vissza a főoldalra

 

 

 2008.04.18. 

NATO-meghívás Horvátországnak

Ahogyan az várható is volt, a NATO április 2-a és 4-e között Bukarestben tartott csúcsértekezletén meghívta tagjai közé Horvátországot és Albániát, ellenben Macedóniát nem. Ennek oka, hogy e volt jugoszláv tagköztársaságnak hivatalos elnevezését illetően még mindig nem sikerült megállapodnia Görögországgal, ezért az megvétózta a döntést. Így a macedónok nem kaptak meghívást, annak ellenére sem, hogy maga George Bush is emellett szállt síkra. A NATO Békepartnerség programjába nem hívták meg Ukrajnát és Grúziát, ugyanis ezt több tagállam ellenzi. Németország, Franciaország és néhány kisebb állam attól tart, ha a szövetség túlságosan kiterjeszkedik keleti irányba, ez összeütközésekhez vezethet Moszkvával. Ivo Sanader horvát kormányfő elégedetten kommentálta a NATO Zágrábnak szóló meghívását. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy hamarosan Macedónia is a szövetség tagja lehet, ugyanis szerinte addig nem lesz teljes béke és politikai stabilitás a régióban, amíg annak minden állama nem lép be a NATO-ba. Értékelése szerint e meghívás hatalmas siker az ország számára, tulajdonképpen megkoronázása mindannak, amit az ország a függetlenné válás óta tett. Sanader köszönetet mondott az ország minden polgárának, akik kivették részüket a függetlenség kivívásából. A délkelet-európai államok NATO-s és uniós integrációját folytatni kell - ebben értett egyet a Zágrábba látogató George Bush amerikai elnök és házigazdája, Sanader. A két vezető a főváros főterén az egybegyűltekhez szólva beszélt erről. Szerintük az integrációk terén bátorításra szorul Macedónia, Bosznia, Szerbia és Montenegró is. Az amerikai elnök szerint Horvátország saját példájával igazolta, hogy a szabadság olyan cél, amiért érdemes harcolni.

 (Forrás: Új Magyar Képes Újság)