vissza a főoldalra

 2008.04.11. 

Magasfeszültség

Ács Margit: Jeleneink és múltjaink

Ács Margit esszéiben és kritikáiban állandóan a magasfeszültséggel babrál. Jeleneink és múltjaink című kötete 29 esszét és kritikát tartalmaz. Csak a témaköröket sorolom fel: magyarság és nemzettudat, Németh László üdvösségtana, népiség és népi irodalom, Albert Gábor gyűjteménye, vagy Tőzsér Árpád költészete és Kertész Imre Sorstalansága. Na ez utóbbi két témával külön érdemes foglalkozni. Már annál is inkább, mivel Ács Margit Kertészről készült írása vitára késztet. Azt írja Ács Margit rögtön könyve elején a Kölcsönös garancia című írásában, amit régen, 2000-ben mondott el Lendván: „A nemzeti tudat kulturális önazonosságra épül, és ebben a történelmi emlékezet sajátos nyelv, sajátos gazdasági, építési és tárgyi kultúra éppúgy meghatározó jelentőségű lehet, mint az irodalom kultikussá lett alkotásai.” És már benne is vagyunk a sűrűjében: mi van a nemzettel, mi van a globalizmussal? A szerzőnő a nemzet és irodalom egymásra mutató fogalompárjában az irodalmat tágabbra nyitotta. Az alapvető kérdésig jut el a rövid esszében a Kortárs című folyóirat rovatvezetője, aki korábban több kiadó szerkesztője, lektora volt. Gyanítom, a saját késztetésén túl innen van széles körű olvasottsága és irodalmi tájékozottsága. Na de az alapvető kérdés: „Nem az a kérdés, hogy szüksége van-e a nemzetnek irodalomra, hanem az, hogy szüksége lesz-e a világnak nemzetekre.” És mindjárt Németh László. Mert Németh László műveit nem lehet megkerülni gondolkodó magyar értelmiséginek. Az üdvös, a szükséges utópia című írásban azt olvasom: Szabó Zoltán is azt írta 1971- ben: „Ha más nem történt volna a Tanú oldalain, mint annyi, hogy fölveti a minőség elvét (…) elég sok már az is.” A nagy szociográfus, aki hódolt Németh László műveinek, már azt írja: „Velük egy hajón előlük menekülök. A szigetre.” Ugyanis Szabó Zoltán egy dél-európai szigeten vetette papírra a Németh László-portrét. Máig nyugtalanító és felperzselő gondolatok jönnek elő a könyvben Németh Lászlótól. Itt van ez a fogalom: „Bennszülött nép – Németh László meghatározása egy történelmileg kialakult helyzetet jellemzett. A magyar paraszti és munkástömeg s a számarányát tekintve ezeknél nem kisebb rétegek, az értelmiség és a kispolgár kiszorulását az államéletből, a gazdasági boldogulásból, sőt a kultúrából is. Németh László e tradíció megváltoztatását sürgette a legmohóbban.” Mi lenne ma Magyarországon nyomasztóbb nyomorúság, mint a Németh László által leírt diagnózisban található? Természetesen a maradék urbánus oldalon Németh Lászlót változatlan eszelős fogorvosnak és őrült kertésznek minősítik. De ha már ezt szóba hoztam, hadd soroljam tovább Ács Margit tanulmányait. Megvizsgálta a népiség és a népi mozgalom eredetét és jelen helyzetét. Elöljáróban leszögezi a tanulmányíró: „A népköltési formák felbukkanása a magas műveltség világában réges-régi jelenség, de a népiesség, mint irodalmi áramlat, a XVIII-XIX. Század körül lépett előtérbe. A népi irodalom más, elsősorban a szülőföldhöz való kötődés, kötöttség, és nem a formai világa népi.” Milyen érdekes, hogy a népi ideológia tilalmas ideológiává vált. Hagyjuk a Rákosi- és a Kádár-korszakot, mert lényegében akkor is tilalmas ideológia volt ez. De nézzük a mostani világot. Aczél Györgyről tudjuk, tárgyalt az ún. népi ellenzékiekkel és tárgyalt a demokratikus mozgalommal. A népiekkel és az urbánusokkal. Az erősebb karakterű népieknek azt mondta: ugyan mit akarnak ezektől a zsidó gyerekektől. Az urbánusoknak meg így vélekedett: mit kezdenének ezzel a lepusztult, korszerűtlen, sáros talpú világgal? És utána megéltük a legnagyobb manipulációs korszakot, a mostanit. A népi fogalmat kicserélték a populizmussal, a populizmusba meg egyenesen belefér az antiszemitizmus, következésként: ami népi, ab ovo antiszemita. Furcsa játszadozás ez a szavakkal, és veszélyes is. A népiség is, a népi irodalom is magas kultúrát teremtett, színvonalasat, de a legszélesebb néprétegekből táplálkozott. És most mi van ezzel a széles népréteggel a falun? Elhagyatottság és pusztulás. Az egymilliós agrárnépességből kettőszázhúszezer személyt regisztrálnak a statisztikák. Ők a családi gazdaság tulajdonosai, és az agrárvállalkozók. Hétszázezer egykor volt parasztnak ma nincs gazdája. Se földje, se kenyere, se jelene, se jövője. Szemtől szembe megyünk velük a falvakban, és látjuk, hogy mi lett az osztályrészük. A nincstelenség, az alkohol, a betegség. Ez a nép már nem lesz otthona a népi irodalmat teremtő világnak, mert nem lehet. Ezzé változtatta a kultúrateremtő világot a szocializmus, majd ez a mostani