|
 2008.04.04.
Anton
Pavlovics Csehov: Sirály
(Bárka Színház)
A
11. évadában járó Bárka Színház és a Kecskeméti Katona József
Színház közös produkciója ez a darab, amit 2008. január 25-én
a Bárkában, február 22-én pedig a Kecskeméten mutattak be.
Egy hónapban úgy 4-5 alkalommal adják elő Pesten és Kecskeméten
is. A Sirályt Csehov 1896-ban írta, és még abban az évben el
is játszották Szentpéterváron, de a darab csúfosan megbukott.
Két év múlva a Moszkvai Művész Színház tűzte műsorára,
itt viszont szerették a nézők. A Sirálynak nincs cselekménye,
ami mégis történik benne, az nem a színpadon, hanem a színfalak
mögött, illetve a 3. és 4. felvonás között eltelt 2 évben
megy végbe. Tárgya az emberi lét kilátástalan szomorúsága,
a remények és az életcélok széthullása, az emberi
kapcsolatok kuszasága. A Sirályban mindenki boldogtalan és magányos.
Az első három felvonás időtartama egy hét, s ezalatt a
filozofálgató társalgásokból fokozatosan feltárul a szereplők
elhibázott életének mély és reménytelen boldogtalansága. Az
emberek közötti igazi kapcsolat lehetetlenségének leginkább
szembeötlő tünete, hogy mindenki másba szerelmes, és nem
abba, aki őt szereti. De nem csupán a viszonzatlan szerelem az
általános elégedetlenség forrása, a darab idősebb és
fiatalabb hősei jórészt önmagukkal is meghasonlott emberek,
akik többé-kevésbé kénytelenek szembesülni életük kisiklásával,
sorsuk megfeneklésével.
Az
ünnepelt színésznő, a 43 éves Arkagyina a tőle fiatalabb
szeretőjével, a körülrajongott
íróval, Trigorinnal együtt érkezik látogatóba barátja,
Szorin birtokára. Itt tartózkodik Arkagyina húszas éveinek
elején járó fia, Trepljov, aki igazi író szeretne lenni. Velük
van a fiú szerelme, Nyina, aki arról álmodozik, színésznő
lesz. A naiv Nyina beleszeret az önző Trigorinba, akit
megperzsel ebben az ártatlan lányban fellobbanó tűz. Arkagyina
mindenáron meg akarja tartani a férfit, ezért gyorsan
elutaznak. Arkagyina a barátjánál töltött pár napban sem
sokat törődik a fiával, unottan nézi végig a Nyina által előadott
színdarabját. Trepjov Arkagyina és Nyina miatt féltékeny
Trigoninra, haragszik anyjára kettejük rossz kapcsolata miatt
is. Az eltelt 2 év tovább mélyíti az emberi sorsok tragédiáját.
Nyina elszökött hazulról, összeállt Trigorinnal, az öntelt
író - ahogyan várható volt - elhidegült tőle, és visszatért
Arkagyinához. A csalódott Nyinából ugyan színésznő lett, de
a Teremtőtől mert nem kapott annyi talentumot, hogy igazi művész
legyen. Trepljov széttépi kéziratait és öngyilkos lesz,
Szorin is meghal, Nyina tehetsége és tehetségtelensége közötti
érzései között vergődik, Trigorinnak pedig mindez csak kiváló
novellatéma, Arkagyina pedig homokba dugja a fejét. Az előadást
a filmrendezőként is ismert Szász János rendezi. Tulajdonképpen
nem lehet tudni, hogy mit akar, ezért félmegoldásokra épül a
produkció. A cselekményt megtartja, nem változtat rajta, hangsúlyai
is megmaradnak, így aztán a darab megjelenítésében akadnak
szokatlan, értelmetlennek és funkciótlannak tűnő megoldások.
Ezek közé tartozik az a borzalmasan sivár környezet, amiben a
játék folyik. Elhagyott szovjet laktanyákban lehet látni olyan
elrozsdásodott vízcsapokat, törött tükröket, kibelezett hűtőket,
rozoga széksorokat, cirill betűs plakátokat meg mindenféle
kacatokat, amik ezeket a Khell Zsolt által tervezett díszletet
alkotják.
Jól látható helyen függ a „dramaturgiai” puska, amivel a végén
Trepljov főbe lövi magát, és ott terpeszkedik egy hatalmas
kerevet is, amiből az edzett néző arra következtet, ebben
bizony nagy hancúrozás lesz, mert ma már semmiféle színjáték
nem képzelhető el csillagokat lerúgó ágyjelenet nélkül. A
publikum nem is csalódik, Arkagyina szexuális vonzerejével
akarja legyőzni negyedszázaddal fiatalabb vetélytársnőjét és
meggyőzni Trigorint, hogy vele maradjon és ne Nyinával. Olyan
fehérneműben pózol és csábítja el, amilyeneket a kukkoldák
túloldalán viselnek a lányok. Erős gerjedelmében rámászik
az alig védekező férfire, megerőszakolja, mire az megtörik,
és nem hagyja el. Az már fel sem tűnik a közönségnek, hogy a
„meglátni és megszeretni” pillanatában Trigorin rögtön
Nyina combja közé nyúl, vagy a búcsúzáskor úgy odaszorítja
a falhoz, hogy szinte felkeni rá. Arkagyinát Varjú Olga jeleníti
meg, Szász János vele babrált ki a leginkább, szegénynek kell
„ingben, glóriában” meztelenkednie, ezt leszámítva becsületesen
megállja a helyét. A Trepljovot alakító Balázs Zoltán hangképzési
technikáján javítani kéne, úgy hadar, hogy alig lehet érteni,
amit mond. A fennhéjázó Trigorint Alföldi Róbert játssza,
furcsa őt ilyen nőfaló karakterként látni. A címszerepet
Bognár Gyöngyvér viszi fel a színre, kedves és bájos,
nyugtalan és elégedetlen – ahogyan ezt a figura megkívánja.
Csehov ha látná, bizony alig ismerne rá a drámájára, mert a
Sirálynak ebből a változatából amolyan öszvér előadás
sikeredett ki. A lepusztult környezetben, mai ruhákban, a punkok
bakancsos varjú-viseletében, vagy a turkálók, bolhapiacok
eleganciájában ágáló színészek tényleg az író szövegét
mondják, de ebből a kettős ellentétből létrejövő
egyvelegben sajnos nem annyira hatnak Csehov gondolatai.
Dr. Petővári Ágnes
|
