vissza a főoldalra

 2008.04.18. 

Mit nem tudott Herder úr?

Lezsák Sándor: Iskola a politikában c. könyvéről.

Hosszú időn keresztül fel nem foghattam, miért az ős ellenszenv a bolsevikok és liberálisok részéről Lezsák Sándorral szemben. Fülem hallatára mondták egyszer: Lezsák egy keretlegény, kis akarnok néptanító. Én meg úgy tudom – és így is tudtam –: Lezsák Sándor egy halk szavú költő és valóságosan néptanító. Most jelent meg gyűjteményes könyve az Antológia Kiadó gondozásában Iskola a politikában címmel. A könyv zömében Lezsák Országgyűlésben elmondott beszédeit közli, és néhány lírai vallomást. Mivel magam személyesen csak 1998 és 2002 között hallottam a Házban Lezsák beszédeit, sok minden most teljesebb megvilágításba került a „tanyasi” politikusról alkotott véleményemben. És ahogy a könyvet végigolvastam, minden beszédet és vallomást, rájöttem arra is, hogy honnan származik a bolsik és liberálisok gyűlölete Lezsák iránt. Rövid a válasz: a következetes magyarságot és igazmondási képességet elfogadhatatlannak tartják. Lezsák mindig szemben állt azzal a pusztító világgal, a bolsevizmussal, és ezt nem rejtette véka alá. Tudja az olvasó, hogy nem minden esetben nyújt intellektuális élményt egy beszédgyűjteményes kötetet végigrágni. Lezsák könyvét nem csak nagy érdeklődéssel olvasta az ember, hanem fokozódó izgalommal. Néhány írás nem a politika tárgykörébe tartozik. Rögtön a könyv elején egy lírai vallomás? Beszámoló? Buda Ferenc költő 50. születésnapjáról. „Csönd. Ének. Csönd. A mai este a csönd ünnepe.” A lakiteleki Lezsák-házban Buda Ferit köszöntik, és a ház körül néhány egyenruhás rendőr ólálkodik. Jobban „vigyáznak” erre a házra meg az oda érkezőkre, mint a közvagyonra, hiszen közben nem messze a vidéki ABC-t az arra szakosodott emberek kifosztották. A néhány lírai vallomás közül dokumentum erejű az Olajos Csaba sírjánál elmondott Lezsák-beszéd. Olajos Csaba az MDF szerveződésének hajnalán mindenese volt a mozgalomnak. A makói származású ember – Olajos Csaba – az önzetlenség mintaképe. Lezsák Sándor így köszönt el barátjától, az MDF hőskorának nagy emberétől: „Búcsúzom tőled, de nem tudlak eltemetni. És bár a koporsót amegfagyott földbe leeresztjük, de küzdelmed példázata: magunkban sírt soha nem áshatunk.” De említhetem a Mindszenty-emlékbeszédet. 1991. május 3-át írtak. Hegyeshalomnál nagy sokadalom fogadta a boldog emlékű bíboros Mariazellből hazatérő hamvait, koporsóját. Lezsák Sándor állt a koporsó elé, és a következőket mondta: „Mária és Szent István országa felett lehullott a moszkvai hitetlenség csillaga. Íme eljöve a mi országunk, köszöntünk Mindszenty bíboros, hercegprímásunk, körülötted az élők vigyázó arca, előtted Pannónia- Magyarország májusi virágban, esőben, reményben.” Emlékezetes napok voltak ezek. Lezsák Sándor és a mi reménységünk nem vált valóra, azóta sem vagyunk emelkedő nemzet, sőt, rosszabb lett az életünk. És erről szól ez a csaknem 300 oldalas gyűjtemény. Lezsák Sándor az első ciklusban, tehát 1990-94 között nem volt országgyűlési képviselő, akkor az MDF egyik vezetője volt. 1994-től máig parlamenti ember, és mondja, következetesen mondja, mondja igazságait. Ezt az igazságot először 1987. szeptember 27-én a lakiteleki sátorban mondta el, melyben 181 résztvevő ült. Itt hallottuk a mondatokat. Történelmi szavak ezek „Nagy László szavait hívom ide: »A torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül.« Az újabb torokra mért ütés végzetes, önmegsemmisítő lehet. Emiatt félek a rossz politikától, akármilyen címen is lépjen fel. Félek a népet ámító politikus paranoid hajlamától, a kitenyésztett eszközemberektől, a rejtőzködő beavatkozástól, a tehetetlenségtől, a tájékozatlanságtól, félek a gyáva politikustól, a csicsergő elméletektől, a tárgytalan szorongás állapotától, a helyi kis túszdrámáktól, a provokációtól, a rémhírek képződésétől, a valóságot megtagadó bűntudat keltő kampányoktól; félek a rossz politikától.” Tudja a kedves olvasó, mikor hangoztak el ezek a szavak? 