vissza a főoldalra

 2008.04.04. 

Az EU és az egyház

Beszélgetés Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyettes püspökével

- Több, mint egy éve vagyunk az Európai Unió tagja. Hozott-e ez pozitív változást az egyházak életében?

 - Az Európai Unió sokkal nagyobb elvárásokat fogalmazott meg, mint amit kínálni tudott. Nem mondhatom, hogy egyházi szempontból az ország uniós tagsága előrelépés volna. Talán a túlzott elvárások miatt van olyan érzése az embernek, hogy az Unió alig hozott jó változást az életünkben. Azt szerettünk volna, ha az Európai Unióba való belépés előtt rendeződnek saját dolgaink: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, illetve az egyház megkapja az őt megillető státusát. Nem így történt. Ha a német vagy holland gyülekezetek példáját veszem alapul, ahol az egyház önfenntartó, nálunk teljesen más a helyzet. Sok gyülekezetünk anyagi gondokkal küszködik: vannak olyan egyházközségek, ahol a lelkész fenntartása is kérdéses. Amelyik gyülekezetnek műemléktemploma is van, egyre nehezebben tudja az ezzel járó költségeket fedezni. Úgy tűnik, ezekre a gondjainkra az uniós környezet nem kínál megoldást.

 - Milyen az uniós gyakorlat az egyházak státusát, támogatását illetően?

 - Uniós szinten az egyházpolitikában sincs egységes megoldás: mindenik ország a maga módján viszonyul saját egyházaihoz. Nyugaton a hívek általában fenn tudják tartani egyházaikat, de olyan megoldások is vannak, hogy az állam a befolyt adók egy részéből térít vissza fenntartási költségeket. A műemléktemplomok gyakorta más besorolás alá esnek: ezek egyházi finanszírozástól függetlenül is kapnak támogatást a helyi önkormányzatoktól, mivel azt a település arculatának szerves részeként kezelik.

 - Romániában mennyire különbözik a helyzet?

 - Mifelénk a lelkipásztor státusa került veszélyhelyzetbe. A gyülekezetek nagy része anyagilag nehezen boldogul, emiatt nem tud olyan fizetést biztosítani a lelkipásztornak, amiből az tisztességesen meg tudna élni. Az állam által fizetett kongrua csak egy részét jelenti a lelkészi fizetésnek, amit a gyülekezet egészít ki.

Amikor a fizetéshez hozzáadódnak a különböző adók és illetékek, a mai bérezési rendszerünk szerint is olyan tetemes összeg ez, amit sok gyülekezet nehezen vagy egyáltalán nem tud vállalni. Ha ehhez hozzáadódnak más fizetések is (kántor, harangozó, vagy más személyzet bére), a gyülekezet önrésze már nagy összegre rúg. Azt gondoltuk, hogy az Európai Unió közös rendezési tervet kínál majd, de kiderült, hogy minden marad a régiben. Nehéz helyzetünket az Unió azzal is súlyosbította, hogy az egyházakat kizárták az uniós pályázatokból. Úgy tűnik, ez most fog megváltozni, így az egyházak is pályázhatnak majd.

 - Az Unió döntéshozó fórumain gyakori téma a diszkrimináció kérdése. A hozzánk is begyűrűző diskurzus szerint, ha az állam egyik vagy másik felekezetet támogatja, diszkriminálja a többieket, netán az ateisták kerülnek hátrányos helyzetbe. Megállja a helyét ez a fajta szemlélet?

 - Mi Erdélyben a Kelet és a Nyugat határán vagyunk, az ortodoxia, illetve a római-katolikus és a protestáns egyházak találkozási vonalán. Azzal, hogy az állam az ortodox egyházat államvallásként kezeli, óhatatlanul diszkriminál. Elsősorban a többi egyházakat hozza hátrányos helyzetbe. Ezt a problémát a rendszerváltás óta sérelmezzük. A református egyház a romániai egyházaknak nyújtott költségvetési támogatás 3, 5 százalékát kapja, statisztikailag körülbelül ennyi hívünk van. A gond csak az, hogy a kisebb egyházak is igen jelentős infrastruktúrát kell, hogy fenntartsanak, amihez messze nem elég az állami támogatás.

 - Miből fedezik a bevételkiesést?

