vissza a főoldalra

 2008.04.11. 

Panellakók nyomorúsága

Évtizedekkel ezelőtt, még a Kádár-rendszer fénykorában kifejezetten a kispénzű emberek számára épültek a panelházak. Bár a létezett szocializmusban a jövedelmek szintje a nyugati keresetekhez képest elképesztően alacsony volt, az alapvető szükségleteket kielégítő árucikkekhez, szolgáltatásokhoz, vagyontárgyakhoz jelképes fizetség ellenében is hozzájuthatott az állampolgár. A tömegesen felépített panelházakban a rászorultak gyakorlatilag ingyen kaptak olcsó bérű tanácsi lakást, de néhány tízezer forintért már szövetkezeti lakást is lehetett vásárolni. Ráadásul lehetőség volt a csekély anyagi megterheléssel járó, hosszú időtartamú részletfizetésre is. Az olajárrobbanás előtt a közüzemi szolgáltatások díja is minimális volt, ami még vonzóbbá tette a szerényebb keresetű emberek számára a kényelmes és könnyen megszerezhető panellakásokat. Amíg akadt munka és – ellensúlyozandó az alacsony béreket – az állam gondoskodott a közszolgáltatások támogatásáról, alapvetően gondtalan volt a lakótelepeken élő kisemberek élete. Csakhogy a szovjet típusú szocializmus bukásakor beindult folyamatok gyökeresen felforgatták a panellakók életkörülményeit, véget vetve a korábbi évtizedek nyugalmának, államilag dotált biztonságának. Míg az elmúlt két évtized alatt a bérek reálértékét tekintve országunkban nem következett be érdemi javulás, az árak elérték a nyugat-európai szintet, ugrásszerűen nőttek a vagyoni különbségek, és több százezer ember veszítette el a munkahelyét. Ráadásul a hatalom képviselői az élet minden területén öngondoskodásra, az állami támogatás nélküli boldogulásra ösztönzik az állampolgárt, anélkül, hogy biztosítanák ennek anyagi feltételeit. Napjainkra eljutottunk oda, hogy a panellakások rezsiköltségei elérték egy felnőtt, dolgozó ember havi keresetének összegét. Családok százezrei számára még a legszigorúbb takarékosság mellett is súlyos nehézséget jelent az alapvető szükségletekkel járó kiadások megfizetése. Egy tartós betegség vagy munkanélküliség pedig sok családot taszíthat nyomorba, tragikus és kilátástalan helyzetbe. János is, aki jelenleg a postán dolgozik, közel négy évig volt munkanélküli. Két és fél szobás, hetvenkét négyzetméteres önkormányzati panellakásának rezsiköltségét ezalatt csupán részben tudta megfizetni. Bár a három gyermekét egyedül nevelő férfi egyik fia már dolgozott, az apa állástalansága alatt a család tartozása több százezer forintra növekedett. Jánosnak másfél éve sikerült elhelyezkednie, és már két gyermeke dolgozik, ám a lakás adóssággal terhelt költségei a család szinte teljes jövedelmét elviszik. A lakbérre fizetnek 16 800 forintot, a távfűtés most megkapott számláján 46 300 forint szerepel, az áramért 14 300- at, a vízért több mint 10 ezret kell kifizetniük. Bár a kábeltévét és a vezetékes telefont lemondták, csupán a lakással kapcsolatos kiadásaik meghaladják a havi 60 ezer forintot. Ez szinte pontosan annyi, mint János 63 ezer forintos nettó keresete, amiből azonban a munkanélkülisége alatt felhalmozódott tartozásai miatt minden hónapban levonnak 20 ezer forintot. Margit asszonynak, aki férje halála óta egyedül él egy 54 négyzetméteres, kétszobás lakótelepi lakásban, talán még Jánosnál is kilátástalanabb a helyzete. A 63 éves nő havi nyugdíja ugyanis 56 ezer forint, míg a lakásával kapcsolatos kiadások összege meghaladja a 70 ezret. A lakbérre 12 780 forintot fizet, a távfűtés 26 ezerbe kerül, a víz és csatorna havi költsége 13-14 ezer forint, az áramé 5900, a telefoné 12 ezer és ehhez jön még a kábeltévé díja, ami egy hónapra 5900 forint. A nyugdíjas asszony teljes jövedelme nem lenne elég, hogy ezeket a költségeket kifizesse. Két, már külön élő és jól kereső gyermekének anyagi segítsége nélkül még a lakását is képtelen lenne megtartani. Attila, aki gépkocsivezetőként dolgozik, feleségével és két gyermekével él egy 72 négyzetméteres panelban. Ők már megvásárolták a lakást, így lakbér helyett közös költséget fizetnek. Ennek összege havi 11 ezer forint, ám otthonukat részletre vették meg, és a törlesztésre minden hónapban 25 ezer forintot fizetnek. Így a lakásuk fenntartása havonta kb. 75-80 ezer forintba kerül, ami több mint a feleség teljes keresete. Minden más kiadásukat – a közlekedéstől a gyermekek iskoláztatásán át az étkezésig és az öltözködésig – a férj alig több mint százezer forintos fizetéséből fedezik. Megélnek ugyan, adósságuk nincs, ám már évek óta nem voltak nyaralni, és megtakarítással sem rendelkeznek. Bármelyik szülő kiesése a munkából a család teljes anyagi ellehetetlenüléséhez vezetne. József annyiban szerencsésebb az eddig említett panellakóknál, hogy otthona valamivel kisebb, csupán 49 négyzetméter , és viszonylag magas fizetéssel ment nyugdíjba a Matávtól. Így a felesége halála után magára maradt idős férfi gyermekei segítsége nélkül is képes fizetni a lakásrezsit, ám maradék nyugdíja a megélhetésre éppen csak elég. A közös költségre 8200-at, a téli távfűtésért 28 ezret fizet. Az áram, a víz, a kábeltévé, a gáz és a telefon díjával együtt a lakásra fordított kiadásai elérik a havi 55 ezer forintot, ami több mint a fele 103 ezer forintos nyugdíjának. Annak ellenére, hogy idén töltötte be 75. életévét, egészsége rendben van, így orvosra, gyógyszerre nem kell költenie, ám a lakásrezsi kifizetése után megmaradó 48 ezer forintja így is csak éppen hogy elég a megélhetésre. Néhány évtizede még a kiterjedt állami gondoskodással indokolták a magyar emberek alacsony bérszínvonalát. Azóta az állami gondoskodás nagy része leépült, de az alacsony bérek maradtak. A panelban, lakótelepeken élő emberek tömeges ellehetetlenülése is mutatja, hogy a lakosság terhei tovább már nem növelhetőek. Elfogadhatatlan, hogy a munkakerülő, lumpen életmódtól távolálló, tisztességesen dolgozó vagy egy élet munkája után nyugdíjba vonuló emberek jövedelme ne legyen elég egy átlagos lakás fenntartásához. A jelenlegi helyzetben tisztességes közszereplő nem is beszélhet az állami támogatások további leépítéséről, tömeges öngondoskodásról, hiszen ennek a legalapvetőbb előfeltételei is hiányoznak. Az állam szociális szerepvállalásának csökkentése előtt a lakossági jövedelmek tekintetében is illene utolérnünk a Nyugatot.

 Varga Imre