vissza a főoldalra

 

 

 2007.09.07. 

Úz völgye – Ragaszkodni ahhoz, ami a miénk

Kürtszó, felszálló galambok, három puskalövés jelezte, hogy megemlékezés kezdődött az Úz-völgyében. Ott, ahol 1944. augusztus 26-án esztelen mészárlásnak voltak kitéve az oroszok részéről a magyar határt védő csapatok. Kevesen vannak, aki túlélték, azonban szavaik ma is tanúságul szolgálhatnak nemzedékeknek, csak tudni kell őket meghallgatni. Az Úz-völgyébe Csíkszentmártonból vezető utat az augusztus 26-án, hajnalban lezúduló víztömeg több helyen is átmosta. A völgyben felállított emlékmű köré ezúttal is sokan gyűltek össze, bizonyítva, hogy vannak még, akik – érezve a hely kisugárzását – vállalják a nehéz utat. Nemzeti lobogók alatt idén is álltak még olyanok, akik nem csak így békeidőben jártak az Úz-völgyében. Köztük a szentivánlaborfalvi Lőcsei István is, akik 18 évesen szolgált Horthy seregében. Visszaemlékezése szerint 24 katonatársa közül ma már csak ő él, többen közülük már a fronton meghaltak. Az idei emlékezők között voltak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kiküldöttei, élükön dr. Szabó József János alezredessel, aki 14. alkalommal vett részt a megemlékezésen, zarándoklaton. Jelen volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, a Kisborosnyói Lokálpatrióta Kör, amely kopjafát is állított. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, megállapítva, hogy egyre több embernek fontos ez a hely. Borboly Csaba alelnök beszédében hangsúlyozta: vissza kell szerezni mindent, amit ránk hagytak az elődök: „akkor tudunk egy egészséges életteret kialakítani itt, a székelységben, ha ügyelünk arra, amit ránk hagytak”. Egyben a politikum felelősségére is rávilágított, amiért nem tettek meg mindent, hogy az Úz-völgye visszakerüljön Hargita megyéhez, Csíkszentmártonhoz. A jelenlévők ökumenikus egyházi szertartáson vehettek részt, majd a kegyelet koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatánál.

 (Forrás: Csíki Hírlap)