|
 2008.04.25.
Varázslat
a pódiumon
Bökönyi
Laura színésznő
Budapesten született. 1980-ban diplomázott a Színház-és Filmművészeti
Főiskola filmszínész tagozatán Gábor Pál osztályában. A főiskolás
évek alatt a Vígszínházban dolgozott, majd a Békés Megyei Jókai
Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, az Egyetemi Színpadon,
a Népszínházban, a Mikroszkóp Színpadon, majd újra a békéscsabai
színházban. 2006 májusától az I. kerületi Korona Cukrászdában
folytatja Mikes Lilla szép hagyományát Új Korona Pódium címmel.
Főbb szerepei: Lány (Mészöly Miklós: Bunker), Böske (Bartha
Lajos: Szerelem), Popova (Csehov: Medve), Mater Johanna (Whiting:
Ördögök), Nagy László önálló est, Ágacska (Csukás-Darvas:
Ágacska), Brigitte (Camoletti: Boldog születésnapot), Curlyné
(Steinbeck: Egerek és emberek), Ilma (Vörösmarty: Csongor és Tünde),
Süni (Presser: Padlás), Magányos nő (Spiró : Csirkefej), Kost
kisasszony (Cabaret). Filmjei: Erzsébet (Gábor Pál: Angi Vera);
Jancsó Miklós: Magyar rapszódia, Allegro barbaro; Gyöngyösi-Kabay:
Jób lázadása, Vitézy László: A Hortobágy legendája.
-Mi adta az indíttatást
ahhoz, hogy színésznő legyen?
-Elsősorban az irodalom szeretete. Iskolás koromban
Csillagtelepen éltem. Ott egy nagyon nívós irodalmi színpadot
vezetett Kolozsvári Papp László író, műfordító. Az ő személye
is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a színi pályát választottam.
Ezt követően a Bucz Hunor által vezetett – szintén
csillagtelepi - irodalmi színpadnak lettem a tagja. Mindkét
helyen igazi műhelymunka folyt. Iskolai tanulmányaim alatt
sokszor szerepeltem sikerrel versmondó-versenyeken. Ezeken a
versenyeken mindig magyartanárom bíztatására indultam el, tehát
nem a presztízsmotiváció hajtott. Az ünnepségeken mindig
engem kértek meg arra, hogy szavaljak. Emlékszem: iskolásként
nem tudtam jól énekelni és énekórákon eléggé gátlásos
voltam, mert féltem, hogy hamisan adom elő az adott dalt. Énektanárom,
aki egy csodálatos karmester volt azt mondta: aki ilyen szépen
tud szavalni, annak nem kell tudni énekelni, elég ha csak a dal
szövegét mondja.
-Elsőre felvették
a főiskolára?
-Igen. Ez engem lepett meg a legjobban. Azt hittem, hogy
sokadik nekifutásra fog csak kitárulni előttem a Színművészeti
kapuja. Szerencsém volt, mert a második rosta idején a főiskola
művészeti titkárától megtudtam, hogy Várkonyi tanár úr indít
egy filmszínész osztályt. A mester szerint ezzel az alakkal, s
ezekkel a szemekkel ott lenne a helyem. Erre nem lehetett nemet
mondani. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy Várkonyi
tanár úr engem a leendő filmszínész osztályba akart
besorolni. A filmszínész hallgatók egy három éves, esti
tagozaton tanultak. Később azért lettem a Vígszínház tagja,
mert az első évfolyamtól kezdve rögtön színházban
dolgoztunk. Így szerepelhettem a Képzelt riport egy amerikai
popfesztiválról és a 30 éves vagyok c. darabokban. Ezek voltak
az első hazai musicalek. Sokat turnéztunk ezekkel a darabokkal
Európában.
-A filmszínész szakon kevesebb volt a színpadi
gyakorlat és többet kellett kamerák előtt szerepelni?
-A kamerával való munkára sajnos nem került sor. Az ok
elég prózai: második évfolyamban már nem volt pénz a kamerákra.
Elsőben a párhuzamos filmrendező osztály tagjai segítettek
nekünk, de később arra sem volt anyagi fedezet, hogy a kamerákat
felfűtsük. Annyit tudtunk megtenni, hogy az osztály három
tagja kamerákkal kísérte végig a többiek mozgását. Így
–aki kamerázott – hamar rájöhetett arra, hogy hol húzódik
a filmbeli gesztikulálások határa. Egy színpadon – hiszen a
néző távolabb van, mint a kamera – jóval többet kell
beleadnunk ahhoz, hogy kifejezzük érzelmeinket. A filmeken
sokszor az is elég, ha minden mozgás és mimika nélkül átérzünk
egy bizonyos szituációt. Már az is átjön a kamerán. Azt
szoktuk mondani: aki nem tud kevés lenni, alkalmatlan filmezésre.
