vissza a főoldalra

 2007.09.28. 

Egyházi oktatás – szűkös források

Még a nyár elején teljesen előkészítetlenül újabb oktatási törvénycsomagot fogadtatott el a kormány a neki szolgai módon engedelmeskedő parlamenti többséggel. A törvénycsomag egyik hívószava ez volt: több pénz. Nos a több pénz bizony valahol elakadt. Viszont költségvetés jelentősen megnyirbálta a közoktatás egy főre eső finanszírozását, az úgynevezett normatív támogatást. A csökkenő normatívák mára azt eredményezték, hogy vannak olyan intézmények, ahol a bérekre sem elegendő az állami támogatás. Különösen fájdalmas sebeket kaptak az egyházi iskolák. Ugyanannyi gyereket fog lényegesen kevesebb pedagógus kevesebb pénzért tanítani.

A harmadik évezred küszöbén a nevelésnek és így az egyházi iskolának is szembe kell néznie azokkal az új kihívásokkal, amelyeket a társadalom, a politika és a kultúra eredményezett. Különösképpen arra az értékválságra gondolhatunk, amely főleg a gazdag és fejlett társadalmakban széleskörű szubjektivizmusban, nihilizmusban jelentkezik: ezeket a tömegtájékoztató eszközök is sokszor terjesztik. Ahogyan régen az iskola volt az ablak a világra, ma sajnos a tv jelenti a gyermekeknek a világot, mert az érdekesebb, nem feleltet, nincs házi feladat, és ki lehet kapcsolni, ha nem tetszik. Lehet a tv színesebb, szerteágazóbb, de a világban való boldoguláshoz az a rendszerezett ismeret kell, amit az iskola ad. Munkára, erőfeszítésre az iskola sarkall, a tv a passzivitást sugallja. Az a mindenre kiterjedő pluralizmus, amely elárasztja a társadalmi tudatot, olyan eltérő, sőt egyes esetekben ellentétes gondolkodásmódokat hoz létre, hogy végül az egész társadalmi köztudatot is aláássa. Az egyházi iskola természetéből adódik nevelési programjának egyik legeredetibb eleme: a kultúra és a hit szintézise. Hiszen a tudás a hit fényében bölcsességgé nemesül, és világnézetté alakul. Ha a tudás és a hit között feszülő kapcsolat minden tantárgy lelkévé válik, akkor ez a tény egységet biztosít sokféleségben, és magából az iskolai tantárgyból kiindulva egységes szemléletet ad a világról, az életről, a kultúráról és a történelemről.