 - Egyházi intézményeinket a gyülekezetek tartják fenn. A központi járulékot lélekszám szerint osztjuk el. Ennek nagyságát minden évben a közgyűlés határozza meg. Egy főre számítva ez évi hat lej. Ez nem nagy összeg, mégis begyűjtése gondot jelent. Becslésem szerint egyházkerületünkben 250 ezer református él, ebből azonban 60-70 ezer egyáltalán nem jelenik meg a nyilvántartásokban. További 60-70 ezer személy csak alkalmanként, mondjuk öt évente egyszer támogatja az egyházat, tehát nem jelentenek állandó bevételi forrást. A hozzávetőleg 120 ezer fizető hívünk nem tudja biztosítani intézményeink biztonságos fenntartását.

 - Az elmúlt években többször is megjelent a világi sajtóban, hogy egyházkerületüknek tetemes adóssága van a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet fele. Rosszabbul állnak anyagilag az erdélyi egyházkerületnél?

 - Az egyházkerületünknek valóban jelentős adóssága van a Teológia fele. Az intézményt fenntartó többi egyház a maga részét tudja fedezni, mi már nem. El szoktam mondani, hogy a mi egyházkerületünk mostoha gyereke lett a Trianon utáni világnak. Minket annakidején egy tollvonással levágtak Debrecentől. Amit építettünk, az Debrecenben maradt. Kolozsvár más helyzetben volt, hiszen a kerület jelentős egyházi vagyona Erdélyben maradt. Mi amolyan kis szeletként, mostoha körülmények között megmaradtunk Kolozsvár és Debrecen között. Amikor épületet visszakapunk, az rendszerint iskola, ami pénzt visz el. Csak egy példa: a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumra szűkös büdzsénkből 14 milliárd régi lejt költöttünk eddig. Ahhoz, hogy az épület minden szempontból megfeleljen a modern oktatás követelményeinket, hozzávetőleg még tízszer ekkora összegre volna szükség... A kolozsvári Teológiára visszatérve: a központi járulékunkból arányosan mi adunk legtöbbet az intézmény fenntartására. Legutóbbi megbeszélésünkön elmondtam: összbevételeink kétharmadát kellene erre fordítsuk, hogy ne legyen tartozásunk, amit nyílván nem tudunk vállalni. Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy belássuk: tíz év múlva a mi helyzetünkbe kerül a mai legerősebb egyházunk, az Erdélyi Református Egyházkerület is. Igazából ma azok az egyházak vannak helyzeti előnyben, akik visszakapott ingatlanjaikból, Kolozsváron például, jelentősebb bérleti díjhoz jutnak hozzá. A mi helyzetünkben alig van ilyen lehetőség. Amit elméletileg pénzzé tudnánk tenni, a bevétel többszörösét kellene visszaforgatni az épület felújításába, olyan állapotban kaptuk vissza azokat.

 - Anyagi lehetőségeikhez méretezve nem túlságosan nagy az intézményrendszer, amit fönntartanak?

 - A Királyhágómelléki Egyházkerület nagy gondja valóban az, hogy jó szívvel felvállalt minden olyan kezdeményezést, amit más helyen erre szakosodott alapítványok intéznek. Ma már nálunk is változás állt be: több intézmény, amit eddig az egyházkerület tartott el, önállósodott. Az egyházi nyomda üzemeltetésére, például kft-ét hoztunk létre. Egyértelmű, hogy a költségeket vissza kell fogni, mert az egyházi hozzájárulást nem lehet fennebb srófolni. A hívenként évi 6 lejes központi hozzájárulás nem sok, de ezt nem az átlagkeresethez, hanem az elöregedett gyülekezetek anyagi lehetőségeihez kell méretezni. A falun élő emberek közül soknak termelőszövetkezeti nyugdíja van, az ő esetükben minden bani számít. Sajnos még nem jutottunk el oda, hogy igazi mecénás lelkületű vállalkozók legyenek gyülekezeteinkben. Azt látom, hogy a tehetős emberek is ugyanazt a kötelező hozzájárulást fizetik, mint a szegények.

 - A rendszerváltás utáni években Erdély-szerte nyugati adományok érkeztek. Mekkora segítség volt ez az egyháznak?