Jöttek is a filmszerepek; az Angi Verában az egész osztály
szerepelt. A legnagyobb többletet a szakon az jelentette, hogy
tanított minket Várkonyi Zoltán. Sajnos nem sokáig, mert másodikos
voltam, amikor örökre eltávozott tőlünk.
-Reviczky Gábor pont egy évvel ezelőtt ezt nyilatkozta
lapunknak: „A nőknek sokkal nehezebb a színi pályán maradni,
mint a férfiaknak. Persze, a komikákra ez nem vonatkozik. Számolni
kell azzal, hogy a színésznőknél hamar elérkezik a
boldogtalanság pillanata, ráadásul a drámairodalom is mostohán
bánik a nőkkel. A szerepeknek mindössze harminc százaléka női.”
Egyetért ezzel a megállapítással?
-Természetesen, de ennél még sokkal szomorúbb a helyzet.
Szerencsés, ha valaki komika, de abszolúte nem biztos, hogy egy
adott színésznőnek még fiatal korában kihasználják a rendezők
a komikai vénáját. Egy szép, fiatal színésznő elvétve kap
komikus szerepet, mert azt eljátszhatja egy idős kollegina is.
Nagyon ritka az a szerep, ami jó, s miben szépnek is kell lenni.
A szép színésznőt legtöbbször „dekorációként” használják
a színpadon. Jómagam is évekig voltam ebben a skatulyában.
Akiről nem derült ki fiatalon, hogy komikai, vagy drámai vénája
is van, mert szépsége miatt más szerepkörben alkalmazták, arról
egy bizonyos életkor után már lemondanak a rendezők. Ez egy óriási
tragédia több színésznő számára. Tizenöt évig otthon
voltam gyermekeimmel, s nem vállaltam el színházi szerepeket.
Így nem kellett szenvednem a színpadon való megöregedés problémájától.
Visszatértem, mint egy középkorú színésznő, s azt mondom:
ide nekem az oroszlánt is!
-„Naíva alkata izgalmasan bontakozott ki az erősebb
karakterek megformálásában ”-olvasható a színházi
lexikonban. Tehát először ún. naíva szerepeket kapott?
-Igen, és éppen
ezért éreztem jól magam olyan szerepekben, amiben nem szép nőt
kellett alakítom. Ilyen volt Brigitte, Camoletti: Boldog születésnapot
c. színdarabjában. Egy trampli cselédlányt kellett alakítom.
Egy igazi színésznek egy alkatától távol eső szerepet
megformálni – igaz, óriási feladat ez - mindig örömet
jelent. Nagyon szeretek komédiában játszani – bár ilyen
szerepeket alig-alig kaptam – és szélsőséges figurákat alakítani.
- Utazzunk vissza az időben. Sokat játszott vidéken. A
Vígszínházi fellépéseket követően pesti teátrumokba nem
tudott bekerülni?
-Amikor végeztem, volt egy olyan szabály, mely kimondta,
hogy a főiskolát követően nem lehet Pestre szerződni. Egy másik
ok: mivel filmszínész osztályba jártunk, vizsgadarabunkat –
a Pillantás a hídról c. drámát – még meg sem nézték a fővárosi
igazgatók. Vidékről nagyon nehéz visszakerülni a fővárosba,
főleg akkor, ha egy színész jól is érzi magát az adott teátrumban.
A debreceni és a békéscsabai színházban kiváló szerepeket
kaptam. Szerettem volna játszani Pesten is, de úgy éreztem: nem
hajt a tatár. Mire észbe kaptam eltelt az idő, s megszülettek
gyermekeim.
-Vidéki színésznőként nem érte az a hátrány, hogy
nem kapott jelentős filmszerepeket? Hallottam olyat, hogy a
filmrendezők főleg pesti színészekben gondolkodnak.
-Sajnos igen. Egy
pesti színésszel sokkal egyszerűbb egyeztetni az adott forgatás
alatt, mint egy vidékivel. Ráadásul minél jobb egy vidéki színész,
annál többet alkalmazzák az adott színházban. Szinkronstúdiókba
sem hívják azt, aki nem a fővárosban dolgozik. Ez jelentős
anyagi hátrányt is jelent.
-Debrecen után egy ideig csak sikerült a fővárosban
fellépnie.
