|
 2007.09.07.
Antall
történelmi bűnei
Fekete
Gyula író, szociográfus, újságíró 1922 február 26-án
született Mezőkeresztesen. Felsőfokú tanulmányait a József Nádor
Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi
Karán végezte. 1945 –től Debrecenben az Nemzeti Parasztpárt
(NPP) központjában dolgozik, Borsod megyében a földreform
miniszteri biztosa, majd az NPP észak-magyarországi titkára, az
Északi Szabad Szó felelős szerkesztője, az Észak-Magyarországi
Szövetkezeti Központ ügyvezető igazgatója. 1947-től ’53-ig
a fővárosban a Március Tizenötödike, a Szövetkezet, majd a
Szabad Szó, a Világosság, az Esti Budapest szerkesztője.
1956-ban az Írószövetség titkára, majd 10 hónapig letartóztatásban
él.1965 és ’68 közt a Budapest szerkesztője, 1988—tól egy
évig a Hitel munkatársa. 1981-től 8 évig az Írószövetség
alelnöke. 1989-ig az Országos Családvédelmi Tanács társelnöke,
az Olvasó Népért Mozgalom elnöke. 1988-90 az MDF elnökségi
tagja, 1990-
91 a
Magyar Néppárt elnöke, a Magyar Néppárt - NPP intézőbizottságának
elnöke. 1992 – ben a Magyar Újságírók Közösségének elnökségi
tagja lesz. 1992-96 az MVSZ ügyvezető alelnöke. Elismerései:
Kiváló Munkáért (1949), József Attila-díj (1953, 1963,
1973), SZOT-díj (1964), a Művészeti Alap irodalmi díja (1978),
a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1992.) . Írt
regényeket, elbeszéléseket, filmeket, drámát, esszét,
publicisztikát, megjelent 52 prózai kötete, száznál több
hazai kiadásban. Külföldön - kisebb írásokat nem számolva -
11 kötete jelent meg, 54 kiadásban, orosz , német, angol,
francia, spanyol, olasz, cseh, szlovák, észt, lett, litván,
lengyel, bolgár, román, finn, eszperantó nyelven. Ismertebb kötetei:
A kék sziget; A falu szépe; Az orvos halála (26 hazai és külföldi
kiadásban); A hű asszony meg a rossz nő; Egy korty tenger;
Sarkcsillag; Éljünk magunknak?; Elfogultságaim térképe; Véreim,
magyar kannibálok! (Vádirat a jövő megrablásáról);
Gondolkozzunk, magyarok!; Csőre töltött gondolat; Naplóm a történelemnek.
-Az egyik országos napilap augusztus 11-ei számában
terjedelmes interjút közöl Szabad Györggyel, az ún. rendszerváltás
utáni első parlament elnökével. Szabad doktor – többek közt
– ezt nyilatkozta: „Antall megtörte a hallgatást arról a
tabutémáról is, hogy nálunk a legalacsonyabb a várható élettartam
Európában.” A néhai miniszterelnök foglalkozott tehát a népességcsökkenés
megállításával?
- Dehogyis! Ellenkezőleg! Többször is előállt családellenes,
gyermekellenes javaslatokkal. Antall végképp elszabotálta, amit
1988. október 1-jén - több mint ötszázan - az MDF szegedi tanácskozásán
a párt népesedéspolitikájáról elhatároztunk. Az ő bűnei közt
nem az utolsó volt – én az elsők között említeném - ,
amilyen visszautasító közönnyel a népesedés ügyét kezelte.
Még arra sem volt gondja, hogy a családi pótlék összege ne
maradjon el túlságosan az infláció miatt.
-Többen azon a véleményen vannak, hogy Antall küldött
ember volt…
-Nem abból indulok ki, hogy küldték, vagy sem, hanem abból:
politikusként milyen tetteket hajtott végre. Azt is el lehet képzelni,
hogy egy küldött ember „megtér”, és tisztességes munkát
végez. Mondok rá egy példát. Volt olyan rám küldött spicli,
aki jelentéseket írt rólam, s később kiderült: teljesen a pártomra
állt. Sőt igyekezett bizonyítani az igazamat. Antall bűnei közé
tartozik, hogy szétverte az MDF-t, a legnagyobb kormánypártot.