 - A nyugati segítséggel kapcsolatban eléggé megoszlanak a vélemények. Kezdjem a negatív jelenséggel: sok helyen sokat rombolt, sokat ártott. Az, hogy a nyugati emberek megszabadultak az általuk levetett, ócska holmiktól, ez sok gyülekezetnek jól jött. Sok embert fel tudtunk öltöztetni, sok emberen tudtunk segíteni - főleg a nagycsaládosokon. E szállítmányok nagy gondja mégis az, hogy nem volt egységes. Egyesek kaptak, mások nem. Sokan irigykedtek. Nagyváradon a kilenc-tíz gyülekezetből egy-kettőnek voltak jó kapcsolatai... A különböző támogatók között jelentős értékbeli különbségek voltak, ami szintén nézeteltéréseket szült az egyházban. Az adományoknak pozitív oldala mégis az, hogy létrejött néhány igen jelentős beruházás. Említhetem az élesdi árvaházat, vagy a szintén nyugati segítségből épült öregotthonokat, a most épülő szalontait például. Bélzerinden pékséget, műutat építettek, vagy Máramarosban több gyülekezeti házat hoztak tető alá nyugati segítséggel. Sok helyen előfordult az is, hogy az adományok lehűtötték a gyülekezetet adakozási kedvét. Sokszor a hívek sokkal többet kaptak, mint amit ők saját egyházuknak adományoztak. Saját gyülekezetemet említem: évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor százhúsz családnak osztunk ötszáz új lej értékben élelmiszercsomagokat. Egy-két kivételtől eltekintve sajnos ennek még a tizedét sem fordítják vissza egyházukhoz. Ahol jelentős eredmények voltak, a nyugati segély rászolgál a dicséretre, az elismerésre, viszont látni kell, hogy nagyon sok hátrányt és kellemetlenséget is okozott.

 - Nem ellentmondásos az, hogy míg Nyugat-Európában sok helyen kiürültek a templomok, és a gyülekezet mégis önfenntartó, ugyanakkor nálunk, ahol az emberek mélyebben élik meg hitüket, és lényegesen magasabb a templomba járók aránya, az egyház külső támogatásra szorul?

 - A nyugati egyházaknak éppen amiatt kellene szívükön viseljék sorsunkat, mert ők már bekerültek a szekularizáció mélységébe. Ha Nyugaton komolyan gondolják azt, hogy az egyháznak élni kell, hogy meg kell maradni, akkor anyagi többletükből kellene juttatni a kelet-európai gyülekezeteknek, ahol a hívek még mindig megtöltik a templomokat. Mindkét erdélyi egyházkerületben sok az élő, aktív gyülekezet, magas a templomlátogatottság. Ahol lankadt, ott is átmeneti periódus van. Népünk templomkereső nép. Sok a jó példa, főleg a Szilágyságban, de a mi szikár Biharunkban is. Egyértelmű, hogy sok minden múlik Nyugat lelkiismeretén. Föl kellene ismerniük, hogy a történelem során a magyarság az ők védelmüket szolgáló bástya volt. Nyugatról egyre több diakónus, szociális munkás jön szolgálni itteni intézményekbe. Vannak tehát emberek, akik visszavihetik a hírt, a jó példát. Hiszem azt, hogy a rengeteg videofelvételnek, fényképnek, amit gyülekezeteinkben készítettek, egyszer csak megterem a gyümölcse. Mindezek ellenére az információáramlás csak részben működik. A média hírei rendszerint a megdöbbentő, a szenzációhajhász eseteket emeli ki, ezek kapnak nagy nyilvánosságot. A jó hír, az erdélyi gyülekezetek élete már kevésbé jut el a nagy nyugati nyilvánosság elé. Vannak persze a médiában is pozitív példák. Kiemelném, a Duna televízió egyházi szolgálatát, ami a világ magyar közösségei, egyházai fele bizonyul kiváló kapocsnak.

 - Az egyházpolitika a magyar nemzetpolitika része lehetne, ha volna persze magyar nemzetpolitika. Hogyan látja egyházi szempontból a mindenkori magyar kormány szerepét?

