vissza a főoldalra

 2008.04.18. 

„Nyugat 100”- Erdélyi nélkül?

100 éves a Nyugat! – olvashatjuk a lapokban, s hallhatjuk az elektronikus médiumokból. A Nyugat a huszadik századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. 1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten. Az első szám címlapjával ellentétben nem 1908. január 1-jén, hanem 1907 karácsonyán jelent meg. A folyóirat Babits Mihály halálával szűnt meg. Nagyhatású lap volt, annak ellenére, hogy alacsony példányszámban (eleinte pár száz, később pár ezer) jelent meg. Az eredeti kiadásból a teljes sorozat csak néhány helyen található meg, de 2000-től digitalizálva hozzáférhető mindenki számára. A születésnapi ünnepségeken felidézik a lap nagy íróit, munkatársait, de Erdélyi Józsefről vagy nem, vagy pedig a régi, bevált séma szerint beszélnek. Erdélyi József és a Nyugat kapcsolatáról, s az antiszemita vádak hátteréről a költő unokája dr. Sigmond Péter nyilatkozott.

 -Erdélyit támadó cikkekben kiemelik a költő román származását. Talán ezzel akarják elbizonytalanítani a rajongótábort?

 -Lehetséges, ám a román eredet erősen megkérdőjelezhető. Erdélyi József a 20. századi magyar irodalom robosztus tehetsége –az anyakönyv szerint – 1896. december 30-án született a Bihar megyei Újbátorpusztán Erdélyi János és P. Szabó Erzsébet harmadik fiaként. Ezt a „harmadik fiúságot” ő életrajzában összevetette a népmesékben szereplő harmadik fiú sorsával. Hatan voltak testvérek: László, János, József, Gábor, Ferenc és Sándor. Az anyakönyv szerintiséget azért emelem ki, mert nagyapám A harmadik fiú c. művében azt írja, hogy 1896. december 29-én hajnalban jött a világra. Édesanyja egy-két nappal későbbre várta, ezért nem is hívta ki a bátori román bábát. Így történt, hogy a késett bába 30-át jelentette be születése napja gyanánt. A család román környezetben élt, de otthon magyarul beszéltek. Az a hír járja, hogy az egyik ősünk az 1848-49-es szabadságharc bukása után idegen környezetbe menekült, s így neve elrománosodott. Így lettek Árgyelánok. Az Árgyelán név magyarul Erdélyit jelent. Amikor nagyapám Árpádon, a református elemiben befejezi a negyedik osztályt, édesapja és a család visszaveszi az Erdélyi nevet. A legidősebb fiú, László az árpádi gimnáziumba járt, s még Árgyelán és görögkeleti volt az első osztály első félévében, tehát egy pópa tanította őt hittanra román nyelven. Ez megszégyenítésnek számított az addig református hitben nevelt fiúnak. Dédanyám ezért rávette férjét, hogy térjen át a gyerekek kedvéért, s vegye vissza az Erdélyi nevet. A bátori pópa hiába próbálta lebeszélni Erdélyi Jánost az áttérésről. Nagyapám leírta, hogy a királyhágói nyelvjárásban nyílt e-vel mondott Erdely móc nyelvjárásban Árdelnek, Árgyelnek hangzik. Magyar szó tehát kilencven százalékig az Árgyelán név ma is, csak án képző van a végén i helyett.

 -Ha már itt tartunk :sokan elfelejtik, hogy Erdélyitől származik A szarvasokká vált fiúk c. román kolinda fordítása Bartók gyűjtéséből.

 -Tóth Aladár, az Est-lapok zenekritikusa még a ’20-as évek elején vitte fel nagyapámat Bartók Béla Duna-parti lakására. Ott Tóth Aladár odaadott neki egy román nyelvű szöveget, s kérte, hogy ezt a balladát fordítsa le eredeti versmértékben. Nagyapám csak sejtette a ballada tartalmát, de ettől függetlenül fordítása mégis tetszett a nagy zeneszerzőnek. Igaz, a fordítás csak hiteles alap volt a Cantata profana szövegének megírásához. A mű végén, a tiszta forrás kifejezés Bartóké, s nem a nagyapámé.

 - A következőt olvastam a költőről: „eszével, tehetségével kitűnt környezetéből, de a váltás a pusztai parasztlétből az értelmiségi létbe nem sikerült neki igazán: sem itt, sem ott nem érezte otthon magát.” Ez mennyire felel meg a valóságnak?