-A cívis várost
azért hagytam el, mert megsértődtem azon, hogy nem emelték fel
a gázsimat. A gázsi emelés nem csak a pénzről szól, hanem
egyfajta értékítélet is. Vitába keveredtem az akkori igazgatóval,
aki azzal akart „térdre kényszeríteni”, hogy nem hosszabbítja
meg szerződésemet. Nem hagytam magam, s búcsút intettem a színházat.
Egy szabadúszó -éra következett, mely alatt Nagy László
estemmel léptem föl az Egyetemi Színpadon.
-Tagja volt Mikroszkóp Színpadnak
is. Gondolom ez a színház akkor sem volt politikamentes.
Tudott azonosulni a teátrum ideológiájával?
-Ez egy érdekes történet:
oda szerződtem, de egy darabban sem játszottam. Még meg sem száradt
a tinta a szerződésen, amikor elkért a Békés Megyei Jókai Színház,
hogy vendégként játsszak az Egerek és emberek c. darabban.
Erre Sas József megsértődött, szerinte azzal, hogy vidéken játszom
teljesen el fogom ásni magam. Egy évad erejéig voltam a
Mikroszkóp tagja, majd lecsábítottak Békéscsabára. Ezt követően
Bálint és Bonifác fiam nevelése adta számomra a főszerepet.
- Nem tartott attól, hogy így teljesen leírják a színházvezetők?
-Előfordult, hogy azért mondott nem-et egy felkérésre,
mert világnézeti alapon nem értett egyet a rendezéssel?
-Szerencsémre nem
kerültem ilyen helyzetbe.
-Gyermekei Pannonhalmán bencés diákok. Miért tartotta
fontosnak, hogy ebben az egyházi iskolában tanuljanak?
-Azért, mert ott
a legelső a gyerek. Nem csak oktatják, hanem nevelik is a tanulókat.
Nem jelentik ki ex catedra: hogy egy tanuló rossz. Megvizsgálják
az adott tanuló értékeit, s arra keresik a választ, hogy a diák
hibás magatartását hogyan lehet kijavítani. Pannonhalmán
sokkal kevesebb az esély arra, hogy letérnek a diákok a helyes
útról, mint egy nagyvárosban. Ez is nagyban befolyásolta döntésemet.
Bálint fiam tavaly nyáron hat hétig az USA-ban vakációzott.
Nagyon büszke volt arra, hogy környezetében ő képviseli nem
csak a magyar, hanem az európai kultúrát. Az amerikaiak látták,
csodálták azért, hogy milyen kiválóan sportol, s egy olyan
alapos tudással rendelkezik, amihez egy nagyon erős értékítélet
is társul. Otthon elmesélte: egy amerikai állampolgár nagyon büszke
származására, múltjára. Nálunk ez sajnos nem dívik.
-Részt vett a tavalyi Városmisszió rendezvényein. Egy
színésznő személyes példájával tud utat mutatni a hit megélésében?
-Pontosítok: jelöltek
erre a feladatra, de végül nem került rám a sor. A szervezéssel
foglalkozó kollegám, Oberfrank Pál azért gondolta, hogy méltó
lennék erre a feladatra, mert reformátusként, a férjem – aki
pannonhalmi bencés diák volt – kérésére fiaimat katolikus
hitben nevelem.
-Olvastam, hogy 2006. februárjában a Tabáni Teázóban
beindult a Gyurkovics L’aura Pódium. Honnan a név?
-Gyurkovics Tibor nekem nagyon jó barátom. Egy időben a békéscsabai
színház dramaturgja volt, onnan az ismeretség. Ott egy évig
dolgozott, majd elhagyta a színházat. Ezt követően a Lyukasóra
c. tv-műsorig nagyon keveset találkoztunk egymással. Nagyon
szeretem világlátását, tehetségét, s azt a fajta humort,
amit ő képvisel. Azt gondolom, hogy kettőnk aurája „rokonságban
áll egymással.” Mivel mindketten I. kerületi lakosok vagyunk,
arra gondoltam: a Tabáni Teázóban az irodalmi pódium róla
legyen elnevezve. Minden héten tartottunk rendezvényt. Sajnos a
tabáni pódium megszűnt, mert bezárták a teázót.
-2006. májusától
a várbeli Új Korona Pódium a háziasszonya.
-A névben azért szerepel az „új” szó, mert Mikes
Lilla levédte a Korona Pódium nevet. Az egyik célom: szeretném
a régi polgári világ egy kis elemét visszavarázsolni jelenünkbe.