 - Ezen a területen nagyot kellene lépni. A kisebbségpolitika nem csak bizonyos intézmények céladományait kellene, hogy jelentse, hanem az egyházi testületek támogatását, fenntartását. Az egyházkerületet, az egyházmegyéket kellene megtámogassák. Ebből annyi valósult meg, hogy a legnehezebb helyzetben lévő szórványgyülekezetek bizonyos, hónapokra lebontott támogatást kapnak. A magyar kormány némileg segít az egyház által fenntartott intézmények finanszírozásában is, azonban ez a segítség nem olyan jelentős, hogy baj esetén életbe tudná tartani. Ez a folyamat a polgári kormány idején is nehezen indult el, de beindult. Létrejött többek között a Partiumi Keresztény Egyezet, ahol ma is 1500 diák tanul. Eddig 8-10 ezer diák végzett itt. Az más kérdés, hogy a végzősök jelentős része kitelepedett, ami a stratégia folytatásának hiányával magyarázható. Én minden lehetséges alkalmat megragadtam, és továbbra is ezt teszem, hogy elmagyarázzam a mindenkori magyar kormányzat képviselőinek helyzetünket. Legutóbb Szili Katalin erdélyi látogatásán került erre sor, amikor az egyháznak, mint intézménynek a sorsáról, illetve a kolozsvári Protestáns Teológiáról tájékoztattam. Ismertettem a magyarországi és a romániai egyházi támogatási rendszer közötti jelentős különbségeket. Kiderült: a magyarországi gyakorlattal ellentétben az állami támogatás, amit mi kapunk Erdélyben a román állami költségvetésből, semmire sem elég. A lelkészi fizetésre sem, más egyházfenntartási költségekre pedig ebből már semmi nem jut. Az elmúlt években sok pozitív kezdeményezés volt, főleg az Orbán-kormány idején jött létre több meghatározó egyházi intézményünk, amelyek fenntartása ma már egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. 2000-ben indítottuk el a Kárpát-medencében egyedülálló, egyházi forrásainkból támogatott cigánymissziót például. Sajnos akkora tömegről van szó, hogy ezt egymagában az egyház nem tudja fenntartani. Mindezt igen részletesen elmagyaráztam Szili Katalinnak, kiemelve, hogy az egyháznak meghatározó szerepe van a romániai magyarság életében. E szerep megtartásához a mindenkori magyar kormány pozitív hozzáállására, átgondolt, összehangolt támogatási rendszerére van szükség.

 - Adófizető állampolgárokként joggal tevődik fel a kérdés: mit lehet elérni a mindenkori román kormánynál? Miért van az, hogy a rendszerváltás után közel két évtizeddel, és az RMDSZ immár folyamatossá vált kormányzati részvételével továbbra is állandóan diszkriminálják a történelmi magyar egyházakat?

 - Az első lényeges gondok akkor jelentkeztek, amikor fellazult az a szokásjog, hogy az állami költségvetésből érkező pénzek az egyházkerület ajánlásával jussanak el a gyülekezetekhez, az egyházi intézményekhez. Miniszterek, képviselők, államtitkárok közbenjárására bizonyos régiók előnybe részesültek, mások pedig semmit nem kaptak. Utólag ígéretet kaptunk, hogy visszaállítják a régi rendszert, tehát az egyházkerületnek nagyobb beleszólása lesz e pénzek elosztásában. A bajok rendszerint a pályázatok elszámolásánál adódtak, ugyanis a kerületet szólították fel az állami intézmények, ha egy-egy gyülekezet nem számolt el. Ez a rendszer nagyon megosztotta az egyházat, hiszen aki jobb kapcsolatot ápolt egy-egy politikusi körrel, az kapott pénzt, a többség viszont nem. Az egyházakért felelős állami intézmények többszöri megkeresésünkre rájöttek, hogy az eddigi gyakorlat nem működik, sőt árt az egyháznak, így ígéret született arra, hogy megváltoztatják az eddigi gyakorlatot.

 - Sok éves kálvária ért véget a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium sportpályájának ügyében. Melyek a legújabb fejlemények?

 - Most kötjük meg a koncessziós szerződést a városi tanáccsal: a sportpálya 49 évre az iskola tulajdonába kerül. Közben a vidékfejlesztési minisztérium keretében elindult egy olyan európai uniós projekt, amely a felekezeti iskolák felújítását finanszírozza. Ez nagy előrelépés, hiszen az állam által visszaszolgáltatott, lerobbant iskolákat önerőből nem tudtuk, nem tudnánk felújítani. Egyházkerületünk első tanügyi intézménye, a nagyváradi kollégium sikeresen bekerült ebbe a pályázatba, így az épület és a sportpálya is meg fog újulni. Most indult be a mérnöki munka, az engedélyeztetésekhez szükséges felmérések folyamata, amiben a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a helyi partnerünk. A sportpályát a koncesszió aláírása után azonnal használhatnánk, előbb azonban fel kell javítani, rendbe kell tenni. A pályázatunk ezt is tartalmazza, így csak reménykedni tudunk, hogy mind a kollégium épülete, mind a sportpálya hamarosan teljesen új köntösben várja a diákokat.