 -Ezt csak egy kívülálló mondhatja. Értelmiségi volt, de nem tagadta meg származását. Nem is élt úgy, mint egy pesti úriember. Egy időben azt terjesztették róla, hogy iskolázatlan. Valóban csak az érettségiig jutott el, bár ez abban az időben sokkal nagyobb dolog volt, mint manapság. Beiratkozott az egyetem filológiai szakára, de abbahagyta tanulmányait. Az egyetemhez szükséges pénzt az antikváriumokban költötte el. Népköltési gyűjteményeket vásárolt. Nagy hatást gyakorolt rá Imre Sándor: A népköltészetről és a népdalról c. munkája. Erdélyi József ekkor úgy véli, hogy a népköltészet felől újítható meg a modern magyar költészet. Tudatosan lett ún. népköltő. Nem annak indult, ezt mutatják első versei, melyek Ady költészetére rímelnek. Sosem szerette, ha népinek mondták. Szívből utálta ezt a megjelölést; azt mondta: nincs külön népi irodalom és nem népi irodalom! Szerinte csak irodalom van – ha van –, mely szükségképpen a néphez szól, és végső fokon a népből ered.

 -Erdélyit 1919-ben besorozták vöröskatonának. Ideológiailag tudott azonosulni Kun Béláék céljaival?

 -Dehogyis tudott! Honvédő harcokban vett részt. Először 1915-ben hívták be katonának, akkor Galíciában harcolt az oroszok ellen. 1918-ban már hadnagy volt. 1919-ben a Garamnál vett részt a harcokban, s Léván túlra űzik a betolakodó cseheket. A kommün bukását követően néhány hétig az egyetemi zászlóaljban szolgált. Nagyapám a szocialista elvekkel nem volt ellenséges, de a megvalósítás véres módjait ellenezte.

 -A lexikonok szerint első versei 1921-ben a Nyugatban láttak napvilágot. Ki protezsálta be a költőt ebbe a körbe?

 -Móricz Zsigmond. Előtte, még 1918-ban Babitsnál „kopogtatott”, de hiába, igaz később már –egy ideig - rokonszenvezett a Danaidák költője Erdélyi Józseffel. 1921 tavaszán kereste fel nagyapám Móricz Zsigmondot, aki akkor az Üllői úton lakott. Móricznak elmondta, hogy Babits szerint nagyon földszagúak a versei. Erdélyi elismerte: nem tud aszfaltszagú költeményeket írni, hiszen maga pusztai születésű. Móricz elolvasta ezeket a verseket, de nem találta azokat alkalmasnak arra, hogy bemutatkozzon vele egy új költő a Nyugatban. Új verseket két nagyapámtól, aki másnapra elhozta neki a Fegyvertelent és az Ibolyalevelet. Móricz ezekkel meg volt elégedve, s megígérte, hogy nagyapámtól egyszerre öt verset is le fog közölni, akár tetszik Babitsnak, akár nem.

 -Sok helyen lehet olvasni, hogy Erdélyi és Babits gyakran összevesztek…

 - Súlyos nézeteltérésekről volt szó, de veszekedésről nem. Az biztos, hogy a barátság megszakadt. Ennek okáról édesanyám mesélt nekem. Az öregedő, betegeskedő, ötvenes éveiben járó Babits fiatal felesége, Török Sophie szemet vetett az akkor még harmincvalahány éves Erdélyi Józsefre. Nagyapám visszautasította a hölgyet, mondván: Babits jó barátja, és nem teheti ezt meg vele. Aztán mintha a bibliai József és Putifárné története ismétlődött volna:Török Sophie azzal vádolta meg nagyapámat, hogy ágyba akarta csalni őt.

 -Tanulmányaim során, ha a Nyugatról volt szó abszolúte nem említették meg Erdélyi nevét. Mi ennek az oka?

 -Bizonyára az antiszemitizmus vádja. Erdélyi Józsefnek a Nyugatban 1938-ig összesen 146 verse jelenik meg. Bóka László irodalomtudós is a Nyugat ünnepelt költőjének titulálta Erdélyi Józsefet. A szélsőjobboldalisággal nehezen vádolható Hatvany Lajos ezt írta 1925-ben : „Erdélyi József költészete egyedül és kizárólag a népmesétől és népénektől, sőt mi több, a népi tréfától kapja kedvességét, játszi fordulatosságát és színes zamatját.” Tóth Aladár pedig ezt írja róla 1924 telén a Nyugatba: „ Erdélyi József gazda a mai fiatalság gazdátlan világában. Örököse a nagy magyar szellem költői tradíciójának, mely megnyitotta lelkünkben Magyarországnak a sivár jelent önmagába felszívó örök panorámáját. Igazi érdeme, hogy a magyar irodalmi élet fiataljai között, teljesen egyedül, társtalanul, igazi letéteményese tud lenni a „két ország” teljes költői tradíciójának.” És még egy érdekesség…Tudtommal Vadgesztenyefák c. versét annak az Osvát Ernőnek az emlékének ajánlotta, kinek szigorú, zárt egyéniségét „paposnak” tartották a Nyugat fiataljai.

