vissza a főoldalra

 

 

 2008.04.04. 

Polgármester asszony kontra leánykollégium

Kárpátalján a szovjethatalom összeomlását követően, 1993-ban elsőként Nagyberegen nyílott egyházi, református líceum. Az intézmény mind a mai napig az egyik legszínvonalasabb magyar középiskola, ahová a megye minden magyarlakta járásából érkeznek tehetséges gyerekek, hisz az itt végzettek döntő többsége a felsőoktatásban tanul tovább.

A főleg külföldi támogatók jóvoltából létrehozott tehetséggondozó tanintézmény nagyberegi indulása nem volt egyszerű. A líceumnak helyet adó épületért cserében az egyház egy új kultúrházat kellett építsen a falunak, és csak lassan, fokozatosan tudták kialakítani a ma tapasztalható, megfelelő körülményeket. 2001-ben a líceum melletti erősen leromlott állagú kórházépületet tíz évre bérbe vette a helyi tanácstól az iskola, majd jelentős beruházással, hozzáépítéssel leánykollégiumot alakítottak ki benne, ahol jelenleg 60 gimnazista leány van elhelyezve. A helyi tanács három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az egyház által rendbehozott épületre mégis szüksége lenne: a jelenlegi szűk orvosi rendelőt költöztetnék át oda. A líceum ilyen rövid idő alatt nem tudja vállalni, hogy új kollégiumot épít, annak híján pedig veszélybe kerülhet az állami licenziója is, amely – éppen a bérleti szerződés miatt – csak 2011-ig érvényes. A tágas orvosi rendelőnek tehát áldozatul eshet Kárpátalja egyik legjobb magyar középiskolája. Mivel magyar iskolarendszerünket az utóbbi időben egyébként is komoly veszélyek fenyegetik, fontosnak tartottuk, hogy utánajárjunk a dolognak, s megszólaltassuk az ügyben érdekelt feleket.

 Tóth László, a líceum lelkészigazgatója megmutatott egy 2006 őszén kelt hivatalos dokumentumot, amelyben a Nagyberegi Községi Tanács felszólította a líceumot, hogy 2007 nyarán költözzön ki az említett épületből. Majd így folytatta: "Nekünk van egy 2011-ig érvényes bérleti szerződésünk, ez a tárgyalási alap. Elfogadjuk azt is, ha a falu azt mondja, hogy visszaveszi tőlünk ezt az épületet, de csak akkor tudunk kiköltözni onnan, ha megnyugtatóan el tudjuk szállásolni diákjainkat. Az elmúlt évek alatt nemcsak az orvosi rendelők működési körülményeinek szabványait szigorították az illetékes hatóságok, hanem a magániskolákét is. Ma már nem engedélyeznék, hogy magánházaknál helyezzük el a diákjainkat, vagy hogy az államilag előírtnál kisebb alapterületű épületben helyezzünk el hatvan gyereket. A kollégiumhoz épített konyha és a pincében működő étkezde máshol történő kialakítása sem könnyű feladat, hisz meg kell felelnünk a KÖJÁL minden előírásának.

 A református egyház felajánlotta egy modern, minden mai szabványnak megfelelő orvosi rendelő és kórház felépítéséhez a segítségét, de a tanácselnök ettől elzárkózott. Külföldi támogatóink is jelezték, hogy szívesen támogatnák ezt a megoldást, hisz azzal nekünk és Nagyberegnek is segítenének. Furcsállották viszont a falu hozzáállását, hogy az ő támogatásukból kialakított és fenntartott keresztény iskola működését most ellehetetleníti a helyi közösség. Nem szabad elfelejteni, hogy ma ez az épület nem is állna, ha az iskola nem hozta volna rendbe. Mindezek ellenére úgy tűnik, nincs más választásunk, el kell kezdenünk az új kollégium felépítéséhez támogatásokat szerezni. Mert egy helyen nem szállásolhatjuk el a fiúkat és a lányokat, ezt nem tudjuk összeegyeztetni nevelési elveinkkel."

 Dencs Elemér, a líceum oktatási igazgatója lapunknak elmondta: a tanács most úgy szeretné minél előbb visszavenni a kollégium épületét, hogy a líceum befektetett pénzét nem akarja megtéríteni. "Egyre gyakrabban jönnek ide szakemberek, akik különféle méréseket végeznek, hisz a tanács át szeretné építeni klinikává és mentőállomássá az épületet. A líceumnak viszont nincs most arra anyagi lehetősége, hogy építsen egy új kollégiumot. 2011-ig szól a szerződésünk, ha akkorra nem oldódik meg ez a helyzet, akkor az valóban veszélyeztetheti a líceum létét."