vadkapitalizmus. Az embertelenség nem teremt irodalmat. Ács Margit ezt a folyamatot rendkívül következetesen, okadatolva írja le, nem véletlenül kezdtem e cikket azzal, hogy a szerző állandóan magasfeszültségekkel babrál. A kritikus beletette kötetébe Albert Gábor író válogatását is. Szépen ír Albertről. Tudjuk: 1986-ban, az íróközgyűlésen, amelyik majdnem az Írószövetség feloszlatásához vezetett, volt néhány kemény hozzászólás és párbeszéd. Csurka fent ült a karzaton, Fekete Sándor meg lent a nézőtéren. Fekete idézett, Csurka a karzatról leüvöltött: a mondat végén pont van. Mert bizony ezen a közgyűlésen szakmai vita is folyt, no meg politikai. A szakmához igenigen hozzátartozik a központozás. Albert Gábor meg arról kezdett el beszélni, hogy fogy a magyar. Riasztó a népszaporulat helyzete. Az állam oda se bólint a határon túli magyarokra. Albert Gábor beszéde után és alatt leszakadt a csillár. Utána baloldali körökből mondogatták, hogy Albert Gábor egy balek. Albert Gábor nem balek, hanem igazmondó, és erről emlékezik meg szavaival Ács Margit. És két híres szerzőről. Az egyik Tőzsér Árpád felvidéki magyar költő. A másik Kertész Imre Nobel-díjas író. Tőzsértől elvétve olvasok verset, annyit, amennyi eljut hozzám. Zavarban vagyok ezekkel a versekkel. Ács Margit kitűnő tanulmányában most megértette velem, hogy miért e zavar bennem. Tőzsér Árpád Szlovákiában szeretne magyarul élni a szlovákok között. Nem igazán szerette a magyarországi kurzusokat és szekértáborokat. Aztán jött az új világ, és Tőzsérnek tapasztalnia kellett, hogy szlovákiai barátai – egyik-másik szlovák – oly mértékben nacionalista lett, hogy az már riasztóvá vált számára. Tovább is bonyolódik a helyzet. Keszthelyen találkozott a magyar írótársadalom egyik felével. Szinte kivétel nélkül csak a népiek vettek részt a találkozón. Az urbánusok el sem mentek. Ezt tapasztalta Tőzsér, és fintorgott. Mintha a távollévőkkel értett volna egyet. Sem itt, sem ott nem leli honát Tőzsér Árpád. Ezért ír a közép-európai hazáról. Közép-Európa sok-sok országból áll. Mostanában még többől, mint akár tíz évvel ezelőtt. Tőzsér Árpád olvasható, jó költő, keresni fogom verseit, kíváncsi vagyok, hogyan illeszkedik be Tőzsér ebbe az ellentmondásos, rendkívül sokszínű, sokfajta érzelemmel át- meg átszőtt hazába, a mi Közép-Európánkba. A másik Kertész Imre könyve, a Sorstalanság. A mű megjelenésekor az egyik élő nagy magyar író azt mondta, hogy nekem viszont van sorsom. De van ám! Nem baj, a Nobel-díjas Kertész így fejezte ki magát, így ír saját történelméről, vagy a gyerek történetéről, aki a regény főszereplője. Ács Margit írta Kertészről az első kritikát. Határozottan azt állította a könyvről, hogy jó könyv. S mivel az egyik kiadó nem volt hajlandó kiadni Kertész írásművét, a másiknak ajánlotta megjelentetésre, és a könyv megjelent. A szerző meg Nobeldíjat kapott. Az iskolákban minden gyerek kapott belőle egy-egy darabot. De ettől még nem jó a Sorstalanság. Nem úgy vagyok a könyvről alkotott ítéletemmel, mint Szentmihályi Szabó Péter, aki a televízióban azt mondta, hogy csapnivaló a könyv, de ő ugyan nem olvasta. Én olvastam, és ismereteim birtokában hadd mondjam el: Kertész Imre stílusa maché – csinált, idegen a nyelve. A jellemábrázolása egészen különös, olyasféle, mint Elfriede Jelinek Zongoratanárnő című könyvében olvasható az anya és lánya jelleme. Perverz. A gyerek undorodik az apja kezétől, kézfogásától, mert a szüleinek izzad a tenyere. Az egyik kiadó, aki nem vállalkozott Kertész könyvének kiadására, azt kifogásolta, hogy az Auschwitzban ábrázolt felnőtt korú zsidók csúnyák. Na most ebben azért tévedett a kiadó. Nem ez volt a baj a leírásrésszel, hogy csúnyák a zsidók, hanem az, hogy ebben az iszonyatos pokolban „nem éltek”, nem voltak hitelesek. Egészében véve a regény – akárhonnan néztem – unalmas volt és lélektelen. A magyarországi holokausztirodalomban születtek remekművek. Talán már el is felejtették. A felsőtiszavidéki Bruck Edit micsoda könyvet írt Ki téged így szeret címen. Nagyszerű könyvet. Igaz, Bruck Edit elment Olaszországba, ott lett újságíró, és talán író is. Kertész Imre meg Berlinben szeret élni. De ettől még a Sorstalanság nem nagy regény. Egyébként keserűségre semmi ok, átnéztem az irodalmi Nobel-díjasok lexikonát, és elképedtem, mennyi névtelen név szerepel a kiadásban. Bizony-bizony, ha olvasta volna a nagy esztéta, Fülep Lajos Kertész Imre Sorstalanságát, erre a műre is csak annyit mondhatott volna – szinte hallom –, na ennek sincsen töke! Mindezzel együtt Ács Margit gyűjteménye, a Jeleneink és múltjaink című könyv kitűnő válogatás. Kiadja a Felsőmagyarországi Kiadó.

 Győri Béla