Mi történt? Az MDF bejött a ringbe, kiütötte az ellenfelét,
aztán lefeküdt a padlóra és kiszámoltatta magát. Nem csak,
hogy kiszámoltatta magát, hanem még hagyta, hogy rugdossák és
köpködjék is. Ez a nyugodt erő? Nem az a legény, aki üti,
hanem, aki állja? Antall annyira szétverte a pártot, hogy a
ciklus végére egyötödére csökkent az MDF szavazóinak száma.
Miért kell ezért „szentté avatni”? Nem értem.
-A mostani MDF-esek szerint nem Antall verte szét a pártot,
hanem azok, akik kiléptek…
-De miért léptek ki? Antall és köre miatt! Egy olyan
pártból nem lépnek ki az emberek, ahol jól érzik magukat, s
ahol a vezetőség azt szeretné megvalósítani, amit a tagok is
fontosnak tartanak.
-1990-ben úgy döntött, hogy nem akar tovább politizálni.
Miért?
-Láttam, elég politikus van már az MDF-ben. Vissza
akartam menni írónak. Azt szerették volna, hogy az MDF alelnöke
legyek. Visszautasítottam a felkérést. Még a képviselőjelöltséget
sem vállaltam el. Majd felkereste az MDF-et a Parasztpárt küldöttsége,
hogy engedjenek át hozzájuk elnöknek. Először elhárítottam
a felkérést, végül a többi alapító tag unszolására elvállaltam
Magyar Néppárt – NPP elnökségét.
-Térjünk vissza Antall József értékelésére…
-További bűne, hogy liberális hátteret kreált magának.
Holott kezdetben nyoma sem volt az MDF-ben a liberalizmusnak. Az
ún. nemzeti liberálisokat tolta előre, a lakitelekieket pedig
elszigetelte minden főbb döntéshozó fórumtól. Egyedül Lezsák
Sándort viselte el valamennyire. Engem már nem kellett
elviselnie, ez az „elviselés” nehezére esett addig is.
-Miért?
-1989-ben azt képviseltem, hogy ne legyen párt az MDF-ből,
hanem maradjon meg mozgalomnak. Bárki lehessen tagja, pártbeli
hovatartozástól függetlenül. 1990-re pedig hozzunk létre egy
választási pártot. Leszavaztak, s így párt lett az MDF-ből.
Mondtam: „Csináljátok csak a pártot, ebbe nem szólok
bele.” Ezt követően egy évig még az elnökség tagja
maradtam, de kb. hat hónapig nem jártam be az MDF-be. Akkor
mentem be, amikor jött a „négy igenes” választás, s
megtudtam, hogy az MDF bojkottra buzdít. Közöltem velük: „Láttatok
már olyat a világon, hogy egy bojkottal meg lehetetett nyerni tömegeket?”
Sajnos megbukott a népszavazás.
-Antall és Szabad György képviselte az MDF-et az
Ellenzéki Kerekasztalnál. Az alapítók nem mehettek oda?
-Nem erről van szó. Gondoljunk bele: az alaíptók közül
egy sem lett milliárdos. Pedig akármelyikünk lehetett volna államelnök,
miniszterelnök, vagy a parlament elnöke. Nem törtük magunkat
ezekért a posztokért. Sajnos rosszul tettük, és rosszul is választottuk
ki a főméltóságokat. Antall további bűne, hogy nem nyúlt
hozzá a médiához, úgy hagyta a sajtót, ahogy azt Aczél György
állította össze. És ez a sajtó már harmadszor hozza vissza a
kommunistákat. Gyurcsány meg sem tudna mozdulni a lezüllesztett
sajtó nélkül. Pontosan tudja, hogy a kommunikáció a
legfontosabb. A sajtón keresztül magyarázza meg az elbutított
szavazónak, hogy miért tesz jót vele, ha „kizsebeli”. 1990
után a lengyeleknél és a volt Csehszlovákiában is meglehetősen
kiseperték a korábbi szerkesztőket. A nagy pártos bandát. Nálunk
nem ez történt. Mindenki a helyén maradt. A nagytakarítás
elszabotálták. Antall idejekorán megszabadult azoktól a személyektől,
akik a nagytakarítást követelhették volna. Elszigetelte őket.