 - Lassan révbe jut a zilahi Wesselényi Kollégium körüli sok éves hercehurca is, hiszen az iskola régi épületét is visszakapnák...

 - A visszaszolgáltatás még mindig a bizonyító okiratok beterjesztésének függvénye. A visszaszolgáltató bizottság újabb és újabb dokumentumokat kér, ezek egy része pedig eltűnt az évek során. Az a jó hír, hogy napokban előkerült egy olyan korabeli irat, ami azt bizonyítja, hogy valóban a református egyház volt az iskola építtetője. Ez előreláthatóan felgyorsítja a folyamatot. Ha a főépületet visszakapjuk, a zilahi iskolánk is végre méltó helyre kerül. Megígértük a polgármesteri hivatalnak, hogy a most használt épületet jó állapotban adjuk vissza, és nem úgy, ahogyan általában mi kapjuk az államtól. A visszaszolgáltatás megnyugvás lenne a zilahi magyarság számára is.

 - Újból közéleti téma lett az egyházi oktatás. Liberális véleményformálók szerint az egyházi oktatás Romániában túl nagy szerepet kap, szemben a nyugat-európai gyakorlattal. Mennyire helytálló ez az álláspont?

 - Veszélyes próbálkozásnak tartom, amikor egyesek a vallásoktatást tanterven kívül szeretnék helyezni. A jól tanított vallás a pozitív személyiségalakításban segít. Egy ilyen embertípus egyetlen társadalomnak sem lehet kárára. Ha a kereszténységet az izmusok kategóriájába próbáljuk belekényszeríteni, akkor jogos lenne a liberálisok felháborodása, de ez a fajta megközelítés nem igaz. Az a gyermek, aki nem tanul arról, hogy kicsoda az igaz ember, aki nem látja meg Krisztusban a követendő példát, az sokkal hamarabb letér olyan útra, ami főleg a szülőnek nem fog tetszeni. Bármennyire is a jövő kérdését látjuk a vallásoktatásban, ez mégis a múltról szól. Én is ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik csak otthon kaptam vallásos nevelést, az iskolában nem. Ott, ahol semmilyen vallásos nevelést nem kapott a gyermek, még a családban sem, az ilyen szülők részéről hallom leginkább a halálos sikolyt: a gyerek iszik, kártyázik, vagy éppen drogozik... Ilyenkor, paphoz illő szerénységgel meg szoktam kérdezni, hogy a gyereket ki nevelte fel? A gyerek számára az otthoni példa a meghatározó. Krisztusban nem a vallástant, vagy valamilyen izmust akarunk felmutatni, hanem azt, aki a szenvedővel szenved, az éhezőnek enni ad, a síróval sír - ezeket a személyiségjegyeket kell megtanítanunk a gyerekeknek, ez a vallásoktatás lényege. Mivel a vallásoktatásnak nincs igazi tekintélye, a vallásoktatók a minimális szinten akarják ezt megtanítani a gyerekeknek. Megelégszenek azzal, ha a gyerek visszamondja a bibliai történetet, a csodát. Ha a vallásoktatás nem lenne ilyen képlékeny, vagy esetleges, el kellene jutnia oda, hogy a történet mentén időszerű problémákat is feszegessünk. Olyan erkölcsi témák kellene terítékre kerüljenek, amelyek mai társadalmunkban a mai embernek a gondjaira keresnek megoldást. Ahelyett, hogy a gyerek a vallásoktatás során pozitív, követendő példákat kapna, a vallásoktatás mellőzésével teljesen ki lesz szolgáltatva az audiovizuális eszközöknek. Életében az idegen erkölcsiség lesz a meghatározó. Ezt csak egy módon tudjuk ellensúlyozni: ha a vallásoktatásnak visszaadják a maga meghatározó szerepét. Ha az egyházi iskolák megmaradnak választható alternatívaként mind a szülők, mind a gyerekek számára.

 ( Forrás: Erdélyi Napló - Makkay József)