vissza a főoldalra

 2007.09.14. 

Shakespeare-drámák újra és újra értelmezve

Shakespeare nem sokat adott a műfaji határokra, komédiába vegyített tragikumot, tragédiába komikumot, nem feltétlenül tartott be szabályokat, a történetei esetleg ellentmondanak a vaslogikának, következetlennek tűnnek. Néha mintha a harmadik felvonásban már elfelejtette volna, hogy mi történt az elsőben, és még az is lehet, hogy ez így volt, a művészi igazság fontosabb volt számára, mint az irodalmárok szőrszálhasogatása. Most olyan könyv jelent meg a mesterről, amely szintén nincs tekintettel műfaji határokra: van benne tudományos értekezés, de művészekkel folytatott diskurzus is, található benne esszé és műhelynapló egyaránt. És ami ennél még fontosabb, minden írás igyekszik színpadcentrikus lenni. Valljuk be, a magyar színháztudomány – persze mindig tisztelet a kivételnek – gyakran köszönő viszonyban sincs a gyakorlattal, azzal a munkával, amely a teátrumokban zajlik. Nem ritkák a kiagyalt, nyársat nyelt, komolykodón üres elméletek, amelyek olvasásába egy színész bele sem kezd, de némi tekintélyt, netán még katedrát is jelentenek a kitalálójuknak. A Látszanak, mert játszhatók című, Shakespeare a színpad tükrében alcímű kötet nem ilyen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori programjában és az ELTE Angol reneszánsz és barokk doktori programjában részt vevők nem csupán az asztalfióknak szánták a tanulmányaik alatt megszületett írásaikat, hanem Géher István és Tabi Katalin szerkesztésében ki is adták őket. A két kutatásvezető, Géher és Földényi F. László maga is a színháztudomány elismert művelője. Sokféle diákjukkal érezhetőn nem azt akarták bebifláztatni, amit ők tanítottak nekik, nem voltak azonosak a követelmények, hanem mindenki a személyiségének megfelelő feladatot választhatott. Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház kiváló színésze például annak kapcsán kezdte vizsgálni a bolondok szerepét Shakespeare tragédiáiban, hogy a világhírű Silviu Purcarete rendezésében Thersites szerepét kapta a Troilus és Cressidában. A szerep először ijesztően bonyolultnak, másodszor túlságosan egysíkúnak tűnt neki. Elkezdett hát mindenfélét olvasgatni Shakespeare-ről, Thersitesről, a bohócokról, a bolondokról. Esszé született belőle. Régebben a színészek, rendezők többet írtak színházról, gondoljunk csak Gábor Miklós Hamlet-naplójára, amelyben részletesen elmeséli kínlódását a szereppel, amit személyes példájából kiindulva elemez is. Vagy egy másik kötetben Major Tamás beavat bennünket abba, ő hogyan értelmezi a Téli regét. Ezúttal a könyv első felében a Hamletről szóló értekezéseket olvashatunk, akár konkrét előadások, vagy próbafolyamatok kapcsán. A második részben több Shakespeare-mű is górcső alá kerül, például beszélgetést találhatunk Molnár Piroskával arról, hogy milyen szerepeket írt Shakespeare a nőknek, vagy Ács Jánossal arról, miért állított színpadra több Shakespeare-darabot is. Kiss Csaba pedig arról beszél, hogyan rendezte meg sajátos stúdióváltozatban a Macbethet. Nem egyenlő színvonalúak az írások, de mindegyikből ügyszeretet, kíváncsiság és gondosság árad.

 Látszanak, mert játszhatók – Shakespeare a színpad tükrében

ELTE, 2007, 295 oldal, 1900 forint  

 Bóta Gábor  

(forrás: magyarhirlap.hu)