1987. szeptember 27-én, és a szerző félelmei a velünk élő valóság ma. Rossz a politika Magyarországon, és a hatalom ámító, paranoid hajlamú, hazug és kártékony. Kártékony az egész országra. Kíméletlen Lezsák minden oldalon. Azt írja a bevezetőben: „A rendszerváltás nyomán ugyanis azzal a neoliberális ideológiával és politikai gyakorlattal kell szembenéznünk, amely Magyarországot – a világ országainak legalábbis többségét – a nagy nemzetközi gazdasági és politikai érdekcsoport kiszolgáltatottjává tette. S ez formál, torzít, erkölcsöt, iskolát, gazdatudatot és kultúrát.” Lezsák nem csak szervezőként, országgyűlési képviselőként, hanem patriótaként is dolgozik. Szembe megy a szociálliberális kormányzat országrontásával. Sokat foglalkozik szűkebb pátriája gondjával, a Homok-hátság sorsa izgatja. Észreveszi, hogy Tiszaug község miért vált megyét. Nemcsak jelenség szintjén, hanem magyarázatot is keres az országos jelenségre, mely szerint több falu kívánkozik át más megyébe, több közösség vállalja a szétválást, az önállóságot. Lezsák félti Magyarországot. Alighanem ő beszélt a legtöbbször a Tisza cianid-szennyezéséről és annak következményeiről. De az általa állandóan szóba hozott, felvetett interpellált kérdés a magyar iskolaügy. Perrendtartás-szerűen tiltakozik és beszél az iskolabezárások ellen. Az egyetemes magyar iskolaügy érdekében emel állandóan szót. A Magyar Bálint-féle iskolaügyi őrületet megállítani nem lehet, s ma már a világosnál is világosabban látjuk, hogy hol vagyunk. Utaztatják a gyerekeket egyik faluból a másikba, összezárják a külön bánásmódot igénylő gyógypedagógiai alanyokat a hátrányos helyzetű gyerekekkel és a normál körülmények között élő tanuló gyerekekkel, s ezt elnevezik valami korszerűnek. Zűrzavar van a középiskolai oktatásban, az egyházi iskoláknak juttatandó pénzt mindig lefaragják, és 2008-ban csaknem 20 ezerrel kevesebben jelentkeztek felsőoktatási intézménybe továbbtanulni, mint egy évvel korábban. A könyv szerzője előre látta, hogy ez lesz. A cigánykölykök megverik a tanárokat. A szociálisan érzékeny magyar parlamentben alig akad képviselő, aki úgy képviselte volna a magzatok, a gyerekek és a nyugdíjasok érdekeit, mint Lezsák Sándor, a tanító. Amikor újabb magzatvédelmi törvényt terjesztettek a Ház elé, a szociálliberálisok nagy huhogása közepette vágta a fejéhez a magyar közvéleménynek Lezsák az alapvető, döbbenetes tényt: hétmillió élőlényt, magzatot gyilkoltatok meg Magyarországon, és ehhez ideológiát is gyártottatok, és gyárt a magyar törvényhozás. A nyugdíjasok helyzetét tudományos megalapozottsággal vizsgálta a képviselő. Mintha pusztába kiáltott szó lett volna Lezsák szava. Joggal féltette Lezsák Magyarországot a neoliberális ideológiától és politikai gyakorlattól. Most, amikor e sorokat írom, már mondják a hivatalosak: háromezer milliárd forinttal kell megvágni a magyar társadalmat. A Nemzeti Bank elnöke azt mondja, ez a költségvetés kiadásainak csökkentésével, a nyugdíj, családi pótlék szűkítésével, a munkanélküli-segély apasztásával jár. Magyarán: e nagyszerű szociálliberális társaság el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, nem akarja indexálni a továbbiakban a nyugdíjkifizetést, ami azt jelenti, hogy legalább annyi százalékkal kell növelni a nyugdíjat, mint amennyi az infláció. Törvény van erről, de a szociálliberális társaságot ez nem rendíti meg. Ugyanezt a módszert alkalmaznák a családi pótléknál, a munkanélküli-segélyt meg felére vennék, hadd legyen még több a munkátlan. Lezsák a magyar külpolitikáról – amelyről a szociálliberális kormányzások idején nem beszélhetünk – lesújtó véleményt alkot a baloldal üvöltözése ellenére. A státustörvényről tárgyaltak a Házban, a dátum 2001. május 9. A Fidesz-kormányzat éveit éljük. A témában hangadók a szocialisták és természetesen az SZDSZ. Lezsák felsorolja a tényeket: Németország meosztottsága idején az NSZK 17 millió NDK-snak jogot ad, és makacsul fenntartja az állampolgárságukat. Horvátország 4 millió határon kívüli horvátnak adott állampolgárságot. Lengyelország külön jogokat nyújt a külföldi lengyeleknek. Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna hasonlóképpen viselkedik. Az etnobizniszről fecsegő liberálisoknak odaszólt Lezsák: „Megkérdezem, megvetendő soviniszták-e, rasszisták-e a felsorolt országok, mert sajnos itthon ilyen súlyos jelzőkkel illették a státustörvény-tervezetet.” Kökény úr egészségügyi országlása idején radikálisan csökkentették a szívműtétekre fordítható pénzügyi kereteket. A tanító Lezsák Sándor interpellált az Országgyűlésben, Papp Lajos szívsebész küzdelmeiről beszélt. És ugyancsak ez a szelíd szavú költő számokkal bizonyította 2004. május 11-én a magyar Országgyűlésben, hogy milyen méltatlan helyzetbe hozta a kormány a Magyar Tudományos Akadémiát, a magyar tudományos életet. „A fajlagos kutatói létszám kevesebb az uniós felénél. Az egy kutatóra jutó dologi kutatások nem érik el az uniós 30 százalékát sem. A könyvtári ellátás hiányos, a technikai környezet elavult…” Egyenként is vádirat Lezsák Sándor minden egyes hozzászólása. Vádirat azzal a világnézettel és gyakorlattal szemben, amelyik mindig szembe ment a magyarsággal, a magyar nemzettel, a magzati élettel, az iskolás gyerek életével, a munkás és értelmiségi életével, meg a nyugdíjas életével, a jövővel. Lezsák Sándor születésének évfordulóján köszöntötte a bécsi Európai Klubot, és hazájával foglalkozott a laudáló magyar országgyűlési képviselő. Megidézte a XVIII. Század második felének legnagyobb európai bölcselőjét, Herdert, a költőt, filozófust, történészt és természettudóst. Herder írta: „két évszázad múlva a magyar nyelvet csak a lexikonok őrzik.” S ezek után egy himnusz következett, himnusz a magyar jövőről. Az egész addigi beszédek hangvételétől eltérően a magyar jövendő mellett érvelt, prófétált. Lezsák Herderrel vitatkozott. 1791-ben – mondja a Tisza-parti költő – „Egy nem egészen 18 esztendős fiatalember gyalogolt a debreceni országúton, Szoboszló felé. A fiatalember vállán tarisznya, a tarisznyában kézirat, címe: A magyar nyelv éledezéséről. A fiatalember Csokonai Vitéz Mihály. Azt sem tudta Herder úr, hogy Debrecentől északra Sátoraljaújhely fölött Nagybányácskán egy már nem egészen fiatal ember az édesanyja elé áll, és engedélyt kér, hogy a birtok távolabbi részén új udvarházat építhessen. Ez a hely kapta a Széphalom nevet, és a nem egészen fiatal ember nem más, mint Kazinczy Ferenc. Herder nem tudta, hogy 1791-ben megszületett egy magyar gróf, a legnagyobb magyar, Széchenyi István. Azután honnan tudhatta volna Herder, hogy Pest megyében egy Kartal nevű községben fölsírt egy újszülött, Tamás mester fia, a fiúgyermek az István nevet kapta a keresztségben. A vezetékneve pedig Petrovics. Majd 11 nap múltán Kartaltól több száz kilométerre északon egy Necpál nevű községben fölsírt egy újszülött kislány, aki a Mária nevet kapta a keresztségben, és a vezetékneve Hrúz. Azt meg már végképp nem tudhatta Herder úr, hogy ez a két kicsi teremtés találkozni fog, s gyönyörű szerelmükből megfogant Petőfi Sándor.” Lezsák levonta a végkövetkeztetést: „A látszat ma is megtévesztené Johann Gottfried Herder urat.” E keserű, tanulságos történelemkönyvnek mégiscsak van egy nagyon nagy tanulsága: hit nélkül semmit nem ér az élet. Lezsák Sándornak meg rendíthetetlen keresztény hite van.

(Iskola a politikában. Megjelent Lakiteleken az Antológia Kiadó gondozásában.)

 Győri Béla