 Orosz Márta polgármestert is megkerestük az ügyben, aki elmondta: "Az említett épület a tanácsé, és mi most más célra szeretnénk hasznosítani. A jelenleg üzemelő rendelőintézetünk épülete kicsi, nem felel meg a követelményeknek. Már 2003-ban felhívták a figyelmüket, hogy a következő akkreditáción az épület nem fog átmenni. Ezért a tanács három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy amikor erre lehetőségünk nyílik majd, akkor abban a kérdéses épületben fogjuk beüzemelni az új orvosi rendelőnket. Az az épület némi átépítéssel alkalmassá tehető arra, hogy ott tudjanak fogadni 2700 nagyberegi lakost, valamint Alsó-, Felsőremete és Kígyós lakosait. Ez év májusában már kezünkben lesz az épület átépítésével kapcsolatos építési engedély és a költségvetés, ekkor elkezdjük a finanszírozási lehetőségek keresését.

 Új rendelőre az állam nem ad pénzt a tanácsnak, a leánykollégium átépítésének tervdokumentációját is a község saját maga rendelte meg és fizeti ki. Egy új rendelő felépítése számítások szerint kb. 20 millió hrivnyába kerülne, míg a kollégium épületének átalakítása csak kb. egymillió hrivnya lenne. A líceum épületét annak idején azzal a feltétellel adta el a tanács az egyháznak, hogy helyette építenek nekünk egy kultúrközpontot. De egy 640 m2-es épület helyett kaptunk egy 320 m2-es tyúkólat, amit kultúrháznak nem is lehet minősíteni. Ahelyett, hogy a református líceum rendelőépületet építene a falunak, egyszerűbb lenne saját magának egy leánykollégiumot építeni. Egyébként a líceumnak van két kihasználatlan lakóháza Nagyberegen, ahol el tudják helyezni azt a hatvan gyereket, akik a kollégiumban laknak. Mielőtt bérbe vették volna a kórházépületet, ott volt a leánykollégium.

 Több alkalommal is meghívtuk már a líceum vezetését a tanácsülésre, s három éve figyelmeztettük őket, hogy nem hosszabbítunk szerződést és nem is adjuk el nekik. De biztosítunk a templom mellett egy 70 ár területű beépíthető telket, továbbá a líceumépület tetőterében is kialakíthatnának egy kollégiumot."

 A tanácselnök asszonynak elmondtuk, hogy a líceum dolgozói szerint az említett kollégium épületébe idáig a tanintézmény már többet befektetett, mint az épület értéke volt 2001-ben, amikor bérbe vették, és szeretnék tudni, hogy hogyan fogja őket a tanács kártalanítani. Orosz Márta polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: "Az épület, amikor jelképes összegért bérbe vették, valóban nem volt tökéletes állapotban, de nem volt romhalmaz. Olyan nagy befektetés nem volt abban az épületben, elismerem, hogy rendben tartották, az udvarát rendbeszedték, de használták is. Viszont a líceum korábbi vezetése hibázott, mert papírra nem fektették le, hogy miből és mit költöttek az épületre." A tanácselnök asszony beszélgetésünk végén minket is meghívott egy húsvét utáni falugyűlésre, ahol szembesülhetünk a nagyberegi lakosság véleményével.

 Megkérdeztük Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét, aki elmondta, hogy nem költöznek ki az említett épületből a tanáccsal kötött szerződés lejártáig, 2011-ig, de valójában később sem szeretnének. Hozzátette továbbá, hogy a jelenlegi gondok a líceum korábbi vezetése által kötött "túlzottan naiv szerződésekre" vezethetők vissza, hisz papíron valóban nem tudja az egyház bizonyítani az épületre költött beruházásainak nagyobb részét. A polgármester asszony által említett két ingatlan a vendégtanárok számára fenntartott két épület, amelyek nem kihasználatlanok és nem is alkalmasak arra, hogy ott a mai előírásoknak megfelelő étkezőt, konyhát, kollégiumot alakítsanak ki. "Szerintem valamilyen láthatatlan érdekek húzódhatnak meg a háttérben, mert én nehezen tudom elképzelni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az ukrán állam kórházat finanszírozzon 8-9 kilométerre Beregszásztól. Erről nem ártana megkérdezni az illetékes hatóságokat. Továbbá nem értem a nagyberegieket, hogy miért nem érzik sajátjuknak Kárpátalja talán legjobb líceumát, amely a település jó hírét viszi a világba. De továbbra is bízom abban, hogy más megoldást talál a helyi tanács, és ahogy az öregek mondani szokták: mellesleg Isten is van." (Képünkön a líceum egyik szalagavatási ünnepsége.)

 (Forrás: Kárpátalja)