vissza a főoldalra

 2008.04.18. 

Zichy Mihály látomásai

A szentpétervári Ermitázs és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása a budai Várban 2008. március 23-ig volt megtekinthető.

 Hogy ő a rajz Paganinije virtuóz vonaljátéka alapján, eddig is tudtuk. Az, hogy már-már forradalmi hevületű társadalomjobbító energia is vezérelte, a teljes életmű igazolásával fölismerésünket gyarapította. Több ezer rajz utal munkásságának mennyiségi bőségére: vizuális nagybirtok tulajdonosa. Romantikus hősiességgel indítja festői pályáját érzelmei koreográfiája alapján, Krisztusa, Imádkozó asszonya, az 1946-os Mentőcsónakja erre példa. Az első nagy mű a Sírbatétel, ahogy szinte szakad lefelé az élettelen test, mint Rembrandtnál. E korszakát extrém drámaiság jellemzi, ez a Sírrablók festőileg fogalmazott lélektani háttere. Mint Balzac regényeiben, Zichy rajzok légióival foglalja össze az élet enciklopédiáját, mely térben Grúziától a pompás skót fáklyatáncig terjed, vonalakkal tömöríti a pergő idő múló és múlhatatlan eseményeit. Zichy Mihály mindmáig az egyetlen, aki a rejtélyesen összefüggő Milton-Goethe-Madách- művet egyaránt rokon szemléletű és fogalmazású rajzokkal kíséri, értelmezi. Ez olyannyira érdekes és izgalmas egyben, hogy Zichy Madáchsorozata Gorkijt is egy jelentős tanulmány megírására ihlette. Mindez angol és német nyelven is hívogathatná a világot fővárosunkban Madách remekművének fogadásával. Mindez ismét két változatban, hiszen az egyik megoldás Zichy rajzainak díszleteivel, a másik modern elképzelésekkel értelmezhetné az írásmű kimeríthetetlenségét. Máskülönben Zichy Mihály remek Gogol, Byron. Rusztaveli illusztrációi is híresek, Arany balladáinak rajzi kísérete is, az Igor ének és Shakespeare Falstafjának grafikai folytatása. Talán halvány vagy erős lelkiismeret-furdalása is hozzájárult a cári szolgálatvállalása után, hogy vonalakkal az aradi vértanúk tragédiáját is idézze, nemcsak Kinizsi Pál alakját, hanem Petőfi Föltámadott tengerét. Világpolgár volt, mint Liszt Ferenc, de magyar maradt Szentpétervárott, Tbilisziben is. Párizsban nemkülönben, hiszen mindvégig a kiváló francia Theophile Gautier barátja és szellemtársa volt, e kapcsolat rajzi eredményei ismertek. Remek az 1875-ben keletkezett Orgiája, akár Madách Imre római színe grafikai gyermekének is ítélhetjük. Az orosz cárok koronázásainak, a vadászjelenetnek és kártyáknak – bár ezek munkásságának melléktermékei – a vonalritmusa kifogástalan eleganciájú. Lírai rezdülések is éltetik, erről tanúskodik az Erzsébet királyné Deák ravatalánál három változata. Főműve, mely 1878-ban botrányt kavart és máig grandiózus mű méretben és hatásában egyaránt, A rombolás géniusza. Kétségtelen, bizonyos Waldmüller és Kaulbach-hatás érzékelhető a kompozíción, de nem ez a lényeg, hanem annak a kínzó problémának képi felvetése, hogy a világ egyedül van, az adott eszmék jórészt használhatatlanok. Az erőszak mindenképpen, melyet az inkvizíció, a hatalom gyakorol. Kétségtelen, e monumentális mű Csontváry előzetese, a mestersége nézőpontját tekintve Benczúr Budavár látomásával rokon, eszmeileg azonban más, napjaink megoldatlan gyötrelmeihez is vezet szépséggel hessentve az árnyakat, az erkölcs kötelességére intve mindannyiunkat. Az Autodafé is erős képi mementó, minden régi és új inkvizíció száműzése életünkből a vizuális szépségteremtés határozott eszközeivel. Zichy Mihály életműve nemcsak gyönyörködtet, hanem emberi közösségünket jobbításra kötelezi.

Utóirat a Zichy Emlékkiállításhoz

Most jelent meg a Népszabadságban P. Szűcs Julianna cikke Zichy Mihályról. Ezúttal is fanyalog. A fanyalgás a csak önmagához nem szigorú kritikus állandó alapállása. Fanyalgott ott Munkácsyról, fanyalgott Székely Bertalanról, most szegényes tarsolyában Zichy Mihály van soron. Én is csak most jöttem rá sok morgásom közepette, mi az oka ennek. Csak az, hogy P. Szűcs Julianna, ahelyett, hogy a szerzők tényleges erényeit és hányait elemezné, saját elvárásait kéri számon. Ez teremti a kritikai csődhelyzetet, azt, hogy neki semmi nem tetszik, mert Zichy Mihály sem P. Szűcs Júlia, hanem kizárólagosan Zichy Mihály. Fölfogni nem tudom a bevezetőt: „A Nemzeti Galéria sokat tanult a maga gerjesztette Munkácsy-hisztériából.” Eszement állítás, hogy Munkácsy „a gazdag szegények és szegény gazdagok agyonünnepelt másodlagos frissességű szalonfestője.” Rátér Zichyre és szörnyű ítéletet mond: „Madách és Arany János illusztrációi is túl vannak az objektív ítélhetőség határán.” Ami nem „objektív”, az P. Szűcs Julianna megalapozatlan rideg véleménye. Csak az gondolkodtat el a kritikus főpapnő szavaiból, miszerint cári festőként készült „látványriportozásai” meghaladottam másodlagosak, de ez életműve mellékszála, s melyik festőnek nincs ilyen csak korához igazodó ciklusa? Kifogásolja a futtatott művészettörténész, hogy nem igazodott Zichy Mihály Párizshoz, pedig Theophile Gautier hívása lehetősége és távlata volt, amit elszalasztott. Nem! Theophile Gautier  kiváló XIX. századi szellemiség, de ha Zichy Párizsba rohan, akkor ma második Manet lenne, s erre mi szükség? Így lett törvényei szerint Zichy Mihály. Máskülönben ez P. Szűcs Julianna fóbiája, mindenki legyen ki tudja, mi, csak önmaga nem. Zichy csak a saját belső várakozását valósította meg sajátos és kimagasló rajzi képességei alapján. Így lett egyéniség, aki bár nem kísérte alkotását siker, A rombolás géniusza mestermű. P. Szűcs Gustave Doréval is példálózik, dehogy nagyobb Zichy Mihálynál, dehogy. Nem az a baj, hogy … asszonyunk dühös kopársága kifejti eszméit, hanem az, hogy durva rombolásának nagy példányszámú napilapunk évek óta helyet ad tévedést tévedésre halmozó írásainak.

Losonci Miklós