vissza a főoldalra

 

 

 2008.04.25. 

Ismét Kovács Miklós az elnök

Ismét Kovács Miklóst választották meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökévé a szervezet tisztújító közgyűlésén Beregszászban, miután az egyetlen ellenjelölt, Bakancsos László visszalépett. A 401 küldött előtt tartott elnöki beszámolójában Kovács Miklós kiemelte: sikerült két év haladékot elérni a kárpátaljai magyarság megmaradására végveszélyt jelentő emelt szintű érettségi ügyében, a magyar iskolák végzősei most még anyanyelvükön vizsgázhatnak. A vereckei honfoglalási emlékmű kapcsán rámutatott: a kérdés az ukrán belpolitikai küzdelmek erőterébe került; az akció nem a magyarok ellen irányult, csupán szenvedői, áldozatai voltunk a tipikus ukrán nagypolitikai küzdelemnek. A tavalyi előrehozott parlamenti választások kapcsán Kovács Miklós úgy vélte, jó döntés volt elfogadni a Mi Ukrajnánk – Nemzeti Önvédelem (NU–NSZ) választási együttműködésre vonatkozó „tisztességes” ajánlatát, a választási szereplés azonban sikeresebb is lehetett volna a kárpátaljai magyarság szempontjából, ha a közösség egységesen, a magyarság érdekeit szem előtt tartva tud fellépni, mutatott rá Kovács Miklós. A szónok elismeréssel szólt a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak a vizsgaközpontok kérdésében nyújtott támogatásról, különösen Sólyom László köztársasági elnök szerepét emelve ki. Hangsúlyozta: továbbra is nagy szükség van az anyaország külpolitikai támogatására az ukrajnai jogvédelmi küzdelmekben, s a KMKSZ-nek úgy kell politizálnia, hogy ezt a támogatást megszerezze. Ez persze nem egyszerű feladat, tette hozzá, utalva arra, hogy a kezdeti biztató jelek ellenére a KMKSZ-t legutóbb is kiszorították a kapcsolattartási támogatás intézéséből. "Úgy vélem, hogy a KMKSZ a kárpátaljai magyarság ügyét a keskeny és meredek ösvényen cipeli. (...) Ameddig a hátunkon visszük ezt a terhet, ameddig követjük a keskeny és meredek ösvényt, addig van értelme annak, amit teszünk" – mondotta végezetül Kovács Miklós.

 (Forrás: Kárpátalja)