vissza a főoldalra

 

 

 2007.09.07. 

Nem publikus: takarékos évad jön a győri színházban

Augusztus 31-én tartotta színházi évadnyitóját a győri nemzeti. Forgács Péter igazgató a városháza prominenseivel megerősített elnöki asztal mögül beszélt az évadról és a várható megszorításokról egy keveset, majd színházi belügyekre hivatkozva megkérte a sajtó képviselőit: távozzanak.

A Győri Nemzeti Színházban eddig szokatlan módon elnöki asztal fogadta a társulati ülés résztvevőit. Mögötte ott ült Ottófi Rudolf, Győr kulturális ügyekért felelős alpolgármestere, Serfőző Andrea, a kulturális osztály vezetője, Herkely Ákos önkormányzati képviselő, Papp László, a város jegyzője, valamint az igazgatón kívül az új gazdasági igazgató, Markó Angéla. Forgács Péter az asztal mögül elmondta, nem véletlen, hogy ilyen korai időpontban rendezték meg az évadnyitó társulati ülés. Mint kiderült, szeptember elsejétől a színház nehéz anyagi helyzete miatt több szigorító intézkedés lép életbe, amely érinti a dolgozókat. (Ezek részleteiről a nyilvánosság képviselői, akik mindig tudósítottak az önkormányzati pénzekből fenntartott intézmény ügyeiről, semmit nem tudhattak meg, mert őket távozásra kérte fel egy idő után Forgács Péter.)

A direktor elmondta, eddig is sokat tettek a költségek csökkentéséért. A számítógépes karbantartás költségein, a mikroportokba való elemek beszerzésén és az őrző-védő szolgáltatás átszervezésén több mint tízmillió forintot spórolnak. Ez is nagy lépés, ha 112 milliós hiánnyal kell indulnia az évadnak. Egyébként lapunk megtudta azt is, hogy a színház összbevétele valóban annyi, mint tegnapi számunkban írtuk, közel másfél milliárd forint (Rangsorban a színházak – Kisalföld, augusztus 31., 1., 5. oldal). Ebből a jegyárusításra 318 millió esik, a többi az állami és önkormányzati utalások összege. A pénzügyekhez tartozik, hogy eddig közel hétezer bérletet értékesítettek, a bevétel ezekből 107 millió forint. A nézők adójának egy százalékaiból pedig 571 ezer forint folyt be a kasszába. Ezt minden színházszeretőnek külön megköszönte Forgács, a nézőtéren ülő színészek, dolgozók meg is tapsolták a publikum jó szándékát. A jövő évadról igazából csak annyit tudhattunk meg, hogy 11 bemutató lesz, tavalyról színen marad a Chicago, a Vonatles, a La Fontaine , az Anconai szerelmesek (utóbbit  5000 néző előtt, rendhagyó módon mutatták be a Széchenyi téren a Győri Nyár keretén belül). Kis ízelítőt is kaptunk abból, mi mibe kerül és milyen kiállítású darabokra lehet majd számítani. A Chicago, bár 102 százalékos a nézettsége, előadásonként 4–500 ezer forintot visz, míg az Anconai szerelmesek 98 százalékos nézettséggel közel ennyit hoz. Ezek után nyilvánvaló olyan darabokat kell játszani, amelyek nem kerülnek túl sok pénzbe. Forgács Péter virággal búcsúztatta a nyugdíjba vonuló hölgydolgozókat, Pákozdi Ibolyát, Molnár Miklósnét, Szakácsné Varga Erikát. A férfiaknak bort készítettek elő, de a nyugdíjba vonuló Benkő József, valamint Nyerges Imre és Cirják Sándor nem voltak jelen, hogy azt átvegyék. Új tagok nem jöttek a társulathoz, az ismert színészeket láthatják majd a nézők a színpadon, hiszen ahogy azt az igazgató elmondta, mindegyikükkel szerződést kötött a teátrum. Miután ezen a formális részen túljutott a társulati ülés, ekkor kérte távozásra a sajtó képviselőit Forgács Péter, arra hivatkozva, hogy olyan belső ügyek következnek, amelyek csak az önkormányzatra és a társulatra tartoznak. A helyi és az országos média képviselői kissé értetlenkedve ugyan, de ennek a szokatlan kérésnek eleget tettek.

Kizárva: A megszorító intézkedések részleteit nem ismerhették meg  a sajtó képviselői.

 (forrás: kisalfold.hu)