 -1923-tól a költő az Est lapok munkatársa volt. Mind a Nyugatot, mind az Estet haladó, liberális lapként állítják be a művelődéstörténészek. Ha ez így van, akkor a szélsőjobboldalinak titulált Erdélyi József miért csatlakozott e lapokhoz?

 -Talán, mert nem volt szélsőjobboldali. Az Est-tel kötött egy olyan szerződést, hogy minden héten le kell adnia egy jó verset. Nagyapám az Est lapoktól a szociáldemokrata Népszaván át a népi mozgalom folyóiratáig, a Kelet Népéig és a Válaszig számos lapban publikált. A Sárközi György szerkesztette Válasz 1934-től 1937-ig 16 Erdélyi-költeményt közölt. Legjelentősebb a külön füzetben is megjelentetett Őszi rapszódia, Ribizli kisasszony, Örök kenyér, melyet a Válasz adott ki 1937-ben. Antiszemita megnyilvánulásinak az adhatott táptalajt, mikor a lap-és könyvkiadókkal tárgyalt. A legtöbb lapkiadó zsidó kézben volt, s azt vette észre, hogy a kiadók kitolnak vele. Voltak ellenségei a jobboldalon, s a baloldalon egyaránt. A költő „osztályharcos” verseivel – Lovaspóló a Vérmezőn, Tiborc a villamoson, stb – egyszerre szerezte meg a baloldali és liberális irodalom rokonszenvét és a konzervatív tábor neheztelését. Más részről a liberális irodalmi körök érzékenységét sértő nyilatkozataival, és antiszemitának mondott verseivel igen sok ellenséget szerzett magának a baloldalon és az urbánusok táborában.

 -Megfelel a valóságnak, hogy az 1936-ban megjelent Hörcsög című verse miatt osztályellenes izgatás vádjával ítélték el?

 -Így van, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Akkoriban a Népszava riportere szinte hősnek titulálta a költőt. Ez volt 1937 áprilisában. Rá négy hónappal, mikor megjelenik a Solymosi Eszter vére c. költemény, azt írják: Erdélyi, mint költő halott. A népi mozgalom köreiben sem helyeslik ennek a versnek a megírását, de változatlanul nagy költőnek tekintik, s nem kívánják, hogy kiszoruljon a szellemi életből. Nagyapám egyébként nem volt hétköznapi antiszemita. Nem utált valakit csak azért, mert zsidónak született. A zsidó túlsúlyt ítélte el a magyar irodalmi életben. Létre is hozta Sinka Istvánnal és Tatay Sándorral 1939-ben a „Tücsök” Irodalmi és Művészeti Szövetkezetet a Hangya Szövetkezet mintájára. A csatlakozók közt találjuk – többek közt - Egry Józsefet, Barcsay Jenőt, Gombos Gyulát és Farkas Ferencet. Erdélyi szerint a túlnyomón nem magyar vállalkozók a magyar írót és a művészt lelketlenül kizsákmányolják, elnyomják, legsajátosabb megnyilatkozásaikban akadályozzák, idegen ponyvairodalommal és kontár művészettel állítják egyenlőtlen és méltatlan versenybe. Ezért szükséges nagyapám szerint egy ilyen szövetkezet működése.

 -Erdélyi József antiszemitizmusáról nagyon sokat lehet olvasni különböző fórumokon…

