálására
ihletett. "Fontos, hogy kiderüljön az igazság – szólalt
meg Zuschlag ügyében böszmén-kurtán az igazmondásáról híres
miniszterelnök…" Akit egy másik cikkíró a maga kreálta
többelemű néven említett meg: "Ő ezek szerint nem tudta
»trükkök százait« bedobni, mint a Nagy Őszödi Böszme…"
Örüljünk-e vajon e szó karrierjének?
Hernádi
Sándor, nyelvész
(forrás: Magyar Hírlap)
|