Hazánkban az egyházi oktatást különösen sújtják az intézményfinanszírozási megszorítások, mert fenntartóik nem rendelkeznek olyan háttérintézményekkel, pénzforrásokkal, mint az önkormányzatok, amelyek ennek ellenére sincsenek irigylésre méltó helyzetben. A normatív támogatás csökkenését az egyházi iskolák fenntartói nem tudják kompenzálni. Egy felmérés szerint a katolikus iskolákban a tanulók 48 százaléka nagycsaládból származik, tehát több ezer gyermek eleve hátrányos szociális helyzetben van. Tudjuk: egy tankönyvcsomag ára elérheti a 15-16 ezer forintot is, s akkor még nem számítottuk be az írószerek, füzetek, vonalzók árait. Ha egy négygyerekes családot veszünk alapul, akkor bizony 100 ezer forintba is kerülhet az iskolakezdés. Az egyházi oktatást az ún. oktatási reformok is sújtják, mert azok ellentétesek a keresztény értékrenddel és a magyar oktatás hagyományaival. Miközben az ország mély erkölcsi válságban van, arról lehet hallani, hogy az állam az adófizetők pénzéből az egyházat finanszírozza. Felhergelik tehát a volt munkásőr Józsi bácsit, aki nagyot köp az Izsáki borozóban, ha papot lát a tv képernyőjén. Médiamanipulációval előidézik egy-egy településen a különböző gondolkodású szülők, pedagógusok konfliktusát, ami megkeserítheti az együttélést. Miért nem maga az egyház tartja fenn az iskolát? – hallhatjuk sokszor a médiában. A válasz erre nagyon egyszerű: a hazai felekezetek vagyonát a háború után államosították, és csak a kilencvenes évek közepétől kapták vissza. A megszakadt folytonosság miatt az egyházi vagyon nem termel elég saját forrást, ehhez szükség van az állam segítségére. A költségvetés által erre adott pénz egy része az adózók által az egyházaknak felajánlott összegből származik, ezt azonban jelentős részben magának az államnak kell kiegészíteni. Tény: a vallásos emberek ugyanúgy fizetik az adókat – amiből fenntartják az állami és önkormányzati intézményeket – mint bárki más, akkor, ha emberi jogaikból –jelesül a vallásszabadságból – következő, közfeladatot ellátó egyházi iskoláinkat ezen felül, mintegy plusz anyagi tehervállalással kell fenntartanuk, akkor végeredményképpen kétszeres adófizetésre vannak kényszerítve. Az SZDSZ már régóta azt a technikát választja, hogy nem egyenlő közpénzről beszél, hanem egyenlő állami pénzről. Jelenleg az önkormányzati iskola működésének egy részét közvetlenül folyósítja az állam fejkvóta néven, egy részét meg az adott önkormányzat teszi hozzá. Az egyházi iskolának a fejkvótát ugyanígy folyósítja az állam, az önkormányzati részt pedig – az országos önkormányzati átlag alapján – itt az állam teszi hozzá. Így egyenlő a közpénz-támogatás, függetlenül attól, hogy önkormányzati vagy állami-e az iskola. Az SZDSZ az önkormányzati átlagnak megfelelő részt egyszerűen elvenné az egyházi iskolába járó gyerekektől, ezért nem beszél soha közpénzről – mert abba bele kell számolni az önkormányzati részt is –, hanem csak állami pénzről.

A nehézségek ellenére nem csökken, hanem növekszik a társadalmi igény az egyházi iskolák iránt. Nemcsak a színvonalas oktatás, hanem elsősorban a gondos nevelés miatt választják az egyházi iskolát azok a szülők is, akik közömbösek az egyházi tanok iránt. Azt látják, hogy a hatalmas anyagi gondok ellenére a pedagógusok sokkal többet foglalkoznak gyermekeikkel, mint az állami fenntartású iskolában. Azt is elmondhatjuk, hogy az egyetemi, főiskolai felvételi eredmények alapján felállított sorrendben az első száz iskola között tizenhárom-tizenöt katolikus gimnázium található. Az országos tanulmányi verseny helyezettjei hasonló arányban szerepelnek az első száz iskola között. Az ún. hozzáadott pedagógiai érték alapján felállított sorrendben az első helyen és az első tíz intézmény között négy katolikus iskola áll. Ez igen figyelemreméltó eredmény ahhoz képest, hogy az összes iskolának csupán 4%-a katolikus. Nagy értéke az egyházi intézményeknek, hogy az elkötelezett és jól képzett pedagógusok többségben vannak, sokaknál a hit és a szakmaiság egyformán magas szinten van. Tudatában vannak annak, hogy az egyházi iskola legfontosabb feladata az értékközvetítés, az erkölcsös és vallásos nevelés. Ezt tudják a szülők, azért mutatkozik ekkora igény az egyházi iskolákra. A szülők igen hálásak a katolikus intézményeknek, amelyekben a pedagógusok nem mondanak le a nehezen kezelhető, magatartási vagy pszichés zavarokkal küzdő, több kudarcot, bukást megélt gyerekekről, hanem személyes törődéssel, egyéni foglalkozásokon, felzárkóztató és fejlesztő pedagógiai-nevelési módszerek alkalmazásával segítik őket a teljes emberi élet kialakításában.

 m.a.