Már 1990. áprilisában megírtam Különvélemény c. cikkemben,
hogy történelmi bűne lesz az MDF-nek, ha a sajtót úgy hagyja,
ahogy Aczél összeállította. Ezt az írást elküldtem minden
elnökségi tagnak. Egyedül Csurka István foglalkozott vele, le
is közölte a Magyar Fórumban. Egyébként közvetlenül az MDF
győzelme után összehívták a sajtó prominens képviselőit a
Bem térre. Szegvári Katalin napirend előtt felszólalt:
„Mondja meg, hogy ki vagyunk rúgva! Erről van itt szó!
Igaz?” A sajtó vezető személyiségei már rég összepakoltak,
mert abban a hiszemben voltak, hogy lapátra kerülnek. Kulin
Ferenc válasza: „Szó sincs róla!” A szerkesztők
visszamentek dolgozni, s még annyi könnyebbségük is volt, hogy
Aczél eltűnt a fejük felől. Aczél ugyanis veszedelmes ember
volt. Aki nem találta el az ő gondolatát, az repült. Sokszor
az ellenkezőjét mondta annak, amit kívánt. Sőt, volt, mikor
eltitkolta azt, hogy lényeges dolgokról tudomása lenne. Egyszer
meghívott engem is, mint az Írószövetség alelnökét, egy
nagyobb tanácskozásra. Ez 1983-ban történt. Ezt megelőzően a
KISZ lapjának, az Ifjúsági Magazinnak olvastam el a teljes
’82-es évfolyamát. Ez a lap akkor a legocsmányabb volt a sajtótermékek
között. Állandó rovatuk volt a „Hogyan vesztettem el szüzességemet”,
miközben a szerkesztő, Szántó Gábor, az irodalmat és a történelmet
végképp kiirtotta a lapból. A gyűlésen, a rendelkezésemre álló
10 percben felvázoltam kifogásaimat a lappal kapcsolatban. Aczél
válasza: „Arról, amit Fekete elvtárs mondott, semmit se
tudtam.” Pedig nyilvánvaló, hogy tudott róla. Egyébként
azokban a napokban kapta meg az Ifjúsági Magazin a KISZ KB
kiemelt dicséretét.
- Gazdaságpolitikai rész: mindenféleképpen vissza
kellett fizetni az előző rezsimben felvett kölcsönöket?
-Antall azt mondta: „ha beledöglünk is, fizetünk.”
Egy kölcsönfelvételnek két felelőse van: aki adja, s aki
felveszi. Aki adja, az is felelős. A kölcsön adói pontosan
tudták, hogy lyukas zsákba öntik a pénzt. Sőt még
dicsekedtek is vele, hogy azzal készítették elő a rendszerváltást,
hogy eladósították a rezsimet. Ha ilyen szándékkal történt
mindez, akkor miért követelik rajtunk, hogy mi fizessük vissza
a kölcsönt? Antall környékén olyan helyzetet teremtettek, főleg
USA-beli útját követően, hogy szóba sem lehetett hozni azt :
nem igazságos, hogy az ellenünk felvett kölcsönöket magas
kamatokkal mi fizessük vissza.
-Előfordult, hogy a parlamentben Antall a saját pártja
ellenében döntött?
- Többször is, pl. a családpolitikában, de említhetem
az ominózus alapszerződés esetét is. Volt egy hangzatos mondása:
„lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok
lenni.” Viszont ő volt a keresztülvivője a magyar-ukrán
alapszerződésnek. Antall jórészt a saját pártja ellen, az
SZDSZ-szel és a szocialistákkal összefogva tudta csak
megszavaztatni ezt az alapszerződést. Tehát akkor az ottani
magyarság ellenében döntött. Nézzük meg, mi következett utána?