A közönség nagy része adott: a helyi lakosok több mint 30 év
alatt megszokták azt, hogy a pódiumnak helyet adó cukrászdában
időközönként műsoros estet adnak. Természetesen nem csak kerületi
lakosok járnak el a rendezvényekre, hanem azok is, akik beszélgetőtársamat
vagy engem kedvelnek. A másik célom: igényes művészek lépjenek
fel az igényes szórakozást kedvelő publikum előtt. Néhány név
a meghívott művészek közül: Gyurkovics Tibor, Oberfrank Pál,
Tolcsvay Béla, Pitti Katalin, Dörner György, Berecz András,
Reviczky Gábor, Maczkó Mária. Nem tudom, hogy meddig tart ez a
rendezvénysorozat, mert igen csak labilis az anyagi háttér. Remélem,
hogy minél tovább, mert őszre egy olyan terv van a
tarsolyomban, ami ha megvalósul, akkor megmarad a pódium.
- Áldalak búval, vigalommal c. zenés irodalmi műsorával
járja az országot. Mi az elsődleges szempont egy ilyen műsor
szerkesztésénél? A célnak és a befogadhatóságnak mennyire
kell összhangban lenni?
-Egy önálló estről van szó, melyhez néha – a gázsi
függvényében - szoktam muzsikust is hívni. Maga az elsődleges
cél a befogadhatóság. Az Áldalak búval, vigalommal József
Attila egyik gyönyörű szerelmes verse. Ebből kiderül, hogy a
műsor elsősorban a szerelemről szól. A szerelem mellett a
humor és a hazafiasság is teret kap az est folyamán. A
hazafiasság alatt nem azt kell érteni, hogy a műsor közben mélyen
beleásom magam a politikába. Ezt egy nőtől nehezebben is
fogadják el. Főleg a könnyed, a befogadható irodalmat képviselem.
Ez nem könnyű műfajt jelent. Fontosnak tartom, hogy ebben a
majdnem érzéketlen világban a derű és a szerelem határozza
meg műsorom gerincét. Nem lehúzni kell a nézőt, azt megteszi
a hétköznapok világa. Hozzám azért jöjjenek, hogy reményt
kapjanak, s lélekben felemelkedjenek. Egy idős, Hollandiában élő
úr – elmondása szerint- azért szeret a Korona vendége lenni,
mert én képviselem azt a Magyarországot, amiért érdemes hazajárni.
Ennél nagyobb dicséret nem is kell nekem. Az, hogy nem mondok
nagy nemzeti, dörgedelmes verseket még nem jelenti azt, hogy nem
lenne meg a véleményem a társadalmi és politikai kérdésekről.
Április 26-án, Nagyváradon egy önálló est keretében fogom
elszavalni Dobszay Károly versét, melynek címe: Ne féljetek,
nem megyünk haza. A verset a kettős állampolgárságról szóló
népszavazás gyalázatos eredménye ihlette. A költemény alcíme:
a nemmel szavazók és a távol maradók táborához. A költemény
elszavalásával kiderül rólam, hogy nem azokkal értek egyet,
akik nem mentek el szavazni, vagy a nem mellé tették az x-et, s
az is: megértem a határon túl rekedtek fájdalmait.
-Nem csak a magyar, hanem a külföldi irodalomból is
szemezgetnek. Mrozek is szerepel a szerzők között. Az említett
írót a közép-európai abszurd fejedelmének tartják. Jól látom,
hogy ami ma itthon és térségünkben történik, azt legjobban
az abszurd eszközeivel lehet visszaadni?
-Ez így van.
Mrozektől az Antropocentrizmus – ez emberközpontúságot
jelent - c. írását építettem bele a műsorban. Ezt a művet
meghallgathatják a www.laurabokonyi.hu
honlapomról is. Ezen a weboldalon tájékozódhat a kedves olvasó
– többek közt - az Új Korona Pódium programjairól. Az említett
előadói esten kívül Berecz Andrással együtt járom az országot
a Nép egyszerű gyermekei című közös műsorunkkal. Bandi felnőtteknek
szóló meséket ad elő, én pedig a Mrozek- írás interpretációján
túl Molnár Ferenc világából is ízelítőt adok.
-Nem sajnálja, hogy nem játszik színházakban?
-Dehogynem! Arra vágyok, hogy hívjanak! Biztos vagyok
benne, hogy néhány nagyszerű kollegám előbb-utóbb színházvezető
lesz, s így újra Thália szentélyében is dolgozhatok.
Optimista természetű vagyok, de sosem a szerencsében bízok,
hanem a Jóisten gondviselésében.
Medveczky Attila
|