 -Csak arról lehet olvasni az interneten. Költeményeinek valós megítéléseiről kevésbé. Azért itt néhány érdekes momentumra hívnám fel a bírálók figyelmét. Erdélyi József igenis eleget tett – mások utólagos kétkedésével ellentétben – a munkaszolgálatos behívónak. Mégpedig mint „zsidó”, mert a második zsidótörvény szerint mindenki zsidónak számított, aki a nagyszülőkig visszamenően nem tudta igazolni keresztény-keresztyén származását. Ő nem tudta. Apai nagyszülei ugyanis görögkeleti vallású helységben láttak napvilágot Dél-Erdélyben, ahonnan Észak-Erdély visszacsatolása után nem tudta beszerezni a szükséges iratokat. A Solymosi Eszter vére írója tehát munkaszolgálatos hadnagyként – mert a hadseregben mindenki megtartotta addigi rangját, ha zsidó, ha nem – vagon kirakodást, földműves munkát, ásást, kapálást irányított Szeged környékén. És persze az örök lázadó Erdélyi József összetűzött feletteseivel egy zsidó miatt! Parancsba volt adva ugyanis, hogy nincs 'eltáv', senki nem mehet sehova. Egy szerencsétlen zsidó szabó kérlelte azonban nagyapámat, hogy hadd mehessen vissza Budapestre, mert felesége szülni fog – és Erdélyi József aláírta az eltávot. Figyelmeztette ugyan beosztottját, ha elkapják, semmit se tud tenni érte. És természetesen elkapták a szerencsétlent, de nagyapámat is elővették függelemsértés okán: rövid időre a szegedi Csillagbörtönbe zárták. 1947-ben, a népellenes bűnperhez tanúként beidézték az előzőleg aláosztott zsidókat, de egyikük sem vallott ellene. Hiába próbáltak valami konkrét, talán fizikálisan is értelmezhető bizonyítékot kicsikarni a tanúkból Erdélyi József antiszemita voltára, az egyszerű zsidó emberek kitartottak mellette. Nála humánusabb parancsnokot el sem tudtunk volna képzelni! – mondták. Ők mentették meg, a világpolitikától távoli, egyszerű, becsületes zsidók, a magyar költőt. Egy idevágó, jellemző részlet jut eszembe nagyapám történetei közül. Pár nappal, mielőtt Szálasiék átvették volna a hatalmat, vonatra ült, hogy a pesti bombázások elől vidékre menekült családját utolérje. Előzőleg már egyszer kibombázták őket Pestszenterzsébeten, és ugyan kérték, hogy ő is menjen velük a biztonságosnak hitt vidéki városba, de az öreg maradt. Aztán mégis vonatra szállt, ahol egy barátja rátalált, és azt kérdezte: – Hová mész, Jóska? Szálasiék égre-földre keresnek! – Tudom – felelte nagyapám – pont azért vagyok itt, mert szereplek a feketelistájukon. – De nem azért keresnek, Jóska, hogy eltegyenek láb alól – informálta a barát –, hanem hogy kiadják az összes versed! – Ez eggyel több ok, hogy meneküljek! – felelte Erdélyi József. Azt is mondják, hogy nagyapám nyilas volt, ez nem felel meg a valóságnak. Nem szerette őket, még a majdnani nemzetvezetőnél műveltebb Hubay Kálmánt is kigúnyolta az egyik versében. Sőt a zsidóüldözéseket sem pártolta. 1937-ben azt mondta egyik barátjának: kb. 7 év múlva fognak a nyilasok hatalomra kerülni, de az ennek az országnak a tragédiája lesz.

 -Olvashatjuk, hogy a költő 1944-ben nyugatra menekült, majd Romániában bujkált, majd ’47-ben önként jelentkezett a magyarországi hatóságoknál. Miért pont ekkor?

 -Addigra már nem foglalkoztak olyan nagy hévvel a háborús bűnösökkel, mint az azt megelőző két évben. Már Nagy Ferenc pere volt a terítéken. Erdélyi József személye a politikai rendőrség szerint nem fenyegette a népi állam létét. Eléggé kis pont volt. A Pestvidéki Törvényszék tárgyalásának menetéről utána lehet nézni az akkori sajtóban. Egy biztos: különös per lehetett, ahol verseket olvastak fel sorozatban. Az ítélet enyhe volt: három évet kapott, de egy esztendő letöltését követően amnesztiával szabadult. Ezt követően lassanként visszatért az irodalmi életbe.

 -Végezetül: milyen képeket őriz emlékezetében nagypapájáról?

 -Hirtelen haragú ember volt, de az nem igaz, hogy nem törődött a családjával. Az utóbbit azért hangsúlyozom ki, mert ilyen vádakkal is illették. Nagyapám 1931-től kezdett el érdeklődni a magyar nyelv titkai iránt. Nem elégedett meg azzal, hogy egy szóról kimondták, hogy finn, vagy török eredetű. Azt mondta, hogy gyalázatosan rosszul áll a magyar nyelvtudomány. Ezért a szótő rejtelmeit kezdte el boncolgatni. Mikor felfedezett valami nyelvészeti kuriózumot, akkor bejött a szobánkba, s előadta nekünk. Mi, unokák, egy idő múlva untuk már ezeket a nyelvtani előadásokat, s ezt mondtuk: „nagypapa, ezt már hallottuk”! Mi akkor még fel sem foghattuk, hogy egy irodalmi nagyságnak, egy „magányos csillag”-nak a fejtegetéseit hallhattuk.

(Fekete-fehér képünkön: Erdélyi József unokáival 1955-ben.)

 Medveczky Attila