Az ukránok ugyanúgy viselkedtek a kárpátaljai magyarokkal
szemben, mint régebben. S jól tudom, hogy a ruszinokat az
alapszerződéssel ugyanolyan pofon érte, mint a kinti
magyarokat. Antallnak legalább jelezni kellett volna, ha nem ért
egyet valamivel. Ilyet sosem jelzett, hanem végrehajtóként
figurált. Amikor felszabadulhattunk volna egy elnyomás alól,
akkor – köszönhetően neki is -, nem a helyes utat választottuk.
A magyarság annyira elvesztette mára életképességét, hogy ez
– ha nem lesz jelentős változás - a nemzet pusztulásához
vezet.
-Említette Aczél Györgyöt. Ő több alkalommal kikérte
az ön véleményét, viszont ’90 óta egy miniszter, vagy kormányfő
nem volt kíváncsi Fekete Gyula javaslataira. Aczélt valóban érdekelték
a népesedés problémái?
- Aczél György több ízben alkalmat adott négyszemközti
beszélgetésre a népesedésről, rájöttem, olyankor, amikor a
Politikai Bizottság vagy a Központi Bizottság napirendre tűzte.
Vallatott egy óra hosszat a helyzetről, így azután az ülésen
ő volt a Jani.
- A Ki kicsoda? szerint 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági
Érdemrend Középkeresztjét…
-Ennek a lexikonnal az egyik állítását helyre kell igazítanom,
mert a kitüntetést valóban megkaptam volna Tolnay Klárival és
Mensáros Lászlóval együtt, viszont nem fogadtam el, nem vettem
át. Megkérdeztem: ki adja át? Felelet: Antall és Göncz. Erre
azt válaszoltam: tartsák meg maguknak, mert leginkább ezt a két
embert tartom a felelősnek azért, mert a magyar történelem a függelmek
zsákutcájából nem tudott kitörni.
-Július 11-én, a népesedési világnapon megtudhattuk,
hogy más országokban is fogy a lakosság, de sehol a világon
nincs példa ilyen tartós csökkenésre. Mire lenne szükség a
fogyás lefékezéséhez?
-Nem a segélyekre tenném a hangsúlyt. Az adórendszer a
ludas. A gyermekre áldozott időt, fáradságot, töredelmet nem
térítheti meg a szülőknek senki, de anyagi ráfordításaik
egy hányadáért költségtérítést kapnak, s ezt mindmáig
„támogatásnak", „segélynek" nevezik. A
politikusok a „családtámogatási rendszerekről"
vitatkoznak, s általános vélemény, hogy a költségvetést
terheli ez a támogatás, a befizetett adókból folyósítják.
Sikerült elérni, hogy maguk a kizsákmányolt családok is támogatásnak
nevezik jogos költségtérítésük töredékét, sőt annak is
tartják. Holott az eltartottak számától független adóztatással,
a nevelés költségeit naponta terhelő forgalmi adóval, a szülők
gyermekeik után a kapott „juttatásoknak" esetleg többszörösét
fizetik be az államkasszába. Hazai adóztatásunk kezdettől
fogva kitagadta a szülők jövedelméből a gyermekek létminimumát,
amelyet megilletett volna az adómentesség. Régebben végeztem
egy számítást, beküldtem az állampárt Politikai Bizottságához:
az egy szem gyerekre kivetett jövedelmi adó megfelelt tizenegy
luxuskutya adójának. Ráadásul a gyerekadó progresszív volt,
mert hat gyerek után - ha fedezte a szülők jövedelme - nem 66,
hanem 117 luxuskutya adóját kellett fizetni... Eleinte vitatták,
de később elismerték: helyes a számításom. Annyi történt,
hogy a következő év január elsején eltörölték –a kutyaadót.
A Hitel júliusi különszámában megírtam az elmúlt 45 évben
megjelent népesedésről írt köteteim, előadásaim,
vitairataim zárszavát. Most adtam nyomdába egy kötetemet,
melynek címe: Európa öngyilkossága. Ezekben az írásokban a kérdésekre
részletes választ kaphatnak az érdeklődök.
Medveczky Attila
|
