|
 2007.09.28.
A
második Dunaszaurusz
Anyám
víztisztító mérnök. Elhűlve hallja a minap, hogy a Szigetközbe,
Dunaszerdahelyre akkumulátorgyárat készülnek telepíteni. Ő még
sosem mondta nekem, hogy „ezt írd meg”, de most döbbenten
sorolja az adatokat. A Szigetközben van Európa egyik
leggazdagabb ivóvízkincs tartaléka: három milliárd köbméter,
kifogástalan tisztaságú ivóvíz, határtalanul bővízű
kutakban. Ha anyám uszodát tervezett arrafelé, és megkérdezte,
hogy mennyi a kút vízhozama, azt felelték: amekkora szivattyúval
kiveszik a vizet. Ezt akarják most kockára tenni mohó pénzvágyból
kisstílű üzleti gazemberek és pénzéhes cinkosaik, a
politikusok. A történelmi nevű szerdahelyi polgármester, Pázmány
Péter nyilatkozik a rádióban, levelet ír a szlovák környezetvédelmi
miniszternek, de néhány civil tiltakozást leszámítva fütyülnek
rá. Elmondja, hogy nekik nem kell a gyár, a munkanélküliség
feléjük csak pár százalékos. De annyit sem tudott elérni,
hogy környezetvédelmi hatástanulmányt készítsenek a gyárról.
Az ólom nagy mennyiségben rákkeltő hatású, csecsemőknél,
gyermekeknél fejlődési rendellenességet is okozhat, hiszen
idegméreg. Az európai uniós irányelv – néhány kivételes
esettől eltekintve – tiltja az ólom használatát. Az osztrák
Banner Baterien évente 50 millió kilogramm ólmot dolgozna fel.
Ehhez a gyártás során több mint 10 millió liter kénsavat
vegyítenének. Egy akkumulátorgyár működése következtében
egészségre veszélyes üledék rakódhat le a földben, a
vizekben. És ehhez nem kellett környezetvédelmi tanulmány…
Valakik nagyon ügyesen csűrik-csavarják a rendelkezéseket. És
hol van ilyenkor a mi hangosan zöld Fodor Gáborunk? Hol a Duna-kör?
Egy szavuk sincs a gyár ellen? Győr ott van a szomszédban. A mérgezés
veszélye nagyságrendekkel súlyosabb Rába-habzásnál, mert
emez szerves szennyezés, viszonylag könnyű semlegesíteni. Ólomtól
megtisztítani a vizet viszont horribilis költség, és még utána
sem jutunk ivóvízhez, csak ha visszasózzuk. Emlékezzünk a
Metallokémia által tönkretett Tétényi fennsíkra! Ott tizenkét
milliárd forint a költség, pedig „csak” ezernégyszáz családot
érint. Mi lesz itt, ha engedjük tönkretenni a vizünket? A Tiszában
cián, a Dunában ólom. Az akkumulátorgyártás olyan veszélyes
üzem, hogy a munkásoknak havonta kell orvosi ellenőrzésre járni.
Anyám kérdésére, hogy mit szól ehhez az EU, kollégái csak
legyintenek a vizes hivatalokban. Nem érdekli őket, mi történik
velünk, amíg nem feléjük folyik a Duna. A környezetvédelmi
minisztérium a Rába-habzás megoldásával fényezi Fodort és
az SZDSZ-t, pedig nyakunkon a sokkal súlyosabb veszélyekkel
fenyegető, új Dunaszaurusz. Mit tesznek ellene? Mit lép a rémületes
terv ellen külügyminisztériumunk? És ha semmit: minek vannak?
Vasvári
Erika
|
