vissza a főoldalra

 

 

 2007.09.14. 

Wass-dosszié az ügyészségen

Újra az ügyészség vizsgálódik Wass Albert perének újratárgyalása kapcsán. Ahhoz, hogy a perrendtartás szabályainak megfeleljen, a kolozsvári ítélőtábla ide utalta át a Wass-dossziét. Az ügyészeknek két hónapjuk van ellenőrizni a dokumentumokat és véleményezést összeállítani az ítélőtáblának. A Wass Albert perének újratárgyalását korábban a kolozsvári törvényszék már elutasította, azonban a döntést az ítélőtábla hatályon kívül helyezte, azzal az indokkal, hogy a perújrafelvétel kérésének tárgyalása nem a törvényszék hatásköre. „Mindössze két hónap múlva kezdődik az igazi csata” – magyarázta a sajtónak Kincses Előd ügyvéd, ekkor dől majd el, hogy lesz-e perújrafelvétel. Wass Albert fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses azt kívánja elérni, hogy tárgyalják újra Wass Albert író perét, akit a kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án román nemzetiségű személyek elleni gyilkosságra bujtogatás vádjával távollétében halálra ítélt. A korabeli vádak szerint Wass Albert és édesapja, Wass Endre bujtották fel Cege község katonai parancsnokát négy vasasszentgotthárdi személy kivégzésére. Ezenkívül Wass Albert bűnösnek találtatott tizenegy omboztelkei román lakos erőszakos halálával kapcsolatban is: a népbíróság szerint ugyanis Csordás Gergely hadnagy, az Omboztelkén beszállásolt honvédek vezetője a fiatal gróf utasítására lövette le az áldozatokat. A gyilkosságokhoz azonban Wass Albertnek semmi köze nem volt, érvelt Kincses, mivel a vádakat a korabeli dokumentumok egyike sem támasztja alá. Érdekesség, hogy Koltay Gábor filmet készít Wass Albertről. Az Adjátok vissza a hegyeimet! címmel tervezett dokumentum-játékfilm azt az írói-közéleti életutat mutatja fel, amelynek romantikus elemekben bővelkedő tartalma, emberi-alkotói szándékai ma is elismerésre méltók, sőt megkerülhetetlenül fontos írói-közéleti tanulságok levonását teszik lehetővé. Főszerepben Rékasi Károly színészt láthatjuk, aki a forgatócsoporttal már augusztus elején Farkaslakán járt felvételeket készíteni.

 (forrás: kronika.ro)